1. oldal

A Mars meghódítása talán már közelebb is van, mint gondolnánk: Elon Musk 2022-re szeretne egy nagy csomagot küldeni a vörös bolygóra, melyet tervei szerint 2024-ben már telepesek is követnének. A kínaiak már 2020-ban akarnak egy nagyszabású, egyelőre emberi személyzet nélküli expedíciót indítani a vörös bolygóra, 2030-ra tervezik a felszerelést, alapanyagokat és embereket is szállítani képes új generációs űrsikló elkészítését, és 2036-ig embereket is juttatnának oda.

A hosszú távú terv az önfenntartó bázisok létrehozása. Ahhoz persze, hogy teljes kolóniák élhessenek a Marson, először szorgos robotoknak kell keményen dolgoznia, felderíteni a terepet, kiépíteni a kitermeléshez és emberi élethez szükséges infrastruktúrát, kifejleszteni azokat a technológiákat, amelyek a további fejlődéshez szükségesek.

Nekünk nem kell évekig várnunk, hogy kipróbálhassuk, hogyan fog lezajlani a kolonizálás folyamata. Ha nem is törekszik arra, hogy teljesen élethű szimulációja legyen a valóságnak, a Surviving Mars segít abban, hogy megértsük, milyen nehézségekkel kell majd szembenéznie a tudósoknak, kutatóknak és az ott élni szándékozóknak, és azt is megtudhatjuk, milyen anyagi és egyéb terhekkel jár a Naprendszer negyedik bolygójának meghódítása.

Ha valamire ráébreszt a játék, az az, hogy a Mars kolonizálása kockázatokkal, veszélyekkel teli, hatalmas pénzösszegeket emészt fel, és bármennyi pénzt is fektetünk bele, a siker így sem garantált.

2. oldal

A Mars meghódítását kétféle módon kezdhetjük: új játéknál magunk állíthatjuk be az induló paramétereket, a gyors starttal pedig előre beállított értékekkel kezdünk. A szponzor kiválasztása van a legnagyobb hatással expedíciónkra: a választott ország, illetve társaság meghatározza a nehézségi szintet, hogy mekkora összeggel, hány rakétával és emberrel indulunk, milyen gyorsan tudunk új technológiákat kifejleszteni, továbbá más fontos paramétereket. A szponzoroknak ezen kívül másfajta egyedi jellegzetességei is vannak, ha pl. Kína a szponzorunk, több embert tudunk egyszerre szállítani, indiai szponzorral gyorsabban tudunk építkezni, az oroszok üzemanyag előállításban jók stb. Összesen kilenc szponzor közül választhatunk, de akár a véletlenre is bízhatjuk a döntést.

Parancsnokunk szakterületének kiválasztásával extra bónuszokat szerezhetünk: asztrogeológussal például a bányászatot lesz könnyebb beindítani, a politikus több anyagi támogatást kap, pszichológussal a telepesek lelki problémáit és addikcióit kezelhetjük könnyebben. Összesen tíz szakma áll rendelkezésünkre, de a döntést itt is rábízhatjuk a gépre.

A logó kiválasztása nem lesz hatással a történetre, de ezt a képet láthatjuk majd minden űrhajón (örültem, hogy találtam közöttük Douglas Adams, Firefly és egyéb referenciákat is).

Végül választhatunk egyet a kilenc rejtély közül, melyek a játékot színesítik (ezt a választáést is rábízhatjuk a véletlenre). Ha nem akarunk rejtélyt, akkor akár ki is hagyhatjuk, de nem érdemes, mert ez a játék egyetlen része, amit leginkább sztorinak nevezhetünk. Tetszett, hogy a menüben a rejtélyekhez leírás helyet idézeteket tettek híres tudósoktól, íróktól, illetve olyan kitalált karakterektől, mint Spock, vagy Picard kapitány, így tényleg mindegyik meglepetés maradt. Én sem lövöm le őket.

Galéria megnyitása

Ha a kezdéshez szükséges mindenféle jóval megrakott űrhajónk leszállásra készen is áll, és kiválasztottunk egy szimpatikusnak látszó területet (gyors startnál a gép választ), akkor sem kell rögtön a landolás gombra csapnunk, nem árt megvárni a felszíni felderítés eredményeit. A pályák 10 x 10 szektorra vannak osztva, de amíg nem szkenneltük le őket, nem tudhatjuk, milyen kincseket rejtenek. Logisztikai, építési szempontból nem mindegy, mi hová kerül, milyen lelőhelyek vannak a közelben, és a drónok, járművek hatótávolsága is korlátozott. Az alap felderítés ingyenes, de nagyon lassú, a magunkkal hozott szondák rögtön szolgáltatják az eredményeket, viszont pénzbe kerülnek, és helyet foglalnak az űrhajón.

Első telephelyünk kiválasztása és a landolás után a drónoké a terep, amit elő kell készíteni az emberek érkezéséhez, előbb persze nem árt, ha biztosítjuk a drónok hosszú távú működéséhez szükséges feltételeket. Újratöltésükhöz energia kell, ehhez különböző erőművek, az erőművek karbantartásához nyersanyagok, a nyersanyagok kitermeléséhez bányák, a bányák karbantartásához másfajta nyersanyagok, és így tovább.

Minden azon múlik, hogyan tudunk gazdálkodni a pénzzel és erőforrásokkal, milyen új technológiákat tudunk kifejleszteni, és milyen gyorsan. Minden új felfedezés megkönnyíti, meggyorsítja munkánkat, illetve új lehetőségeket nyit meg. A rendelkezésünkre álló felfedezések sorrendje minden játéknál kicsit más lesz: az újítások tierekre vannak osztva, és ezen belül a sorrendet randomizálja a játék. Ha kitartóak vagyunk, minden technológiát felfedezhetünk. Léteznek nagyobb áttörések is (pl. űrlift, amivel gyorsabban exportálhatunk, importálhatunk termékeket, mint a rakétákkal, vagy mesterséges nap, ami nagyon sok energiát termel), ezek közül viszont nem fogjuk mindet megkapni egyetlen játék során.

3. oldal

A játék kezdetben ad pár tippet, és olvasgathatjuk a rendelkezésre álló lexikont is, de egyébként mindenre magunknak kell rájönnünk, és saját hibáinkból tanulnunk. A Surviving Mars tipikusan az a játék, amihez nem árt megnézni pár videót is. Pár Youtube-os tutorialt a játék is ajánl, de magunktól is rábukkanhatunk ilyenekre, egész érdekesek is akadnak köztük, például ami bemutatja, hogy hogyan építsünk olyan bázisokat, melyek teljesen a gépekre támaszkodva, emberek nélkül is képesek az önfenntartásra (a felfedezhető dolgok véletlenszerűsége miatt ehhez kell egy kis szerencse is).

A fejlődés nagyon lassú, az idő még a leggyorsabb sebességre véve is lassan csordogál, és ha nem tudjuk, mit csinálunk, előfordulhat, hogy késő lesz, mire ráébredünk, hogy olyasmibe fektettünk, amibe nem kellett volna, és alapanyagok, vagy pénz híján még tovább fog tartani helyrehozni a hibát. Nincs annál rosszabb érzés, amikor hosszú tervezés, logisztikai manőverek és építkezések után beüt valamilyen katasztrófa, és kis emberkéink oxigén híján fuldokolni kezdenek, és nem tudunk rajtuk segíteni, mert hiány van az oxigéntermelők, vagy erőművek javításhoz szükséges alapanyagokból, és a legközelebbi szállítmány a Földről csak hosszú idő múlva érkezik.

Az önellátó közösségek kiépítése lassú folyamat. Keményen dolgozó munkásainknak és tudósainknak a levegő, a víz és az élelem mellett kényelmet, és az igényeiknek megfelelő szórakozási lehetőségeket is kell biztosítanunk. A játék nagyon részletesen kezeli ezt a részt, minden egyes telepesnek megvan a neve, szakterülete, jellemének előnyei (pl. jó egészség, idegrendszer, munkamánia), illetve hátrányai (lustaság, veganizmus, addikciók és különböző rossz szokások). Míg a gépek, épületek javítása egyszerű, ha megvannak a hozzávalók, a telepesek pszichéjének helyrehozatala már nehezebb, ha depresszióba esnek. Rossz hatással vannak rájuk a katasztrófák, a feszített munkatempó, a túlórák, vagy ha nincs számítógépes játékbolt a kupolavárosukban. Végső kéétségbeesésükben akár öngyilkosok is lehetnek. Ha teljesen benagyítunk, emberközelbe kerül minden: láthatjuk a kupolavárosok utcáit, a parkokat, házakat, a sétáló, játszó (katasztrófa esetén kétségbeesetten rohangászó) telepeseket, az űrkocsmában iszogatókat, akik liftezős székeken lazulnak. Valaki kipróbálta, a játék ezer embert is tud szimulálni egyszerre.

Jó nézegetni a telepesek életét, de az idő nagy részét inkább olyan távlatból nézve fogjuk tölteni, amelyből az emberkék csak hangyáknak látszanak. A térkép használata - ahogy a kezelőfelületé, nagyjából kézre esik, de vannak részei, melyeket nekem nehéz volt megszokni. A térképen való ki- és benagyításnál például van egy pont, ahol túl nagy az ugrás a legnagyobb zoom (amikor a térkép az összes szektort mutatja, ilyenkor az egységek kijelölhetetlenül picik), és az eggyel alatta lévő között (amikor 3-4 szektor látszik egyszerre, az egységek pedig még láthatóak és irányíthatóak). Ennek orvoslására szerencsére már van mod.

A kezelőfelület használata elég egyértelmű, de alapban az egér jobb klikkre az építkező menü jön be, így időnként bele lehet kavarodni, hogy a kijelölt egységet akkor most jobb, vagy bal klikkel lehet éppen irányítani, illetve megszüntetni a kijelölését. Szerencsére ezt át lehet állítani a más játékokból megszokottabb formára.

Ezen kívül csak pár kisebb gondom volt a játékkal, biztos vagyok benne, hogy ezekre hamarosan lesz megoldás. Például hiányzik a több egység egyszerre történő kijelölésének lehetősége. A drónok automatán végzik munkájukat, de a szállító, felderítő járműveket mi is tudjuk irányítani, és ha többet akarunk egy helyre küldeni, akkor azt nem tehetjük meg kényelmesen. A mésik problémám a kábelezésel kapcsolatos. A játékterület hexekre lett osztva, és teljesen körbeforgatható, az épületek elhelyezésével nem voltak gondok, de az elektromos kábelek és csővezetékek lerakása sokszor elég kaotikus eredménnyel jár.

4. oldal

A Surviving Mars összességében egész jó kis játék. Az irányításba hamar belerázódtam, de bevallom elsőre a lassú fejlődés, és nem túl izgalmas grafika miatt kissé száraznak éreztem a játékmenetet. Szeretek mindent magam felfedezni, és általában idegesítenek a felesleges tutorialok, de itt kivételesen éreztem az oktatórész hiányát: emiatt eleinte sokat bénáztam, rossz döntéseket hoztam, gondatlanságból embert is öltem. De (az emberölés kivételével persze) nem bánom, mert így, a nehezen megszerzett tudás birtokában nagyobb élmény játszani. (Tipp: a kábeleket, csöveket nem lehet úgy direktbe kijelölni, mint minden mást, de bonthatóak. Az építkezés menü legelején, az Infrastructure rész jobb szélén van a bontás gomb elrejtve. Ha ezt hamarabb tudom, nem kell százaknak meghalnia).

Miután ráéreztem a játék ízére annyira belefeledkeztem, hogy nem vettem észre, hogy elrohant az idő, miközben építgettem kis kupolavárosaimat. Kábeleket még mindig nem tudok szépen fektetni, de úgy érzem összességében megérte a játék a belefektetett időt. A műfaj kedvelőinek mindenképp tudom ajánlani. Esetleg érdemes megvárni vele egy leárazást, mert az ára jelenleg (szezonbérlet nélkül 39,99 Euro) nem annyira pénztárcabarát. Egész jó közössége van a játéknak, így várhatón még több érdekes mod fog még készülni hozzá. Új tartalmak is várhatóak, így lesz mivel játszanunk, amíg a kínaiak űrhajója, vagy Elon Musk rakétája, a BFR (Big F* Rocket, a BFG mintájára) ténylegesen landol a Marson.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Palanova
Palanova
2018. ápr. 18. 8:01
#6

25 perc alatt még alig történik valami. Leszállsz, elkezded a keresést, kitermelést és talán az első kupola felépül és megérkezik az első 12 telepes és ennyi.

Nissifer
Nissifer
2018. ápr. 17. 14:45
#5

Nekem rettenet csalódás volt a játék. 25 perc után hagytam a fenébe. Pedig nagyon szeretem a hasonló stílusú játékokat.

Palanova
Palanova
2018. ápr. 11. 13:52
#4

Ha tetszett valamelyik Anno vagy az Aven Colony, ez is tetszeni fog. Hiányzik belőle még sokminden ami pl az Annokban alapból benne volt, de összességében kellemes játék, eddig kijött patch javított meg belerakott pár hasznos újítást, viszont ha nem szereted a sandbox stílust, akkor az adott rejtély megoldása után vége is az adott kolóniának, lehet újat kezdeni. Ami pár alkalommal jó dolog, de egy idő után az első 30-50 nap monoton lesz ha ugyanazon a "pályán" kezded mindig újra és újra.

Viszont a változó pálya-szponzor-rejtély-techtree miatt eléggé magas az újrajátszási faktora, plusz 35-40€-ért nem egy 30 órás játék. Jelenleg 120 óránál járok és a rejtélyeknek még csak a felét oldottam meg. Persze egy városépítős játékba nem nehéz 100+ órát eltölteni.

Kérdés, hogy a Frostpunk hogy sikerül majd, ha már városépítés.

ChoSimba
ChoSimba
2018. ápr. 11. 9:25
#3

****Scott Manleynek van egy preview [YT videója], ha valakit érdekel.

noPublicFG
noPublicFG
2018. ápr. 11. 5:44
#2

Be is raktam a kívánságlistára! :) Köszi a tesztet!

Palanova
Palanova
2018. ápr. 10. 17:58
#1

Pontosítás:

Sem az űrlift, sem a mesterséges nap nem áttörés. Mindkettő, minden játékban kifejleszthető.

Áttörés pl hogy a drónok egyszerre két adag árut tudnak szállítani, telepes-klónozó, a bányák kimerülés után is termelnek egy kevés nyersanyagot, biorobotok építési lehetősége (esznek, dolgoznak, alszanak, de nem öregednek és nem szaporodnak), ovális kupolaváros építési lehetőség, melybe két tornyot is lehet építeni, vezeték nélküli drón töltés.

Jelenlegi patchel bekerült egy újabb zoom szint mely nagyobb max távolságot mutat, mielőtt kilépne a térképre. Szintén bekerült a drónok tömeges átirányítási lehetősége is.

Kábelezéssel nálam nem volt gond. Áramvezeték alulra, fölé a víz+levegő csövek. Kivétel a rakodók környéke ahová bevezettem csak az áramot a Transporterek automata töltéséhez.

Igazából a szerintem a Rejtélyek adják a lényegét. Azok a fő történeti szálak, és érdemes random játék, random nehézségi szint, random szponzor, random pálya helyett a könnyűekkel kezdeni és fokozatosan nehezíteni. Első meccsem során minden random volt, bedobta a legkönnyebb szponzort, és a legnehezebb rejtélyt. Bukott is a kolóniám, a rejtély miatt.

Nem minden rejtély megoldásért jár achievement, de egy két rejtély kimondottan érdekesre és/vagy nehézre sikerült. Azt bánom csak, hogy ha az adott rejtélyt megoldottuk akkor igazából nincs tovább, nem lehet újabb rejtélyt választani, csak ha új kolóniát indítunk.

Nem csak egy pálya van, hanem nagyjából 10 fix pálya, melyen minden nyersanyag ugyanott lesz ahol korábban, de lehet a bolygó felszínén is random helyet kijelölni indulásnak.

Az alapsebesség tényleg lassú, de a közepessel már jól lehet haladni. A leggyorsabb nekem túl gyors volt, néha észrevétlenül is túlépítkeztem magam és csak nehezen tudtam utána korrigálni.

Vissza az oldal tetejére