SÚLYOS SEBEZHETŐSÉGET TALÁLTAK AZ INTEL PLATFORMJAIBAN, AMIT NEM LEHET JAVÍTANI

A hiba a Boot ROM-ban található, amely jellegéből adódóan nem frissíthető utólag, vagyis a benne található hibát nem lehet kijavítani. Ennek ellenére különböző tapaszok azért készülnek, amelyek csökkenthetik a támadók esélyeit.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. márc. 7. 6:07
Súlyos sebezhetőséget találtak az Intel platformjaiban, amit nem lehet javítani

A Positive Technologies biztonságtechnikai specialistái egy elég súlyos hibára bukkantak az Intel CSME moduljában (Intel Converged Security and Management Engine), ami lényegében egy önálló rendszerként dolgozik a színfalak mögött, feladata pedig a rendszerindítás alkalmával szükséges különböző biztonsági feladatok elvégzése, különböző kulcsok generálása, illetve a rendszer védelmi falainak aktiválása, így egyebek mellett a DRM és az fTMP is hozzá tartozik. Ez lényegében egy külön rendszer, ami hardver-közeli szinten, saját erőforrásokat használva fut és lényegében a felette futó rendszer működéséről és biztonságáról gondoskodik.

Sajnos nem lehet minden biztonsági rendszer tökéletes, és ez az Intel CSME esetében nemrégiben be is bizonyosodott, ugyanis olyan hibát találtak benne a Positive Technologies szakemberei, amelyet lényegében nem lehet javítani, hiszen a Boot ROM-ban helyezkedik el, amelynek utólagos módosítására nincs lehetőség, mert egy csak olvasható tárolóról van szó. Lényegében arról van szó, hogy a rendszer indításakor, mielőtt a CSME aktiválódik, még nem aktív minden biztonsági rendszer, így egy rövid ideig lehetőség van a Boot ROM-ban található sebezhetőség kiaknázására. Mivel elsőként az ebben tárolt kódot tölti be a rendszer, majd ezt követően indítja el a többi funkciót, kezdve a CSME-vel, így a támadónak van egykis ideje kiaknázni a Boot ROM sebezhetőségét, mielőtt még aktiválódnak a biztonsági funkciók.

A biztonságtechnikai kutatók szerint a MISA (Minute IA System Agent) IOMMU mechanizmusainak többsége, amelyek az Intel CSME SRAM-jához történő hozzáférésre adnak lehetőséget külső DMA egységeken keresztül, alap esetben le vannak tiltva. Vagyis az Intel CSME indulása és az IOMMU aktiválása között van egy rövid időablak, amikor az SRAM védtelen, így lehetőség van külső DMA írások elvégzésére, ezáltal írhatóvá válnak az Intel CSME lapok rendszertáblái, vagyis a kódvégrehajtásba bele lehet avatkozni.

Galéria megnyitása
Ezen a sérülékenységen keresztül megszerezhetőek a lapkakészlet kulcsok (Chipest Key), ezek birtokában pedig bármely Intel CSME firmware modulhoz készíthetnek kártékony kódot, amelyet a rendszer nem fog észrevenni, a felhasználó pedig mit sem sejt majd a háttérben dolgozó folyamatokról, hiszen ezekre a hardverközeli szint miatt nem láthat rá, ahogy az operációs rendszer sem. Ezek a lapkakészlet kulcsok a Secure Key Storage modulban találhatóak és nem platform-specifikusak, ugyanis egyetlen kód egy teljes generációnyi Intel lapkakészlethez tartozik.

Mivel a Boot ROM sérülékenysége nem javítható, valamint azon keresztül még az SKS-ben található hardveres kulcsgeneráló mechanizmus lezárása előtt lehetőség nyílik a kódvégrehajtás manipulálására, a szakértők szerint csak idő kérdése, hogy ezt a kulcsot ki tudják nyerni a támadók.

Amikor ez megtörténik, az szerintük káoszhoz vezet majd: lehetőség nyílik a titkosított adattárolók tartalmának olvasására, hozzá lehet férni a rendszeren tárolt bármilyen adathoz, de akár kártékony kód is futtatható a háttérben, amellyel újabb adatokhoz juthatnak a felhasználó tevékenységeinek lehallgatásával.

A támadást persze nem könnyű végrehajtani, hiszen a kutatók szerint egyes támadásformák csak helyi hozzáférést igényelnek, míg mások fizikai hozzáférést is, például meg kell oldani a fentebb említett SRAM elérését DMA írásra képes hardverrel, ráadásul ezt a műveletet csak a rendszerindítás utáni rövid időkereten belül tudják sikeresen elvégezni a támadók, így nem csak komoly felkészültségre, de némi szerencsére is szükség lehet.

A Boot ROM sérülékenysége gyakorlatilag az elmúlt 5 évben kiadott minden Intel platformot érint, kivéve a 10. generációs processzorral szerelt rendszereket, amelyek Ice Point alapú lapkakészletet használnak. Az Intel szakemberei természetesen tudnak a sebezhetőségről és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy patchekkel csökkentség a támadási felületet, ám teljes értékű javítást a hiba jellegéből adódóan nem lehet készíteni. A vállalat fejlesztőcsapata az összes lehetséges támadási vektor előtt el szeretné zárni az utat annak érdekében, hogy minél jobban csökkenthessék a veszély mértékét.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

80 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2020. márc. 9. 11:46
#16

Amit nem értek: ehhez a boot ROM-ba kell belepiszkálni (értsd. fizikailag forrasztgatni) vagy szoftveresen hozzáférhető a dolog?

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. márc. 9. 10:50
#15

https://www.tomshardware.com/uk/news/new-amd-side-channel-attacks-discovered-impacts-zen-architecture

Szerintem ennyit errol...

Az amd procik sajatos sebezhetosegeit a kis piaci reszesedes miatt nem is keresik.

Az, hogy egy mas architektura "hibaira" nem erzekeny meg evidens.

Fura, hogy pl a pc world (a tobbi kicsi meg csak masol mert ezt olvassa a sok hulye) az inteles torteneteket lehozza, ezeket meg nem.

Az eladasi szamokbol is csak az amd-nek kenyelmesekt dobolja.

Vajon kinek kenylemes, hogy az amd problemak el vannak sumakolva es felszopja oket a media.

Az intel kiskapuk meglettek (...) , az amd-s meg nem (eddig) es szepen terelik is oda a birkakat.

Tobb mint erdekes.

Nyilvan semmi marketing huzas nincs benne.

Aaaaaaaa dehogy.

Az amd a jodzsedi.

s_otto
s_otto
2020. márc. 9. 17:57

@s_otto

Na megy a mutogatás ezerrel. Várni kell mi lesz a vége, a hiba kereső team-nek vagy az amd-nek. Az mindenesetre érdekes, hogy a CVE adatbázisban még sincsen bejegyzés.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. márc. 9. 10:09
#14

Jövő hónapban desktop comet lake rajt, rá kell venni az embereket a váltásra valamivel. Az intel jó teljesítményű procikat gyártott eddig is, "csak úgy" nincs oka váltani a népnek, főleg a gamer közönségnek.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. márc. 9. 10:51

@developer Semmi koze hozza.

Egy ket amd barmon kivul senki nem parazik ezektol.

manbali82
manbali82
2020. márc. 9. 6:12
#13

nagyon szuper! ehhez már egy speciális hardver is kellene, amit valahogy rákötnek a procira boot közben, szóval kurvára valószínű a "sebezhetőség" kihasználása... :) hihetetlen, komolyan mondom... meg az Intel bénázása is, hogy nem tud már ezernyi hasonló okostojás, unatkozó faszfejt ráküldeni a Zen magokra, hogy az AMD hasonló gondjairól is kelljen írnia a troll, akarom mondani "szak"sajtónak... vicc, esküszöm

BadDevil
BadDevil
2020. márc. 9. 9:21

@manbali82  https://www.tomshardware.com/uk/news/new-amd-side-channel-attacks-discovered-impacts-zen-architecture

Van azért ott is, csak arról nem szokás beszélni... ^_^

KikiGames
KikiGames
2020. márc. 8. 11:55
#12

Köszönjük a hírt!

banrob
banrob
2020. márc. 8. 7:16
#11

Nincs intel procim, nem is volt a socket370 óta, de azért ezt egy kicsit felfújtnak érzem,
lehet hogy nemzetközi kémkedésben lehet haszna, és alkalma ezt kihasználni bárkinek, de egyébként erősen kétlem.

Szabina2019
Szabina2019
2020. márc. 8. 0:11
#10

Nem kell Intel szutykot hasznalni, van AMD job es olcsob.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. márc. 9. 11:00

@Szabina2019 Írni se tudsz helyesen te nősténynek álcázott díszhomok (mindenhol ezzel trollkodsz baszod).

Akkor majd tudod is te mit kell használn,i mi?

Agyalágyult...

fox
fox
2020. márc. 7. 21:19
#9

"Támadási vektor" - kérhetnetném érthietőbben?

TyphoonX
TyphoonX
2020. márc. 8. 0:44

@fox Az a lényeg hogy ha egy DMA eszközzel gyorsan beszöksz egy datacenterbe, James Bondot megszégyenítve kikerülsz minden alkalmazottat és kamerát, kikapcsolsz minden monitoring rendszert,  észrevétlenül újraindítod a szervereket és ha van egy kis szerencséd beleáltál a bootba mint katiba a gyerek. :)

tomm27
tomm27
2020. márc. 7. 17:50
#8

Jojo tudjuk van sok mar ezen csak nevetni lehet, de ez a panik keltes amit kulfoldi oldalakon olvastam hogy innentol kuka a cpu azert alljon mar meg a naszmenet.. "csak helyi hozzáférést igényelnek" ha valaki helyben hozzafer egy gephez teszem azt egy vallalati laptopot ellopnak..  akkor hibatlan proci eseten is uuugyis feltornek valahogyan.

TyphoonX
TyphoonX
2020. márc. 8. 0:46

@DarStav Ha fizikailag hozzáfész egy géphez és nem vagy egy komplett barom akkor nem ezzel fogsz szenvedni. Ez szép és jó csak kb 0 a gyakorlati haszna ha törni akarsz. Előfeltétel hogy fizikailag ott legyél de ha már ott vagy vannak sokkal egyszerübb módszerek is

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. márc. 7. 17:43
#7

Ez megint olyan amit a budos eletben nem hasznal ki majd senki mert nincs ertelme ezzel gecizni.

A windows es a szoftverek olyanok mint a szivacs.

Es az egy windows mindenkinel es a koteleto frissites elve miatt a gepek 90%-a szoftveresen tokegyforma.

Jo lenne mar utana nezni ki is penzeli ezt a boztonsagi ceget.

Lenne tippem ra.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. márc. 9. 11:03

@punchman Senkit nem fenyyeget senki.

Azért van nyomva mert az amd marketing gépezet felfújja.

Írj példát hol használták ezeket ki ( az nsa-n és a cia-n kívül).

Jóbarát.

Hibátlan cucc nincs.

Jobb ha megszokod.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. márc. 7. 17:14
#6

Fasza, "kitaláltam egy vadiúj módszert hogy hogyan lopjak tőled pénzt, ezt a módszert még soha nem láttad sehol, de először a kezemben kell lennie a pénztárcádnak". Ugorgyunk...

chimp
chimp
2020. márc. 7. 10:13
#5

Szóval ez a vonat nem áll le iponon sem, mi? Át kéne fogalmazni a súlyos és a sebezhetőség jelentését néhány fejben. Ennyi erőből súlyos sebezhetőséget találtam MINDEN rendszerben: ha beleverek egy baltát, megáll a gép.

s_otto
s_otto
2020. márc. 18. 10:25

@punchman

Hiába erőlködsz, és próbálod kiforgatni a megszokott módon a hír vagy más hír mondandóját, ehhez személyes jelenlét és hozzáférés kell az alaplaphoz.

Az intel már kiadta a javítást: https://i.imgur.com/HF4j8pF.png

Ezzel kell kupán vágni azt aki az alaplapon forrasztgat.

Benéztem az amd hírhez, nincs gondod azzal hogy az amd 2019 augusztusa óta nem hajlandó javítani a hibát, a határidő lejártával megpróbálta azt hazudni hogy egy korábbi sebezhetőséget javító patch megszünteti, a kutatók szerint pedig nem, és azóta is hallgat az amd. Miközben távolról férnek hozzá a procikhoz.

Egy végletekig elfogult amd fan vagy, aki elkövet mindent hogy megpróbálja az amd-t minél kedvezőbb színben feltüntetni. És csodálkozol hogy az emberek ezt észre veszik.

girhes89
girhes89
2020. márc. 7. 9:22
#4

Nem tolti be a hozzaszolasomat :D

girhes89
girhes89
2020. márc. 7. 9:21
#3

Mindig mosolyogva jovok be egy ilyen hir alatt a komment szekcioba, de azert valljuk be, ennek most nagyobb a fustje mint a langja.
Egy juzer masik forumon ugy fogalmazta meg, hogy ez olyan mintha egy hordoban uszkalo kis halat problnal meg eltalalni egy nyillal 1000 merfoldrol

Merwenus
Merwenus
2020. márc. 7. 8:23
#2

Amit nem értek, ha van egy ilyen sebezhetőség, akkor az miért nem marad meg a feltáró cég és az intel között? Miért reklámozza még egy ipon is az ilyen hibákat? Elég sok mindennek kell összejönnie, hogy ezt kihasználja valaki, de ettől függetlenül mi értelme van a hírverésnek és reklámnak hozzá?

Pogg
Pogg
2020. márc. 7. 15:27

@Merwenus Pont a reklám a lényege.

" A Boot ROM sérülékenysége gyakorlatilag az elmúlt 5 évben kiadott minden Intel platformot érint, kivéve a 10. generációs processzorral szerelt rendszereket"  ->  lassan jönnek a gen10 desktop procik, vegyétek-vigyétek, mert a régi cuccotok úgyis javíthatatlan (ha már ennyit szenvedtünk azzal, hogy hátrahagyjuk a 14nm-t végre...)

Kereslet növelés, egy kis riogatással. Persze a hiba valós, és tényleg elég súlyos, viszont a gyakorlatban Átlag Jóskát a földszint 2.-ből nem nagyon fenyegeti. Ellenben most kapott egy kis bogarat a fülébe, hátha nagyobb kedvvel fog procit cserélni az idén.

tomchee
tomchee
2020. márc. 7. 6:57
#1

Jó, az utóbbi években kiderült, h az intel jócskán be áldozott a biztonságból a sebesség oltàràn.

De mégis azért szeretnék látni, egy statisztikát arról, h mennyi hibát is használtak ki eddig támadók élesben?

s_otto
s_otto
2020. márc. 18. 10:22

@punchman

Benéztem az amd hírhez, nincs gondod azzal hogy az amd 2019 augusztusa óta nem hajlandó javítani a hibát, a határidő lejártával megpróbálta azt hazudni hogy egy korábbi sebezhetőséget javító patch megszünteti, a kutatók szerint pedig nem, és azóta is hallgat az amd. Miközben távolról férnek hozzá a procikhoz.

Egy végletekig elfogult amd fan vagy, aki elkövet mindent hogy megpróbálja az amd-t minél kedvezőbb színben feltüntetni. És csodálkozol hogy az emberek ezt észre veszik.

Vissza az oldal tetejére