A Microsoft elárulta, hogy a 2020-as ünnepi szezonban megjelenő új Xbox nagyjából milyen hardverrel érkezik, és mire kell számítani a teljesítmény kapcsán. Az egyelőre még mindig csak Project Scarlett néven emlegetett gép nem túl meglepő módon eléggé hasonlítani fog a PS5-re, hiszen a hardveres alapokat mindkettőhöz az AMD adja.

Az Xboxban ennek megfelelően egy testreszabott AMD-féle SoC-egység teljesít majd szolgálatot, Zen 2-es magukkal és Navi alapú GPU-val. Ez mindenképpen hatalmas előrelépés, főleg processzor területén a jelenlegi konzolokban használt Jaguar magokkal szemben.

A Sonyhoz hasonlóan a Microsoft is hangsúlyozta, hogy az új konzolnál nagy hangsúlyt kap majd a sugárkövetés, de az egyelőre nem derült ki, hogy ezt milyen szoftveres és hardveres adottságokkal igyekeznek majd megnyomni, de az megerősítést nyert, hogy valamilyen hardveres gyorsítás biztosan bekerül.

Memória tekintetében GDDR6-ra számíthatunk, egyelőre ismeretlen sebességgel és buszmérettel, és a Microsoft különös hangsúlyt fektetett az SSD-re is. Érdekes, hogy mind a Sony, mind a Microsoft szerint ez hatalmas előrelépést jelent majd, egészen újfajta játékokat lehet majd tervezni annak köszönhetően, hogy a fejlesztők biztosan számíthatnak az alapból beépített SSD-re. Ezen kívül a konzol képes lesz az SSD-t virtuális memóriaként is használni (itt valószínűleg az AMD-féle HBCC megoldásról lehet szó).

A konzol ezen kívül támogatja majd a 8K-s felbontást, a 120fps-t, és a variálható framerate-t. Összességében a Microsoft szerint a masina négyszer erősebb lesz, mint az Xbox One X, de azt már nem fejtették ki, hogy ezt pontosan hogy értik. Az viszont biztos, hogy a gép visszafelé kompatibilis lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Thomas.G.Seiei
Thomas.G.Seiei
2019. jún. 19. 9:36
#12

nekem egy 120gb Sandisk Plus van 3 éve a gépben, azon van a rendszer meg egy két program... napi szinten haználom a gépet ( régebbi ezért nem számít hogy nem gyorsabb a meghajtó) tökélestesen működik.

arn
arn
2019. jún. 13. 20:20
#11

8k 120fps raytrace... szepen bedobtak mindent, pedig jo ha az egyiket tudja majd egyszerre

axe
axe
2019. jún. 13. 14:02
#10

". Ami megint érthető, mert az a generáció, akinek erre igénye van, nem is adna érte annyi pénzt, mint amennyit a fortnite hülyegyerekek költenek, lol." ez a mondta fogott meg, és mennyire igaz, és sajnos ez egy rossz irány

mtrx220
mtrx220
2019. jún. 12. 22:02
#9

ez szuper, és mi a helyzet a normális exkluzívokkal?
mint tudvalévő, egy konzolt a játékok adnak el. és mint tudvalévő, nem véletlenül nyeri meg a ps évről évre ezt a versenyt.

ha ez a színes ugribugri műanyag casual az irány ms háza táján, oda nem fog kelleni ekkora erő szerintem.

Busterftw
Busterftw
2019. jún. 13. 13:26

@mtrx220 Talan a kovetkezo generacional jobb lesz a helyzet, az elmult 2 evben mast se csinalt a Microsoft csak studiokat vett meg.

Szvideo
Szvideo
2019. jún. 12. 21:16
#8

Samsung pro sorozat? 3x annyi mint egy kingston de 5x tovább tart

Szvideo
Szvideo
2019. jún. 12. 21:15
#7

A sugárkövetéshez NINCS szükség és NEM is létezik hardver. Az Nvidia csak belerakott a vgaba olyan egységet ami sokkal gyorsabban számolja ki mint amire a vga chipje képes. Konrétan csak egy erősebb hardveres optimalizáció.

banrob
banrob
2019. jún. 17. 21:07

@Szvideo " Az Nvidia csak belerakott a vgaba olyan egységet ami sokkal gyorsabban számolja ki mint amire a vga chipje képes" Tehát létezik?

Vazul267
Vazul267
2019. jún. 12. 18:56
#6

Combination of the SSD and the solid state drive.... oké micsoda??

ZoliS
ZoliS
2019. jún. 12. 17:16
#5

Végzett az ipat valamilyen közvéleménykutatást raytracinget illetően? Ha megnézek egy RTX ON vs RTX OFF összehasonlítást, akkor alig van valami különbség. Én inkább azt díjaznám, ha minél élesebb textúrák, minél több polygonon lehetnének, tehát a tipikus fejlődést folytatni addig, ameddig értelmetlenné válik. Bár ha jobban belegeondolok, nem a legszebb játékok a legszórakoztatóbbak, ezért lehet már ezt a szintet is elértük. :P Mintha manapság hanyatlana a realizmus, ami játékgrafikát és játékmechanizmust illeti. Ami megint érthető, mert az a generáció, akinek erre igénye van, nem is adna érte annyi pénzt, mint amennyit a fortnite hülyegyerekek költenek, lol.

BiroAndras
BiroAndras
2019. jún. 13. 15:26

@FELULET

Nézd meg mégegyszer. Az eredeti borzalmasan alacsony felbontású textúrákat használják. És nézd meg mégegyszer az eredeti játék grafikáját is. Nagyon nagy a különbség minden egyes képkockán. És a játék jellegéből adódóan egyáltalán nem nehéz olyan helyzeteket találni, ahol a raytracing előnye a hagyományos grafikához képest egyértelmű. A fényes felületek és a sok különböző színű dinamikus fényforrás kombinációja pontosan az, ahol a régi grafikus motorok elvéreznek, és a Minecraft-ban pont ez a normális. És a Quake2 demóban is az eredeti textúrák vannak.

Itt egy másik videó, amin még jobban látszik : https://www.youtube.com/watch?v=HTM7lRm5oo8 Elég hosszú, de több nagyon látványos rész is van benne.

És azt is elárulhatnád, hogy ha annyira nincs értelme a raytracing-nek, akkor a filmekben miért azt használják?

https://www.cs.cmu.edu/afs/cs/academic/class/15869-f11/www/readings/christensen07_cars.pdf

https://renderman.pixar.com/resources/RenderMan_20/tutorialRayTracing.html

tomm27
tomm27
2019. jún. 12. 17:15
#4

Uj konzolok meg a stadia teljesen elfogjak vinni a casual reteget es lehet am itt hardcorekodni de rafogunk baszni mert nem mi vagyunk a celkozonseg pc gamer piac meg tovabb fog szukulni

Pendra
Pendra
2019. jún. 12. 16:28
#3

Koncentrálhatnának egy kicsit arra a porfelhőre is a terepjáró mögött. Elég ótvarul néz ki.

TyphoonX
TyphoonX
2019. jún. 12. 15:43
#2

A sok parasztvakításon felűl azért van egy ilyesztő rész.

SSD-t virtuális memóriának fogja használni.... Zseniális. Azt majd évente dobhatod ki ha eleget játszól vele. Még egy SSD cache is hamar ledarálódik de ha aktív memóriának használják... az szép lesz.

BiroAndras
BiroAndras
2019. jún. 14. 14:45

@TyphoonX

Volt erre egy nagy teszt évekkel ezelőtt. Folyamatosan írtak egy rakás konzumer SSD-t amíg tönkre nem mentek. https://ipon.hu/magazin/cikk/meddig-birja-a-terhelest-egy-ssd-az-extrem-tesztbol-kiderul

Az derült ki, hogy sokkal tovább bírják, mint gondoltuk. Sok száz TB írást elviselnek még az olcsó vacakok is.

FELULET
FELULET
2019. jún. 12. 15:05
#1

AMD-nek alapbol nincs is raytracing hardvere, de az nvidia megoldása is szenved ha egy pocsolyánál többön van raytracing, majd biztos egy középkategoriás hardver egy téglába zsufolva fogja megváltani a világot ilyen téren...

 

"8K-s felbontást, a 120fps-t "

sure... 4k-t is csak upscalevel birják, és a 60fps is csak trükközéssel van meg jelenleg, de biztos oda fog verni egy dual RTX2080ti setupnak a kövi generáció :)))

FELULET
FELULET
2019. jún. 13. 10:43

@Boostocska

"Kérlek idézd már be ahol bármiféle említést tettem arra, hogy egyszerre, vagy külön külön nem fogja bírni azt... "

" Szövegértés 1-es"

:)))))))

Vissza az oldal tetejére