Shop menü

STRATÉGIAI EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ AMD ÉS A PHISON KÖZÖTT PCIE 5.0-S SSD-K FRONTJÁN

A duó ezzel együtt a DDR5-ös gyorsítótárat és a 3D NAND Flash memórialapkákat gyártó Micronnal is szoros együttműködést folytat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Stratégiai együttműködés az AMD és a Phison között PCIe 5.0-s SSD-k frontján

Az AMD már bemutatta a Socket AM5-ös platformját, amelynek részét képezik a RYZEN 7000-es sorozatú processzorok, amelyek inkább APU egységeknek tekinthetőek, hiszen RDNA 2 alapú iGPU is található a tokozáson belül. Az új központi egységek mellé 600-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok is érkeznek majd, méghozzá háromféle kiadás, legalábbis első körben.

A platform elsőként kínálhat PCI Express 5.0-s támogatás az M.2-2280-as formátumú SSD-k számára, ahogy azt korábbi hírünkben már megírtuk, ennek kapcsán pedig arra is fény derült, hogy az AMD stratégiai együttműködésbe lépett a Phison csapatával annak érdekében, hogy az új SSD-k minden szükséges optimalizációt megkapjanak, így az AMD platformjaival stabilan és a lehető legjobb teljesítmény mellett használhatjuk őket. És minden bizonnyal az Intel platformjaihoz is megkapják a szükséges optimalizációkat, de az már egy másik történet. A felek szerint az együttműködés segíteni fog abban, hogy a PCI Express 5.0-s csatolófelülettel ellátott SSD kártyákra történő átállás gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen.

Galéria megnyitása

A Phison egyébként nemcsak az AMD, hanem a Micron szakembereivel is együttműködést folytat a siker érdekében. Az új SSD kártyák már a PS5026-E26 jelölésű, PCI Express 5.0 x4-es csatolófelületet használó vezérlő köré épülnek majd. A Micron a DDR5-ös gyorsítótárat, illetve a Replacement Gate technológiát alkalmazó 3D NAND Flash memórialapkákat szállítja.

Az új SSD kártyák a jelenlegi, PCI Express 4.0 x4-es csatolófelületet használó felsőkategóriás társaikhoz képest közel kétszer nagyobb teljesítményt biztosítanak, miközben betartják az M.2-es formátumhoz kapcsolódó teljesítményfelvétellel kapcsolatos limiteket is.

A PS5026-E26-os csúcskategóriás SSD vezérlő mellett a Phison a Computex 2022 alkalmával egyéb termékeket is bemutat majd, ezekről természetesen később részletesen is beszámolunk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére