STRAPATELEFONRA ÉS EGY ÚJABB KÖTEG GALAXY MODELLRE JÖTT MEG AZ ANDROID 13

A Samsung továbbra is lendületesen terjeszti a One UI és az Android frissítéseket, ezúttal nagyon sokszínű a sorra került eszközök listája.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. nov. 30. 18:08
Strapatelefonra és egy újabb köteg Galaxy modellre jött meg az Android 13

Egy hete már arról számolhattunk be, hogy a Samsung elérte a kéttucatnyi frissített eszközt, tehát már 24 Galaxy modellre indult el valahol a világban a One UI 5 grafikus felhasználói felület, azzal együtt pedig az Android 13. Most pedig ismét egy igazán nagy adag frissítésről számolhatunk be. Lassan tényleg komoly feladat lesz ezeket figyelemmel követni.

Legutóbb a felhasználói visszajelzések alapján a Galaxy S sorozat FE jelzéssel illetett tagjainak frissítéséről volt szó a Galaxy A52, valamint a tavaly Galaxy Z generáció mellett. Most pedig már arról lehet hallani, hogy már a 2020-ban megjelent hajtogatható okostelefonokra is itt az új szoftveres környezet.

Lassan minden hajtogatható okostelefonra van Android 13

A Galaxy Z Flip3 és Z Fold3 után a Samsung útnak indította a Galaxy Z Fold2 frissítését, emellett pedig a Galaxy Z Flip, valamint a Galaxy Z Flip 5G is sorra került, ami technikailag a második generációja a kagylós masinának. Tehát immáron az összes eddig megjelent Z Flipre van One UI 5 és Android 13, és a Foldok közül is csak a legelső generáció maradat ki. Hogy lesz-e egyáltalán arra a modellre frissítés? Nos, ezt nem tudjuk egyelőre, de azért bízunk abban, hogy igen.

Galéria megnyitása

A hajtogatható okostelefonok számára még több pluszt tartogat a főverziós frissítés, mint az átlagos termékekre. Ezek általánosan használhatóbbak lesznek, és jobb élményt tudnak majd biztosítani az embereknek. A Samsung az osztott képernyőn és a külső kijelző funkcionalitásán egyaránt dolgozott. Érdemes lesz telepíteni a frissítést, csak azért is, mert ezzel együtt jön a novemberi biztonsági frissítés is.

A Galaxy A, a Galaxy M és már a Galaxy F modellek is frissülnek

A felsőkategóriás eszközök javát szép lassan letudja a Samsung, és egyre inkább kerülnek előtérbe a középkategória szülöttei. A Galaxy M32 5G és a Galaxy M52 5G számára is elkészült a napokban az Android 13 az új grafikus felhasználói felülettel. Valamint az idei Galaxy M53 5G modellnél is van már lehetőség a frissítésre.

Galéria megnyitása

A Galaxy F széria tagjai viszonylag szűk körben elérhetőek, de ettől függetlenül ezekkel is foglalkozik a vállalat. A One UI 5 befutott a Galaxy F62 okostelefonra is. Emellett pedig frissül már az egyik egészen régi Galaxy A okostelefon is, az A71, amit a gyártó még 2019 végén mutatott be. Ez már három éves lesz, és nem volt egy csúcsmodell, de már telepíthető rá az Android 13, ami mindenképpen egy remek hír. A Samsung tényleg szemmel láthatóan igyekszik azért tenni, hogy jobb legyen a készülékek szoftvertámogatása – árkategóriától többnyire függetlenül.

Öreg Lite készülékek is a célkeresztbe kerültek a mostani frissítési hullámmal

2020 januárjában debütált a Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite is, és most ezekre elkészült az új szoftveres alap. A dolog érdekessége, hogy az S10 és Note10 sorozatok szerényebb tagjai úgy kerültek most sorra, hogy igazából a Galaxy S10 és Note10 modellekre még nincs frissítés. Bár azt hozzá kell tenni, hogy ezek annak idején nagyon eltolva, majdnem egy évvel később futottak be a felsőkategóriás névadóikhoz képest.

Galéria megnyitása

Az is elképzelhető, hogy igazából a Galaxy S10 és Note10 modelleknél már nem érdemes a frissítésre várni. Ezek három főverziós frissítést kaptak eddig, ami az androidos mobilok esetében tisztességesnek számít. Egy szeptemberben közölt Samsung frissítési listán sem szerepeltek már a 2019-es csúcsmobilok, miközben a Galaxy S10 Lite és Note10 Lite igen.

Az Xcover sorozatot is elérte az Android 13, és egy újabb tablet is érintett

A Samsung még szokott készíteni strapamobilokat, ha nem is erőlteti ezeket túlzottan, de így legalább a Cat eszközeinek van riválisa. A Galaxy Xcover6 Pro egy nagyon korrekt okostelefon lett ezen a téren, idén jelent meg, és már elérhető rá az Android 13.

Galéria megnyitása

Emellett pedig már jön az új operációs rendszer a Galaxy Tab S7 táblagépre is, miután a Galaxy Tab S8 széria tagjaira elkészült. A továbbiakban még több táblagépre jön majd a One UI 5, akadnak még olyan modellek, amikre biztosított a támogatás, és a mobilokhoz képest ezekkel mintha kicsit lassabban haladna a vállalat.

Ezúttal éppen egy tucatnyi Galaxyt érintő Android és One UI frissítésről számolhattunk be, 12 eszköz került sorra az elmúlt napokban.

Összesen már 36 Galaxy modellre érhető el az új operációs rendszer. Persze azt hozzá kell tenni, hogy a felsorolt modellekre még nem globálisan, csak néhol jelent meg a frissítés, és folyamatosan dolgozik azon a vállalat, hogy minden tulajdonoshoz eljuttassa. De a szolgáltatók például meg tudják akasztani a folyamatot. Éppen ezért türelmesen kell várni akkor is, ha estleg a világ egy másik országában már telepíthetik az újdonságot az emberek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére