- „It's not a hope or a dream. It's like a hunger. A thirst.”
A Final Fantasy név az 1987-es megjelenése óta nagy utat járt be és kevesen tudják, hogy sokáig Fighting Fantasy néven futott a Hironobu Sakaguchi nevével fémjelzett projekt. Az első rész komoly siker lett és azóta rengeteg játék és egyéb kapcsolódik a márkához, ami sok rebootot, remake-et ért már meg az évek alatt. A Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin viszont nem tartozik egyik előbb említett kategóriába sem.
Új történetként kezelendő és csupán inspirációt merít a korábbi részből és annak történetéből. Pontosabban mondva a japán isekai stílus nevét öregbíti, ami „másik világ” jelentéssel bír és azt jelenti, hogy külsős, nem az adott játék/anime/film stb. világba tartozó emberek/hősök átkerülnek az övéktől egy teljesen eltérő világba és ott kell helyt állniuk. Erre rengeteg példát találni mindenhol, de kettő azonnal beugrott nekem is: Another World és Nox.
A Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin története szerint Cornelia királysága hatalmas veszélyben van, a sötét erő, amit csak Káoszként ismernek a vidék lakói ismét azzal fenyeget, hogy mindent elnyel. Érezni a hatását: a szelek elülnek, a föld elrothad, a víz és a tűz is ezen rontó erő befolyása alá kerül. A prófécia azonban kiutat kínál, miszerint a Fény négy harcosa felveszi a harcot és megmenti a világot.
A baj csak az, hogy a hősök, akiket a játék első pillanataiban megismerünk, hárman vannak. Ash, Jed és Jack mind eltökélték, hogy legyőzik a Káoszt, bármibe is kerüljön. Egymásra találásukat tojás alakú, fura gömbök segítik, amelyek iránytűként vezetik őket a végzetük felé és vezetőjükként Jacket követik, aki a legelszántabb mindannyiuk közül. Később hozzájuk csatlakozik Neon, akivel kiegészülve végre a prófécia is megvalósulni látszik.
Itt érdemes leszögezni, hogy aki az újabb FF játékok nyílt világára, egy mély, szerteágazó történetre és gazdagon cizellált karakter/hős hátterekre vágyik, az csalódni fog. A játék maga különböző, folyosószerűen felépített pályákból és átvezető videókból áll. Emellett a 4 karakter olyan szinten sekélyes és sablonos, hogy a „Huh” és „Hmm” megszólalások már bővített reakciónak számítanak tőlük.
Ebben főként Jack jeleskedik, aki egy agresszív, fanatikus és faék bonyolultságú hős, szinte kimondható róla, hogy mindenre vak és érzéketlen a célját kivéve és ez minden megnyilvánulásában végig kíséri, társai pedig csupán egy kicsivel többet tudnak csak árnyalni az egész történetszálon.
A harcrendszerre viszont elégedetten csettinthetnek a FF rajongók a nyelvükkel, ugyanis nagyon sok kaszt/job (Warrior, Mage, Lancer, Ronin, Pugilist, Marauder, Duelist, Swordfighter stb.) fegyvertípus, felszerelés, kombó, képesség és egyéb bekerült. A harc maga pörgős, nagyon sok módon megvívható, távol/közel, break-point megtörésével, ellenségek képességeinek elnyelésével (és visszadobásával), csapatmunkával és így tovább.
Külön mechanika a Soul Shield-del való védekezés, támadás és ennek feltöltése, amit úgy kell elképzelni, hogy a breaking point (kb. elkábítás vagy időleges kiütés) aktiválódásakor ellenségeinket kivégezhetjük, testüket vörös kristályok lepik el, amik széttörésükkel Jack erejét növelik. Ez a kivégzős, vörös kristályos mechanika amúgy az eddigiektől eltérően sötétebb, agresszívabb világot jelenít meg a FF ezen részében és ez azt is megerősíti, hogy különálló, „alternatív” történetről van szó.
Az irányításról viszont üvölt, hogy kontrollerre lett kitalálva. Nem csak azért, mert a FF gyökerei a konzolokhoz kapcsolódnak, hanem azért is, mert a billentyűzet+egér kombinációval akkor járunk csak jól, ha felmenőink között polipok is voltak. Hiába mapelhető át az egész, sokat elmond erről az egészről az, hogy egy kezdő AoE képességünk default gombkombinációja a TAB+4, ami kilométeres távot verne bármire, ha létezne a „nem áll kézre” díj. Szóval hiába ad több lehetőséget a játék, én azt tanácsolnám, hogy kontrollerben gondolkodjon bárki, aki játszana.
Megosztó játék lett a Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin. Nem hozza a FF játékokhoz méltó mélységet és a pályáinak a rendszere is folyosókra szűkített rohanás. A harcrendszere és annak bonyolultsága lesz, akinek nagyon tetszeni fog, de nem véletlenül került bele, hogy a G lenyomásával a legoptimálisabb felszerelést automatikusan a karakterre húzza a játék.
A karakterek és a párbeszédek az ásítós és a borzalmas között billegnek, az átvezető videők pedig fele ennyi idő alatt is működnének. Mindemellett azonban rengeteg utalás van a korábbi művekre és a kiterjesztett FF világra, valamint a történet is egy nagy csavarral ér véget. Fanatikus FF rajongóknak, vagy azoknak ajánlott, akik a harc mechanikáját szeretik, ugyanis mással szinte biztos, hogy nem fog elbűvölni a játék.
