Steamworld Dig 2 - Áss mélyebbre

A Steamworld Dig és a Steamworld Heist után itt a cuki western/steampunk bányászrobotok újabb kalandja.

Steamworld Dig 2 - Áss mélyebbre

1. oldal

Van valami megnyugtató, ugyanakkor addiktív természete a bányászós játékoknak. Még talán az egyetemen egy Motherload nevű kis 2D-s játékkal szerettem elütni az időmet, ha volt egy szabad fél órám a könyvtárban két szeminárium között (vagy alatt), később a Minecraft és a Terraria is behúzott, ahogyan kell. Még arra is vettem a fáradságot, hogy visszanyúljak a zsáner ősi gyökereihez, a Dig Dug-hoz. Igen, ezt az 1982-es játékot is nyomattam PlayStation 4-en.

Galéria megnyitása

Miért a mélység? Miért nem elég sohasem, miért kell emelni a téteket, a veszélyeket, mindössze a nagyobb kincs reményében? Sokat elárulnak ezek a játékok az ember természetéről. Érdekes módon a gazdaságról is. Mindig van miért küzdeni, ha van mire költeni. Egy öngerjesztő folyamat jobb érceket kiszedni a földből, hogy jobb ásókat és fúrókat kapjunk, hogy aztán még mélyebbre ássunk, és így tovább.

És mégis, mennyire üres egy folyamat. Egy mókuskerék. Egy soha véget nem érő ciklus. Mégis, ezek a játékok igyekeznek valamiféle mitológiát, világépítést adni ezeknek a folyamatoknak. A legjobb ebben viszont a 2013-as Steamworld Dig. Az egész Steamworld-univerzum egyébként sem csak erre a mechanikára épül: a 2010-es Steamworld Tower Defense és a 2015-ös Steamworld Heist például radikálisan más játékmenettel hívták életre a cuki robotok-lakta, westernfilmbe illő bányászvároska lakóinak kalandjait.

Galéria megnyitása

A Steamworld Dig viszont ügyes egyensúlyt talált a város- és karakterfejlesztés, felfedezés, történet, és végeláthatatlan ásás metszetében. A legérdekesebb az volt, hogy nem (egészen) procedurálisan generált világot kaptuk, hanem fix felfedeznivalókat, ahol az ellenfelek és kincsek elhelyezése is egy-egy puzzle-feladványnak minősült.

A folytatás is ezt az utat követi, ám ezúttal egy jóval nagyobb, kidolgozottabb és elegánsabb a világépítése.

2. oldal

A történet szerint az előző játék főhőse, Rusty eltűnt, miután megtalálta a földmélyi titokzatos Vectron városát. Megtalálása az első részből NPC-ként ismerős Dorothy McCrank-ra vár, rövidebb nevén „Dot”-ra. Már a tutorial alatt is egyből látszik, hogy egy sokkal gazdagabb résszel van dolgunk: jóval több a párbeszéd, a feladvány, a bossharc és a fejlesztenivaló is.

Galéria megnyitása

A kezdőhelyszínünk, ahová vissza-visszatérünk menteni és fejleszteni, egy El Machino nevű városka. Itt is érezhetően komplexebb a berendezkedés, mint az első részben: ott egy lapos, viszonylag szűk kis városka volt, El Machino viszont platformos, vertikálisan bejárható sziklafalra épült. Azonnal kapunk mellékküldetést és felhívást gyűjtögetnivalókra, szóval igazi RPG-hangulattal alapozza meg a kalandot.

Az RPG-elemek egyébként is feltűnően hangsúlyosabbak: a különböző rejtett ereklyék mind-mind saját leírással rendelkeznek (ezek szellemesek és viccesek, rengeteg apró utalással más játékokra, filmekre), a játékban különböző frakciók jelennek meg (városlakók, földmélyi lakók, kultisták), és az ellenfelek legyőzése, küldetések teljesítése XP-t és szintlépést eredményez. A szintlépés ugyan nem fejleszti a karaktert, de több pénzt kapunk a kibányászott ércekért, amelyekért felszerelést vehetünk.

Ezek a felszerelések többnyire a túlélést és a hatékonyabb bányászást szolgálják, és mindegyikben van több fejleszthető modul, amelyek gyakorlatilag passzív skilleknek felelnek meg. Idővel megszerezzük a kötelet, amivel lengedezni lehet, a robbanólövedéket, a gránátvetőt, az ütvefúrót, a gyors hajtóművet, a repülést, de ezek mellett a lámpásunkat, páncélunkat és hátizsákunkat is fejleszthetjük, és csatolhatunk hozzá modulokat, mint a lövedéket visszaverő páncél, láva-ellenállás, teleportáció, eldobott nyersanyagokból részesedés, és így tovább. Rengeteg a cucc.

Galéria megnyitása

Pedig alapvetően nagyon egyszerű játékmenetről van szó: ásunk és ugrálunk a föld alatt, érceket és Rusty-t kutatva. Kis segítőnk, Fen (akit az első boss után kapunk meg) mindig mutatja az utat (egy fontos kivétellel), és alapvetően nagyon szépen megtervezett, némiképp szabad pályarendszert kapunk, egyedi helyszínekkel, időnként egészen filmszerű üldözésekkel, eseményekkel.

3. oldal

A veszélyek és kihívások egyenes arányban keményednek azzal, ahogy a karakterünk fejlődik, és időnként vissza kell mennünk korábbi helyszínekre is, tehát egy nagy, metroidvania-szerű rendszer rajzolódik ki. Ahol korábban halálos csapdák és látszólag saját hibánkból bekövetkezett földomlások zárták a továbbvezető utat, egy új felszereléssel könnyedén továbbjutunk. Időnként ha megkocogtatunk egy-egy gyanús követ, titkos utat találhatunk.

Galéria megnyitása

A kedvencem az egészben, hogy mennyire felforgatja az első részt ismerők elvárásait. Ott nagyjából két óra alatt le lehetett jutni Vectronba, aztán jött a főellenség, és nagyjából annyi volt a játék. Itt is nagyjából két óra alatt lejutunk Vectronba, és érezni a hideg végjátékot, Fen még figyelmeztet is, hogy nem tud tovább követni... és egy nagy filmszerű kibertemetős pálya után (annyira jópofa, ahogy maga a kép is glitchelni kezd) ismét felszínre bukkanunk, a térkép pedig három eddig elzárt helyszínt jelöl meg sokkal mélyebben.

Eltelik hat óra, és még mindig olyan távlatokra bukkan az ember, hogy csak nézeget, kezdve az épp csak érintett világító gombás földalatti dzsungeltől a véget nem érő lávafolyamokig, ahol repülve-lengedezve kell lavírozni úgy, hogy még az ellenfelekre is figyelünk. És persze a jutalom is nagyobb ezeken a helyeken, kimondhatatlan nevű ásványok és ékkövek landolnak a hátizsákunkban. És mennyire jópofa már az első játékban a degenerált ellenfelekként megismert emberiség megmaradt gerilla-klubjával összehaverkodni!

Atyaég, csak áradozni tudok erről a játékról. Keresem a szavakat, de ha csak folytatásként nézzük is, teljesen felülmúlja a legambiciózusabb elvárásaimat is. Nem elég, hogy mindent jobban tud, mint az elődje, de a négyzetre, sőt harmadikra emeli a tartalmat, ráadásul végig kiegyensúlyozottan, folyamatos tennivalókkal, extrém mennyiségű felfedezni valóval.

Galéria megnyitása

Mindezt egy hibátlanra stilizált, élettel megtöltött világban tálalja, ahol a víz és a fény a legfontosabb nyersanyag, és az egész erre a gőzgépes-westernes tematikára épül, ahol a legapróbb vizuális elemektől a zenéig minden ezt szolgálja. És mivel a közelgő apokalipszis és Rusty hiánya az első részben megismert világot és hőst teszi kockára, érezzük a téteket és érzelmi szinten is teljesen benne vagyunk.

4. oldal

Szót kell még ejtenem arról, hogy bár mindenféle platformra megjelent, én a PlayStation 4-es verziót próbáltam, de a cross-buy miatt főleg Vitán toltam. Remekül teljesített hordozható módban is, nem szívta indokolatlanul az akksit, és nem blokkolta az internetelérést. 150 MB-s méretével és rövidtávra is alkalmas játékmenetével tökéletes választás azoknak is, akik Vitán játszanak (de egyébként fő platformként ezúttal a Nintendo Switchet jelölték meg, arra néhány nappal előbb is jött ki).

Galéria megnyitása

Ámde nagy-nagy feketepont, amiért nincs cross-save, és hazaérve szembesülnöm kellett azzal, hogy ha screenshotokat akarok lőni ehhez a cikkhez, a legelejéről kell kezdenem. Tulajdonképpen nem is baj, mert így is, úgy is többször kell végigvinni, hogy minden achievement / trófea meglegyen (speedrun, halál nélkül, stb.), viszont ha már itt tartunk, még egy hiányosságot kiemelnék: nem lehet visszakövetni a statisztikákat, hogy összesen hányszor haltunk meg, mennyi kincset gyűjtöttünk eddig, és az opcionális barlangokban sem kapunk jelzést, hogy még van tennivaló (csak ha kilépünk, akkor látjuk, hogy pipa vagy sem, egyébként visszatérve reseteli az egészet).

Na de most már tényleg csak kukacoskodom: kellemes kis platformert vártam, és szinte tökéletesre csiszolt, teljes értékű kompakt RPG-t kaptam, a legalaposabb végigjátszással egészen 8-10 órára is nyújt elegendő tennivalót. Ehhez képest pedig nagyon baráti az ára, nagyon cuki, nagyon addiktív, és koherens minden művészeti és játékmechanikai szempontból. Igazi kis remekmű.

Az első részt annak idején egyébként nem kerestem aktívan, PS Plus-os ingyenjátékként kaptam meg, és kellemes élményként könyveltem el, pedig nagyon sokszor sikerült meghalni. Az még csiszolatlan érc volt. A második részt viszont egyenesen szeretem, olyan szinten, hogy valószínűleg az év egyik legjobb játékaként fogom emlegetni december vége felé. Csak ajánlani tudom, minden korosztálynak, minden platformon.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap