Az Intel legutóbb még csak egy béta mikrokód frissítéssel rendelkezett Spectre második variánsa ellen, ám mostanra elkészült a stabil kiadás is, ami az OEM partnerek, illetve az alaplapgyártók felé vette az irányt. A Skylake alapú rendszerekhez már megkapták a partnerek a stabil mikrokódot, erről korábbi hírünkben be is számoltunk, azóta viszont további előrelépések is történtek.

Az aktuális stabil változat a Skylake, a Kaby Lake, a Coffee Lake és a Skylake-X processzorokhoz passzol, de már a Xeon Scalable Processor sorozathoz is elkészült egy hasonló javítás, ami a frissen bejelentett Skylake Xeon D sorozatot is támogatja. Innentől kezdve már csak a partnerek gyorsaságán múlik, mikor kerülhetnek a felhasználók rendszereire az új mikrokódokat tartalmazó UEFI Firmware-ek.

A munka persze ezzel még nem ért véget, hiszen a régebbi processzorokhoz is el kell készíteni a megfelelő javításokat. A nemrég kiadott részletes tájékoztatás alapján már kezd körvonalazódni, hogy áll a munka a különböző processzor-generációk esetében. A Broadwell és a Haswell sorozat tagjaihoz egyelőre még csak béta mikrokód áll rendelkezésre, míg az Ivy Bridge sorozat tagjainál egyelőre béta és pre-béta mikrokódokat tesztelnek a szakemberek.

A Sandy Bridge sorozat tagjai is az elkövetkező hónapok során kaphatják meg a Spectre második variánsát célzó mikrokód frissítést. Ezekhez a processzorokhoz asztali-, mobil- és szerverfronton is van már béta mikrokód, azaz a munka szépen halad.

A régebbi központi egységekhez, amelyek a Nehalem architektúrához kötődnek, szintén készülnek majd frissítések, ám ezek egyelőre tervezési szakaszban vagy pre-béta státuszban vannak. Vagyis a Bloomfield, a Clarksfield, a Clarkdale, a Gulftown és a Lynnfield processzorcsaládok is kapnak frissítést, legalábbis az Inteltől. Az már más kérdés, hogy ez a frissítés végül eljut-e a kissé elavultnak számító platformokra, hiszen a frissített mikrokódot tartalmazó UEFI Firmware terjesztése a gyártópartnerek és az OEM-ek feladata lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2018. febr. 21. 22:11
#4

"Stabil Spectre javítás a Skylake utáni processzorokhoz is"

Úgy érted, h a Skylake előtti processzorokhoz

ChoSimba
ChoSimba
2018. febr. 22. 12:41

Skylake nagyságrendekkel több van kint, ezért kezdték azzal. Ott égetőbb probléma.

A régebbieknél meg ugye az alaplapgyártók lehetséges kelletlensége miatt lett volna felesleges kezdeni, minek megcsinálni, ha pl a gigabyte leszarja az új BIOS készítést egy 6 éve megjelent laphoz...

Chrematorium
Chrematorium
2018. febr. 21. 19:05
#3

Egészségünkre. Puszta formalitás. A javítás alkalmazása mekkora teljesítménykiesést is produkál valós időben?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. febr. 21. 16:16
#2

lol :D Idejárnak a magukat informatikusnak valló emberek okosodni/tájékozódni ? Régen rossz , vagy nagy kamu ... legalább tudna szépen és helyesen fogalmazni ... ez egy minimum követelmény.

De hát itt mindenki mindenhez ért és abban pro is egyben :D

kean
kean
2018. febr. 21. 14:30
#1

Nem kapkodják el... Vállalati környezetben elég sok fejfájást okoz (tegnap is 6 órát csesztel el az életemből BSODző gépek maitt)... Biztos tudtak erről a bugról az Intelnél a publikálás előtt...

BiroAndras
BiroAndras
2018. febr. 22. 10:47

Az nem backdoor, hanem sima hétköznapi sebezhetőség. Amiket szándékosan építenek be, azok ennél szofisztikáltabbak.

És ha szándékosan csinálták volna, akkor nem lenne ilyen lassú és fájdalmas a javítása. Már csak azért sem mert az NSA a saját gépein nem hagyna meg ilyen sebezhetőséget.

Vissza az oldal tetejére