Speciális iPhone készülhet Kína számára?

Olcsóbb lehet a Kínának szánt iPhone, búcsút mondhat a Face ID-nek, de kijelzős ujjlenyomat-olvasót kaphat cserébe.

Speciális iPhone készülhet Kína számára?

Meglehetősen érdekes híreszteléseket lehet hallani egy egészen különleges, egyelőre még fejlesztés alatt álló iPhone-nal kapcsolatban. Több kínai lap is arról számolt be a napokban, hogy helyben egy olyan iPhone is bevetésre fog kerülni, amit nem kíván globálisan forgalmazni az Apple. És ennek jelentősen eltérő lesz a felépítése a mostani modellekhez képest.

Az iPhone XR, az iPhone XS és az iPhone XS Max trió tavaly már úgy futott be, hogy kizárólag Face ID támogatást nyújtottak, és le kellett mondani az ujjlenyomat-olvasóról. Viszont friss jelentések szerint Kína számára készíteni fog az Apple egy olyan iPhone-t, ami ezen a téren a mostaniaktól nagyon eltérő képet fog festeni. Állítólag egy olyan költséghatékonyabb konstrukcióról lehet szó, aminek nem lesz a fedélzetén Face ID, az ugyanis eléggé megemeli az előállítási költséget. És ez még nem minden. A pletyka érdekessége még, hogy nem is egyszerűen visszakerül majd a Touch ID erre a valamelyest olcsóbb konstrukcióra, hanem egy megjelenítő alá rejtett ujjlenyomat-olvasó fog bevetésre kerülni.

Galéria megnyitása
A OnePlus 7 Prónak már a kijelzője alatt van az ujjlenyomat-olvasója, vajon az Apple is hasonló dizájnnal próbálkozhat?

Az Apple korábban is próbált valamennyire alkalmazkodni a kínai igényekhez, de ilyen mértékű beavatkozás teljesen példátlan. Bár hozzá kell tenni, hogy a tavalyi évet megelőzően még arra sem volt példa, hogy speciális hardveres megoldásokat biztosított volna, 2018-ban viszont már olyan iPhone-ok kerültek bevetésre Kínában, amik fizikai slotok révén is Dual-SIM támogatást nyújtottak. Ezekben a modellek rögtön kettő hálózati kártya számára volt hely a burkolat alatt, nem kellett a Dual-SIM-hez mindenképpen kihasználni a beágyazott SIM-et. Persze a mostani pletykákban foglalt módosításokhoz képest ez szinte jelentéktelen apróságnak tekinthető.

Az egészen biztos, hogy egy ilyen újdonság bevetése finoman szólva is váratlan lenne az Apple-től, de az is biztos, hogy a cég üzleti modellje Kínában egyre kevésbé működik. Folyamatosan a kisebb helyi gyártókkal kell a vállalatnak viaskodnia, nem tud beleszólni az élmezőny alakulásába, és egyre kisebb a kereslet a termékei iránt. Legutóbb már 10 százalék alatti (9%) volt a piaci részesedése Kínában, pedig egy évvel ezelőtt még 13 százalékon állt. Tavaly még fej-fej mellett volt a Xiaomival, aki mostanra egyértelműen elé keveredett.

Galéria megnyitása

Az egyelőre még eléggé gyenge lábakon álló pletyka egyébként részben visszatérő motívumot hordoz az érkező iPhone-okkal kapcsolatos híresztelésekben. Már 2017-ben is sokszor lehetett arról hallani, hogy a megjelenítő mögé pakolhatja az Apple az ujjlenyomat-olvasót, de ez azóta sem valósult meg. Az is érdekes, hogy miért olyan fejlesztéssel oldaná meg az iPhone olcsósítását, ami nyilván nem a legolcsóbb megoldás, hiszen az a szimpla Touch ID visszavezetése lenne. Egy agresszív fejlesztésekkel próbálkozó cégnél ez talán még nem is lenne teljesen váratlan, de egy olyan profitorientált vállalatnál, mint az Apple, már meglepő volna. Az persze egészen biztos, hogy a kijelző mögé bújtatott ujjlenyomat-olvasóra sokan és régóta várnak már az Apple-től, és vélhetően nagy tömegeket tudna megmozgatni a cég egy ilyen megoldással. Kínában pedig már különösen sok olyan mobil van, ami rendelkezik ilyen funkcióval, szóval az is biztos, hogy ott rengetegen tartanának erre igényt.

Kíváncsian várjuk, hogy valami beigazolódik-e ebből a pletykából. Ha az Apple valóban meglépi ezt, az érdekes változásokat hozhat esetleg hosszabb távon is.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap