Nem akar összejönni az Alan Wake 2

Nem akar összejönni az Alan Wake 2

Thomas Puha, a Remedy kommunikációs igazgatója beszélt kicsit arról, hogy mi a helyzet a stúdiónál, és hogy mi történt az Alan Wake 2-vel, amiről egy ideig szinte biztosan lehetett tudni, hogy készül.

"Tényleg dolgoztunk rajta egy ideig, de valahogy sosem jött össze, szóval jelenleg semmi nincs a játékkal. A következő pár évre pedig abszolút be vagyunk táblázva. Az Alan Wake tulajdonjogai nálunk vannak, szóval nem ez a probléma, egyszerűen az időről, a pénzről és az erőforrásokról van szó" - kezdte.

A Remedy most természetesen a Control fejlesztésének befejezésével van elfoglalva. A stúdió célja egyértelműen az, hogy a Controlból egy sorozat legyen, ugyanis nagyon sok energiát és időt fektettek a játék világának és történetének kialakításába, így tulajdonképpen pazarlás lenne, ha erre nem építkeznének a későbbiekben, mondta Puha.

Ezek mellett a Remedynél egy másik csapat a Dél-Koreában népszerű Crossfire-ön dolgozik, illetve van egy harmadik brigád is, ami a cégen belül a Vanguard nevet kapta, és ennek megfelelően az a feladata, hogy már a következő nagy projektre készüljön.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward