Shop menü

SONOS-SZABADALMAKAT SÉRTETT A GOOGLE, LEBUTÍTJÁK A HANGSZÓRÓIKAT

Friss ítélet szerint lopta egyes technológiai megoldásait a Google, így a továbbiakban a vállalatnak több funkciót is át kell szabnia.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Sonos-szabadalmakat sértett a Google, lebutítják a hangszóróikat

A Google és a Sonos a színfalak mögött nagyon komoly összetűzésbe került az elmúlt évek során. Folyamatosan megy a pereskedés a vállalatok között, és most az egyik eljárásban megszületett az ítélet. A bíróság úgy találta, hogy a Google valóban megsértette a Sonos különböző szabadalmait.

A szabadalomsértés nyomán akár be is tilthatnák a Google különböző eszközeinek a forgalmazását. Érintett az ügyben több hangszóró, notebook, de még okostelefonok is, de jelen állás szerint erre nem kell, hogy sor kerüljön. A továbbiakban is lehet majd importálni és forgalmazni azokat a termékeket, amik jogsértőnek bizonyultak, viszont a Google minden olyan technológiát felszámol, amit Sonos szabadalom véd a bírósági ítélet szerint.

„Nem számítunk arra, hogy bármilyen hatással lesz a termékeink importálására vagy értékesítésére a mostani döntés” – mondta José Castaneda, a Google szóvivője.

Galéria megnyitása

Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága úgy találta, hogy öt különböző funkció üzemelt a Google különböző termékein jogsértően. Ezek mind olyan dolgok, amiket valamilyen Sonos szabadalom véd, és bizonyíthatóan a rivális fejlesztései. Éppen ezért a keresőóriás a kérdéses funkciókat a továbbiakban megszünteti és/vagy átdolgozza olyan módon, hogy azok a továbbiakban már gondtalanul működhessenek.

60 napja van arra a Google-nek az ITC döntése értelmében, hogy a változtatásokat érvénybe léptesse. A Sonos szerint így a továbbiakban a Google által nyújtott eszközök gyengébb minőségű felhasználói élményt tudnak majd biztosítani az emberek számára. De mi is fog pontosan változni?

Galéria megnyitása

Azok, akik otthon több Google hangszórót is használnak, innentől nem tudják majd csoportokba rendezve kezelni a különböző eszközök hangerejét. Minden egyes hangszórónak a háztartásban egyenként lesz kénytelen beállítani a hangerejét a felhasználó. Hangutasítással sem lesz erre mód, fizikai hangerő szabályozóval pedig végképp, ezt ugyanis teljesen fel kell számolnia a Google-nek. Nem lehet majd a Nest hangszórók hangját mobilról a gombokkal állítani, kizárólag szoftveresen, a hangerős csúszkáját húzgálva lesz ez megoldható.

A felhasználók egy részének le kell majd töltenie egy plusz alkalmazást néhány egyébként általános funkció használatához. A Device Utility appot kell majd beszereznie a tulajdonosoknak, akik erről kapnak is majd egy értesítést. Olyan funkciókhoz kell majd ez, mint az egyes termékek frissítése vagy egyáltalán a telepítése, beállítása.

Ezeken felül azt is elmondta a Google, hogy lehetnek még további változások, de azon lesz a vállalat, hogy minimalizálja ezeket. A lehető legkevesebb kellemetlenséget szeretné okozni a felhasználóknak, ami érthető. A továbbiakban pedig bízunk abban, hogy tisztességesebb eszközökhöz nyúlva és megfelelően tájékozódva fog fejleszteni, hogy elkerülje az ehhez hasonló eseteket.

Galéria megnyitása

Zárásként viszont el kell mondanunk, hogy a Google a Sonos között ezzel még nem zárult le a jogi csatározás. A mostani 2020-ban indult perben ugyan már van döntés, de még két további ügyben folyik a vizsgálat. A Google is beperelte a Sonost és a Sonosnak is van még egy másik ügye a Google-lel szemben, amire nem került pont. Ezek ugyancsak 2020-ban indultak, de azt nem tudni, hogy döntés mikorra várható.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére