Az Amazon a világ egyik legnagyobb IT vállalataként csatlakozott azoknak a hosszú sorához, akik szigorú intézkedéseket jelentettek be Oroszország ellen a háború kirobbantása miatt. Tekintve, hogy mennyire szerteágazó az Amazon tevékenységi köre, bizony sokrétű módon tud fellépni az oroszokkal szemben, és a jelek szerint ezt meg is teszi.
A vállalat egyebek mellett üzemeltet például streaming szolgáltatást, ami nemcsak rengeteg általános tartalomhoz biztosít hozzáférést a felhasználók számára, hanem nagyon sok saját gyártású produkcióval is szolgál. A Prime Videóhoz az orosz felhasználók mostantól egyáltalán nem férhetnek hozzá a korábban megszokott módon.
Külön említi az Amazon azt is, hogy a New World nevű videojátékból is kizárja az ország lakosságát. Ez nagyon népszerű az oroszoknál, az Amazon Games részlegnek az egyik címéről beszélhetünk, amit online lehet játszani. Illetve Oroszországban csak lehetett, mostantól ugyanis ebből nem részesülhetnek, meg sem vásárolhatják ezt hivatalosan.
Ezek a korlátozások persze nem érintenek túl sok embert, és lássuk be, azért túl megrázónak sem nevezhetőek, de ezzel még nincs vége a felsorolásnak. Ráadásul a keményebb szankciókban már nemcsak Oroszország részesül, hanem vele együtt Fehéroroszország is. Az Amazon úgy látta jónak, ha erre az államra is kiterjeszti az intézkedéseket, hiszen egyértelmű, hogy a fehéroroszok támogatást nyújtottak szomszédjuknak a háború kirobbantásához.
A továbbiakban az Amazon nem szállít termékeket a két országba, tehát a globális piacáról kizárja mind az oroszokat, mind pedig a fehérorosz lakosokat. A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi platformját biztosan nagyon sokan vették igénybe, innentől azonban a cég nem szállít ki termékeket egyik területre sem. Azoknak, akik esetleg továbbértékesítés céljával szereztek be alapanyagokat az Amazonról, komoly gazdasági nehézséget is okozhat.
Ezen felül az Amazon az AWS-t is korlátozza, de egyelőre nem teljes elzárással. Az Amazon Web Services rengeteg szolgáltatásnak biztosít hátteret globálisan, az egyik legnagyobb piaci szereplő a maga nemében, és nagyon sok orosz szoftver is támaszkodik a működése során az AWS-re. Ha ennek a biztosítását leállítaná az Amazon, az rendkívül súlyos károkat okozna, de ezt egyelőre nem teszi meg. Az alkalmazások és más fejlesztések alappiléreként szolgáló AWS-t egyelőre csak új partnerektől zárja el az Amazon.
Tehát akik korábban az AWS használatára szerződtek, azoknak egyelőre nem kell problémával szembesülnie, de azok, akik a jövőben szerették volna ezt használni, kénytelenek lesznek más megoldás után nézni. Az Amazon Web Services átmenetileg nem üzletel új orosz és fehérorosz partnerekkel.
Ugyanakkor emlékeztette az Amazon az oroszokat, hogy minden további nélkül dönthetnek arról is, hogy ennél keményebben lépnek fel, ugyanis nekik nagyon alacsony a kitettségük Oroszországban. Sok olyan nagy amerikai IT vállalat van, akinek rendelkezik fontos infrastruktúrával az állam területén, de az Amazon nem ilyen. Nincsenek ott adatközpontjai, hálózati háttere, vagy éppen irodája.
Egy ideje már eleve nem is üzletelt az orosz kormánnyal a vállalat, amit most kifejezetten büszkén hangsúlyoz, és ezzel is azt jelzi, hogy készen áll a keményebb fellépésre is, ha annak látja szükségét.
Az Amazon egyébként adományokkal az elsők között jelentkezett, már február végén bejelentette, hogy nemzetközi civil szervezetek és más segélyszervezetek számára gyors adományt biztosít. 5 millió dollárt ajánlott fel a cég első körben.
Ezen túl folyamatosan dolgozik azon is, hogy mások számára lehetőséget biztosítson további adományoknak a felajánlására. Amióta ezt a programot elkezdte – tehát kevesebb mint két hét leforgása alatt –, több mint 10 ezer Amazon dolgozó ajánlott fel adományt. Emellett pedig az Amazon arra is nyújt módot, hogy rajta keresztül a vásárlók adományozhassanak, ezen a fronton pedig már több tízezres nagyságrendben történtek felajánlások. Az Amazon együttműködik a Vöröskereszttel és más szervezetekkel is.



































