SOKFÉLE GEFORCE RTX 3060 TI ÉRKEZIK – ÍME A PARTNEREK AKTUÁLIS KÍNÁLATA

A hivatalos rajt után most is el kellett telnie néhány napnak ahhoz, hogy a teljes kínálat napvilágot láthasson, ám most már minden fontos paraméter nyilvános, így találjuk is az aktuális kínálatot.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. dec. 10. 6:04
Sokféle GeForce RTX 3060 Ti érkezik – Íme a partnerek aktuális kínálata

Az Nvidia partnerei már december másodikán előrukkolhattak saját megoldásaikkal a GeForce RTX 3060 Ti témakörben, ám a rajt picit akadozó volt, már abból a szempontból, hogy eléggé nehezen tűntek fel a termékek, illetve részletes adataik az egyes gyártók hivatalos weboldalain. Azóta eltelt pár nap, rendeződött a helyzet, így az alábbiakban összesítettük az aktuális kínálatot. Ebből kiemelendő az MSI flottája, ami nem kevesebb, mint 10 modellt tartalmaz.

Aki a legkomolyabb tuningon átesett verziókat keresi, az ASUS és az MSI leggyorsabb modelljei között nézzen szét. Hűtés és tuning terén egyébként elég sokféle megoldás közül lehet választani, valamint olyanok is szép számmal vannak, amelyeknek csak egyetlen nyolctűs PCI Express tápcsatlakozóra van szükségük. Amennyiben szempont, a legrövidebb videokártyákat az EVGA és a Zotac kínálatában találjuk, ezek rendre 202 és 222 milliméter hosszúak, Mini-ITX formátumú modell azonban ebben a kategóriában még nincs.

ASUS

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Colorful

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

EVGA

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Gainward

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Galax

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Gigabyte

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Inno3D

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

MSI

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Palit

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

PNY

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Zotac

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Ahogy a többi GeForce RTX 30-as sorozatú videokártya esetében, úgy a GeForce RTX 3060 Ti-nél is arra lehet számítani, hogy hamar elfogynak az első raktárkészletek, azaz hiányállapot alakulhat ki, ami az árakra is rányomja bélyegét. Amennyiben minden az Nvidia terveinek megfelelően alakul, a következő év első felében lassan rendeződhet a helyzet, így nem csak több videokártya kerülhet forgalomba, de az árak is normalizálódhatnak.

Az éppen aktuális GeForce RTX 3060 Ti kínálatunkat itt lehet megtekinteni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

46 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zkarpati
zkarpati
2020. dec. 10. 16:49
#6

A mai árlista alapján nincs játékra szánt Nvidia videokártya 76eFt és 274eFt között :)

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. dec. 10. 22:29

@zkarpati  ennek ellenére egy hét alatt 30 kártya talált gazdára, ebből közel 20db a 3060 Ti volt, tehát a legfirssebb modell. Persze ha csak és kizárólag a 3000-es szériát nézzük, mert ugye csak ebben az esetben érvényes az állításod.

bitye
bitye
2020. dec. 10. 13:20
#5

Szóljatok ha 400$ körül lehet is kapni, addig csak vicc

drumfan321
drumfan321
2020. dec. 10. 15:51

@bitye  Totálisan egyet tudok érteni...agyfaszos leszek az árlistától és ettől az egész kizsákmányolós témától.

Str33twise
Str33twise
2020. dec. 10. 10:24
#4

Wááóóóóv!!! Én egy Gigabyte-os képet fogok letölteni... Nektek melyik a kedvencetek?

hunspirit
hunspirit
2020. dec. 10. 9:07
#3

Csak az MSI 10 féle modellel állt elő csak ebből az 1 típusból, ebből is látszik hogy mekkora kereslet igérkezik az amd kártyákra ... jah nem ...

azt csak a fórum trollok meg az iskoláskorú fanboy kisgyerekek nyomatják.

s_otto
s_otto
2020. dec. 10. 15:59

@Str33twise

Igen, márha az RT-t nem nézed, mert az ciki. A villanyáram meg párszáz forint havonta pluszban.  Már ha érdekes. Mert a vega idején nem volt az ugye?

De mondjuk nézzük meg ezt: https://kepkuldes.com/image/fFhRXg

50 watt különbség. Annyival gyorsabb is. 

"De látod, ezért is jó ez a fórum. Mert a hozzád hasonló szellemi nyomorultakat is hagyják kibontakozni. ;)"

Látod ebben egyet értünk. Ezért is írhattad le a mondanód.

Dani64
Dani64
2020. dec. 10. 7:57
#2

Szép választék. Amd oldalon 2021-ben várható ellenfél, év vége környékén, vagy ezek is válasz nélkül maradnak fél egy évre mint a felső szint?

6900XT-ből 35db érkezett svájcba, 40db a franciáknak. 

"Just like the RX 6800 MBA and the RX 6800 XT MBA, production has been one shot for this card. A brand told us that they only have about forty cards for France, not one more […] those who manage to have an RX 6900 XT MBA will have a real collector [item] in their hands.—Aurélien LAGNY, Cowcotland"

Ryzen 5000 kaphatatlan a 6000es vga kaphatatlan, a ryzen 3000 ára az egekben.

s_otto
s_otto
2021. jan. 11. 18:24

@punchman

"Senkinek nem is kell hogy legyen forrása. Ha az egyetlen leak-ről kiderült hogy téves, akkor addig nincs hiány amíg bizonyítékot nem látunk rá."

Nem derült ki, csak te mondod. Óriási a különbség. De mutass már egy hírt, az ellenkezőjéről.

Addig is:

4 héttel ezelőtt: LINK 

.

""Ami pedig a videokártyák piacát illeti, a cég szerint az eladások 69,69 százaléka NVIDIA kártyát jelent, az AMD-nek 30,31 százalék jut.""

Mármint, ha csak az rtx-et nézzük. :D :D

"Az Nvidia elcseszte az RTX rajtot, és ezért csak magukat hibáztathatják. A TSMC-vel jobban jártak volna, az olcsó kártyák meg mehettek volna TSMC 10-re, vagy a Samsungnak. Buta lépés volt, és mi szívtuk meg vele."

3070 és 3090 pl 10-10 féle van a mindfactory oldalán. LINK

Míg a 6900XT csak alibiből van 1. LINK

tomchee
tomchee
2020. dec. 10. 6:30
#1

Sokféle, de mindegyikből egy :D

Dani64
Dani64
2020. dec. 10. 7:59

@tomchee

Megszámoltad a képeket? :D egy, megint egy, és aztán megint egy, és azután még egy :D

Vissza az oldal tetejére