Nicolo Laurent, a Riot Games vezérigazgató egy nagy újévi összefoglalóban jelentette be, hogy aki ki szeretne lépni a cégtől, az most elég kedvező feltételek mellett megteheti, ugyanis:
- megkapja az éves fizetésének 25%-át,
- három hónapra támogatott egészségügyet,
- illetve nem esik el a neki járó bónuszoktól sem.
Laurent közölte: nem az a cél, hogy csökkentsék a cég létszámát, pont az ellenkezője. Növekedni szeretnének minden fronton, csak ezt a növekedést olyan emberekkel szeretnék megvalósítani, akik hisznek a Riot következő évekre kitűzött küldetésében. Ennek érdekében, aki nem biztos magában, vagy esetleg már fontolgatja a kilépést, csak nem merte eddig valamiért megtenni, igyekeznek megkönnyíteni a döntést.
A jövőben számos dolog fog változni a Riotnál, így hamarosan vissza kell majd térni legalább hetente 3 napot az irodába az eddigi otthoni munkából. Laurent tisztában van vele, hogy ezt nem mindenki fogadja majd örömmel, ráadásul sokan a járvány alatt messzebbre költöztek, ahonnan már nem feltétlenül lehet napi szinten beutazni. Ők dönthetnek úgy, hogy közelebb költöznek, vagy élnek a lehetőséggel és kilépnek.
A jövőben számos dolog fog változni a Riotnál, példul a kompenzáció is, ugyanis valamilyen formában lehetővé szeretnék tenni, hogy az alkalmazottak is részesedést szerezhessenek a cégből. A tervekben szerepel még további új stúdiók nyitása, és az egyéb médiumok felé terjeszkedés a Netflixen bemutatott Arcane című sorozatuk nagy sikerét követően.
Több játék is készül a stúdiónál: a Halo Infinite narratív vezetője is átjött hozzájuk, aki egy eddig bejelentetlen anyagon dolgozik, és az biztos, hogy készül a cégnél egy verekedős játék, valamint egy szerepjáték is.
Laurent elismerte, hogy a Riot több mint 100 millió dollárt fizetett ki a bírósági megállapodásokra a 2018-ban elindult nemi megkülönböztetéssel kapcsolatos perekben. Szerinte azóta sokat változott a helyzet a cégnél, és minden korábbinál több nőt és alulreprezentált kisebbséget vettek fel. A vezérigazgató szerint ezt folytatni fogják és további programokat indítanak globális szinten, hogy a Riot minél változatosabb munkahellyé váljon.
Érdemes megjegyezni, hogy a Riotnál korábban is volt egy "kilépést segítő" program, azonban jóval limitáltabb formában: a felmondó munkavállaló az éves fizetésének 10%-át, de legfeljebb 25 ezer dollárt kaphatott, és a lehetőség nem is vonatkozott mindenkire, mint most.































