Shop menü

SOK INFÓ ÉS ÚJ KÉP KERÜLT KI A PIXEL FOLDRÓL

A Google első hajtogatható okostelefonja lassan a célegyenesbe ér, de ha így haladunk, igazából nem lesz olyan infó, ami ne derülne ki előre.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Sok infó és új kép került ki a Pixel Foldról

Evan Blass a Twitter-csatornáján megint egy sor friss információval rukkol elő, és ezúttal a szivárogtatás alanya a Pixel Fold volt. A referencia hajtogatható eszköz kapcsán most már olyan képek jelentek meg, amik valószínűleg hivatalosak, úgy tűnik, hogy most már nem CAD információk alapján létrehozott előzetes renderekről beszélhetünk.

A szerkezet külső képernyője egészen vékony keretbe lesz foglalva a képek alapján, azonban a belső flexibilis panel esetében eléggé masszív a káva. Főleg alul és felül van különösen vastag fekete felület a képernyő körül, de azért az oldalak mentén sem egy hajszálvékony káva figyelhető meg. Hozzá kell azt tenni, hogy általános jelenség az, hogy az ilyen eszközöknél még aránylag nagy a kijelző körüli fekete sáv, de a Pixel Foldnál most látható dizájn a megszokottnál is vastagabb. A Galaxy Z Fold4 és a Honor Magic Vs is jobban mutat ennél.

Galéria megnyitása

A zsanér nagyon szépen beleolvad a Pixel Fold házába, a perem mentén semmilyen zavaró elem nem lesz, mikor az ember kézben tartja az okostelefont. A készülék fémből készült keretbe lesz foglalva, amit antennacsíkok fognak keresztül szelni. A fém remélhetőleg kellő merevséget fog biztosítani a hajtogatható konstrukció számára, ami egyébként nagyon vékony lesz nyitott helyzetben.

Állítólag csak 5,8 milliméterre emelkedik majd ki a síkból az okostelefon, eltekintve persze a kameramodultól, mert az lényegesen vaskosabb lesz, de ez mára teljesen természetes dolog lett. A Pixel Fold 139,7 milliméter magas testet fog ölteni, szóval lényegesen alacsonyabb lesz, mint a Galaxy Z Fold4, ami 155,5 milliméteres, közelebb áll az Oppo Find N2-höz, ami 132,2 mm. Zár helyzetben 79,5 mm széles lesz a szerkezet, kihajtva pedig már 158,7 milliméteres „fesztávval” kell számolni. A zárt mobil vastagsága is érdekes, 12,1 mm-es lesz, ha a pletykák helytállók.

Galéria megnyitása

A hajtogatható eszközöket sokszor éri kritika azért, mert a tömegüket nem tudják a gyártók alacsonyan tartani, és ez sajnos a Pixel Foldra is igaz lesz. A legkegyesebb megoldások ma már 250 gramm alá is be tudnak nézni, a Google szerkezete azonban nem ilyen, annak ellenére, hogy kompaktabb a felépítése. A pletykák szerint 283 grammot fog nyomni ez a vas, szóval kifejezetten a nehezebb eszközök sorába fog illeszkedni.

Egy nagyon kicsi rész elvileg lesz a két összecsukódó oldal között, nem fog teljesen összesimulni a kér rész, de nem is olyan lesz, mint a Galaxy Z Foldok, amiket sokszor ért már kritika az aránylag nagy légrés miatt. Ezt egyébként elvileg a Galaxy Z Fold5 már „kijavítja”, hála a Samsung által újonnan fejlesztett zsanérnak. A Pixel Fold a pletkyák szerint IPx8 védettséget fog élvezni, ami mindenképpen egy igazán örömteli hír lenne. A vízállóságot már sikerült más gyártónak is megoldani a hajtogatható eszközöknél, de azért egy jó kihívást jelentő dologól van szó.

Galéria megnyitása

A kinti képernyőbe kerülő kamera az értesüléseink szerint 9,5 MPixeles lesz, 1,22 mikronos pixelmérettel fog dolgozni, és F/2.2-es apertúrájú kamerával rendelkezik majd. A belső képernyőben pedig egy 8 MPixeles képalkotó lesz, leginkább a videohívások kiszolgálására. Olyan C-típusú USB-vel rendelkezik majd a készülék, ami USB 3.2 szabványnak megfelelő, és fekete vagy fehér színben lesz megvásárolható.

A Google I/O keretében debütálhat majd a Pixel Fold, és bízunk abban, hogy ez a készülék hozzájárul majd ahhoz, hogy a hajtogatható eszközök piaca érdemben színesebb legyen. Hiszen a nemzetközi szinten elérhető termékek palettája nagyon lassan bővül.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére