Az Apple évről-évre egyre több terméket kínál, folyamatosan fejlődik, ezzel együtt pedig szélesedik a palettája. Idén pedig a megszokott őszi rendezvényen már annyi újdonság fog felbukkanni, hogy a nézők csak kapkodják majd a fejüket a különböző megoldások között.

Mark Gurman, a Bloomberg szakembere megbízható forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy valóságos hardverkavalkádot rendezhet majd az Apple ősszel. A vállalatnak elvileg már tavasszal is lesz egy olyan eseménye, aminek a keretében friss termékek fognak megjelenni. Az április környékére várt rendezvénynek az iPhone SE következő generációja lehet a sztárja, de más újdonságok is terítékre kerülhetnek majd.

Galéria megnyitása

De az igazán nagy durranást őszre tartogathatja az Apple, amikor is akár egy tucatnyi friss készülék kerülhet majd a kamerák kereszttüzébe. Gurman úgy tudja, hogy soha annyi új fejlesztésről nem rántotta le egyszerre a leplet az Apple, mint amennyire idén sor kerülhet.

A vállalat szempontjából a legfontosabb az új iPhone generáció bevezetése lesz, erre helyeződhet a legnagyobb hangsúly. Az iPhone 14 széria három vagy négy taggal fog jönni. Az iPhone 14 biztosan érkezik, emellett pedig 14 Pro és 14 Pro Max variánsokkal is számolni kell. Az iPhone 14 mini helyét pedig egy iPhone 14 Max variáns veheti majd át, ami olyan nagy lesz, mint a Pro Max, de a képességeit tekintve szerényebb lesz, az iPhone 14-gyel fog megegyezni.

Galéria megnyitása

Megjelenhet az egyszerű Apple iMac új generációja, illetve egészen pontosan egy frissített iMac-ről tesz említést a beszámolójában Mark Gurman. Előrukkolhat a vállalat egy olyan MacBook Pro modellel, ami olcsóbban kerül majd forgalomba, mint az aktuális gépek, amik egyébként elvileg maradnak változatlanul a kínálatban. A MacBook Air viszont már áteshet egy vérfrissítésen, továbbá az Apple bemutathatja majd a Mac Prót, ami már a vállalat saját tervezésű rendszerchipjét használhatja fel, tehát ARM alapra válthat.

Galéria megnyitása

A viselhető kiegészítők terén is számítani kell fejlesztésekre. Az AirPods Pro - ami még 2019-ben debütált - utódot kaphat. Állítólag az Apple megoldást nyújthat majd a friss termék esetében a veszteségmentes zenehallgatásra, és kaphat új töltésre alkalmas tokot is, mely már hangot kiadva tudja jelezni, hogy merre van, amikor a Lokátorral keresik. Okosórából pedig egyszerre akár három új modell is terítékre kerülhet - soha ennyi Apple Watch nem volt még az aktuális kínálatban. Frissülhet a Watch SE, befuthat a Series 8 generáció, és tényleg debütálhat a strapabíró Apple Watch is, amiről már hosszú ideje szólnak pletykák.

Galéria megnyitása

Végül a táblagépek terén is számíthatunk újdonságra, többre is. Egyrészt szintet léphet az olcsó iPad modell, ami sokak számára jelent ideális választást napjainkban is, és sok fogyott ebből a pandémia alatt. Ezen felül pedig befuthat az iPad Pro következő generációja is, ami már egy új Apple M rendszerchipet használva nyújthat kiemelkedő teljesítményt a felhasználók számára akár munka során is. Grafikus feladatokat, videóvágást is kényelmesen lehet majd az iPad Próval megoldani, és arra is van némi esély, hogy ezek már MagSafe támogatást is kapni fognak.

Galéria megnyitása

Lehet, hogy az Apple egyébként nem egy, hanem két külön eseményt fog tartani, és valamennyire szétválasztja a várható újdonságokat, hogy ezáltal jobban meg tudják emészteni a látottakat az emberek. Tavaly is hasonló formációt láthattunk, szóval nem lenne példa nélküli a dolog.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére