A ZTE az elmúlt hónapokban korrekt készülékeket termelt ki a Blade márkajelzés alatt, és most is egy ilyen termékkel állunk szemben. A Blade X1 5G Amerikát veszi célba, de az öreg kontinensre is ellátogathat majd, és meglehetősen jól felszerelt konstrukció lett elfogadható árszabás mellett.
A szerkezet egy 6,5 hüvelykes megjelenítővel nyit, ami ma már olyan általános, hogy az alsókategóriás mobilokat is ilyennel szerelik alkalomadtán a gyártók. Persze itt egy komolyabb panel került bevetésre, ami IPS technológiás alap mellett 2340 x 1080 képpontos felbontással rendelkezik. Az Android 10 operációs rendszerrel lépett a színre a ZTE Blade X1 5G.
Egy apró lyukban foglal helyet a szerkezet előlapi kamerája, amiről azt kell tudni, hogy 16 megapixeles felvételek készítésére alkalmas. Megfelelő lesz jó minőségű önarcképek megörökítésére is a készülék, amellett, hogy Full HD támogatással szolgál a videohívások alkalmára.
Az okostelefon egy 48 megapixeles főkamerával lépett a színre, amit kihasználva este is korrekt fotókat lehet majd készíteni a képpontok összevonását követően. És videózásnál pedig 4K Ultra HD minőség is elérhető vele. Adott még a Blade X1 5G-ben egy 8 MPixeles ultra-széles látószögű képalkotó is F/2.2-es apertúrával, és van még kettő darab 2 megapixeles egység, melyek közül az egyik makrózásra szolgál, a másik pedig mélységérzékelésre.
A Snapdragon 765G rengeteg okostelefonban bizonyított már, és most a ZTE a Blade X1 5G keretei között is ezt vette alkalmazásba. A rendszerchip támogatja az AI Engine-t, biztosítja a Snapdragon Elite Gaming platformot, és biztosan elegendő teljesítményt nyújt szinte bármilyen helyzetben. Egyetlen RAM-tárhely kombinációban lehet majd hozzájutni az okostelefonhoz. A rendszermemória 6 GB-ra lett szabva, ami pedig a háttértárat illeti, az 128 GB-tal szolgál, amit szükség esetén akár 2 TB-tal is meg lehetne toldani microSD kártyával.
A ZTE a készülék nevében is kiemelte, hogy biztosított itt az 5G hálózati modem, szóval ezzel kezdhetjük a kapcsolati lehetőségek taglalását. Az új generációs egység az NSA és az SA környezetben is képes lesz helytállni, és a Sub-6 frekvenciatartományra koncentrál. Ezen felül van még a készülékben Bluetooth 5 modul, Wi-Fi 6 támogatás, A-GPS vevő, és persze NFC chip is, így a fizetés is megoldható fele. Ez a készülék csak egyetlen Nano-SIM-et fogad.
Az okostelefon kellemez fogást nyújt majd, hála az ívelt hátlapnak és a vékony keretnek, viszont az emberek keze itt nem különösebben izgalmas anyagokkal fog találkozni, hiszen a burkolat műanyagból készült. Csak sötétkék színben fog a boltokba kerülni egyelőre a Blade X1 5G. A tömege a mobilnak kereken 190 gramm lett, és 9,2 milliméter vastag, amihez 164 x 76 milliméteres felület tartozik.
Rendelkezik a ZTE újdonság 3,5 milliméteres Jack csatlakozóval, valamint C-típusú USB csatlakozóval is. A hangzás tekintetében van DTS:X Ultra szoftveres támogatás is. Az ujjlenyomat-olvasó sem maradt ki a kelléktárából a készüléknek, ez a biometrikus szenzor a hátlapon kapott helyet. A termék egy 4000 milliamperórás kapacitású akkumulátorból nyeri majd az energiát, így átlagos üzemidővel lehet számolni. És természetesen van gyorstöltés támogatás, a Quick Charge 3.0 technológiát alkalmazza, és 18 wattal lehet táplálni.
A ZTE Blade X1 5G az Egyesült Államokban fog a boltokba kerülni, aminek köszönhetően nem kell majd a kínai versenytársakkal szembenéznie, ott ugyanis általában nem túl erő a kínai márkák jelenléte. Ráadásul szolgáltatói kínálatban is elérhető lesz a termék, az ára pedig 384 dollárban lett meghatározva. Arról nincs szó, hogy ár-érték bajnok lenne, de tényleg sokaknak az igényét képes teljesen kiszolgálni viszonylag baráti áron.
































