Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

83
  • Sam I am!

2001-es indulása óta „Serious” Sam Stone több bolygónyi idegen lényt és egyéb förtelmet tett el láb alól. Anno azzal vívott ki magának abszolút megérdemelt hírnevet, hogy hatalmas ellenség  hordákkal ütközhettünk meg a játékban és olyan remek fegyvereket is bevethettünk, mint a konkrét ágyúgolyót lövő ágyú, gránátot és energianyalábokat sorozatlövő fegyverek és sokak kedvence a forgócsövű gépágyú, közismertebb gamer nevén Gatling.

Galéria megnyitása

Ez a recept az évek során olyannyira bevált, hogy a lényeg ugyanazt maradt: agyatlan FPS lövölde, ahol a főhős macsó, vicceseket szól be, legyak mindenkit és ennyi. A Serious Sam 4 a története szerint az előzménytörténet előzménye volt, de egy ponton túl nem is kardinális kérdés, hogy melyik rész melyik után következik, ugyanis ismerős főgonosz, ellenségek és fegyverek várnak minket, akár konzolon, akár VR-on harcoljunk és szinte csak a grafika alapján tudhatjuk, hogy 2000-es évek közepén vagy a tizes évek végén járunk épp.

Hogy ez előny vagy hátrány – hűség a franchise-hoz vagy unalmas ismétlés azt mindenki döntse el maga. A Siberian Mayhem sem ígér mást, minthogy a nagy orosz, jeges valóságban kiló számra használhatjuk el az ólmot és a nagy cél ezúttal Tunguszka.

Galéria megnyitása

Itt érdemes is egy pillanatra megállni, ugyanis ez a helyszín meglehetősen híres és rejtélyes. A tunguszkai esemény 1908. június 30–án reggel történt és egy égitest tűzgömbbé válása, majd a légkörben felrobbanása volt a lényege. A robbanás energiáját 10–20 megatonna TNT robbanási energiájával egyenértékűre becsülik.

Galéria megnyitása

A 65 kilométerre lévő település házainak ajtajait, ablakait betörte, az embereket mintegy 60 kilométeres távolságig ledöntötte a lábukról, 500 kilométerről még félelmetesen hangosnak írták le. A tunguszkai-eseménnyel kapcsolatban az eltelt 114 év alatt nem találtak becsapódási krátereket, azonban nemrég egy kutatás a legvalószínűbb jelöltje a Cseko-tó, aminek furcsa alakja és mélysége is érdekes jelöltté teszi. Tudósok szerin üstökösdarab vagy kőmeteorit lehetett, de van egy elmélet ami szerint egy jégaszteroida zuhant le.

Ennél extrémebb elképzelések is napvilágot láttak, miszerint antianyag jutott a légkörbe, Nikola Tesla egyik kísérlete robbant fel (vagy tesztelték), földönkívüliek robbantottak fel egy a Föld felé tartó aszteroidát, ezzel megmentve minket.

Serious Sam világában szerencsére sokkal egyértelműbbek ezek a dilemmák. Az idegenek léteznek és folyamatos támadás alatt állunk. Ha valami hatalmasat robban, az semmiképp nem jelent jót, kivéve, ha Sam robbantott szét valamit, de még ez sem biztos, hogy annyira jó (lásd: piramisok).

Galéria megnyitása

A fejlesztők azért annyira megerőltették magukat, hogy néhány új fegyvert és lényt is kapjunk az önálló rész mellé. Mert bármilyen furcsa, a Siberian Mayhem nem DLC-ként, hanem önálló címként jelent meg, a Serious Sam 4 kvázi folytatásának lehet tekinteni. A vidék pedig tele van jéggel, hóval, szörnyekkel, hazafias és néha idióta oroszokkal, megjelenik Olga a hős mesterlövész és igazi időutazást élhetünk át a játékmenetnek köszönhetően.

Galéria megnyitása

Angolul a Serious Sam sorozatot egy ideje „boomer-shooternek” nevezik, ami valóban közel áll a valósághoz. Nem csak a megújulás iránti ellenállását jelenti csak, de szerencsére azt is, hogy trükkök, lopakodások, fedezékek és elbújások nélküli kis túlzással „2 gombos” FPS. A hatalmas változást a már a negyedik részben is megismert képességpontok jelentik és az, hogy a fegyvereinkre modulokat találhatunk – így lesz a sima rakétavetőből például egy 5 darab célzott rakétát kilőni képes „új” fegyver.

Galéria megnyitása

A Siberian Mayhem tehát hozza az eddigi minőséget, minden megvan benne, amit eddig a Serious Sam sorozatban megkaptunk és talán a 4. részhez képest a nagy terekkel is jobban bántak a készítők, nincs annyi felesleges üres terület még akkor sem, ha a hatalmas pusztaságban zúzunk épp egy traktorral vagy quaddal. Kezünkbe vehetünk egyszerre 2 AK-t, Gatlingot vagy megfelelő skillel bármit és indulhat a buli, zúzós zenével és elapadhatatlannak tűnő szörny hordákkal. Ennyi kell és semmi más, az összes többi csak a ráadás!

Galéria megnyitása

Összefoglalás

Szerzői értékelés

Önálló részként érkezett meg "Serious" Sam Stone legújabb szibériai kalandja.
A szokásos minőség, játékmechanikák és humor, plusz néhány új fegyver és ellenség egy új helyszínen.
A szokásos, a szokásos...

Olvasói értékelés (9 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Str33twise
Str33twise
2022. febr. 17. 9:13
#5

"...sokak kedvence a forgótáras gépágyú...." - Forgócsövű. A "tár" (ami valójában nem is tár, hanem vagy valamilyen lőszeres rakasz, vagy egy kisebb hombár) egyáltalán nem forog sehová sem.

"...a nagy orosz, jeges valóságban kiló számra használhatjuk el az ólmot..." - Valójában egy szimpla, 5.56-os lövedékekkel megtöltött, szabvány 30 lőszeres rohampuska tár már önmagában kábé fél kiló... Mázsaszámra, vagy tonnaszámra... a helyes kifejezés.

Mitch23
Mitch23
2022. febr. 17. 12:21

@Str33twise senki sem szereti az okoskodókat

Mitch23
Mitch23
2022. febr. 17. 7:51
#4

nem az a szomorú, hogy ez a játék egyszerű mint a faék.... az a szomorú, hogy a többi játék is kezd ehhez hasonlítani

peti19870621
peti19870621
2022. febr. 16. 19:32
#3

Masiniszta, s a felmosórongy története, mikor, mindent fekete kőszén borít. -Túl Setét. Túl Mozdony.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. febr. 16. 17:28
#2

Egy vacak lett. Ugyanúgy akad mint a 4-es rész (ez is abból van csinálva tkp.) DSO vissza is dobta, aztán amikor nem tudták megjavítani egy hét alatt sem, kirakták teljesítmény-figyelmeztetéssel.

tomchee
tomchee
2022. febr. 16. 15:50
#1

Igazság szerint a SS túl pont a szokásos-t várja mindenki. :)

Vissza az oldal tetejére