Habár a Nintendo Switch neve is abból ered, hogy a dokkoló segítségével válthatunk a kézikonzolos és a tévére kötött konzolos élmény között, a frissen megjelent Nintendo Switch Lite-ból ez a lehetőség kimaradt. 

Most egy szakértő, Jonathan Downey egy YouTube-os videóban szedte szét az új konzolt, és megállapította, hogy a Switch Lite-ból teljesen hiányoznak azok a hardveres komponensek, amik a tévére kötéshez kellenének, így eloszlatta azokat a reményeket is, hogy a kis konzolt esetleg némi hackeléssel valahogy csatlakoztatni lehet az alap Switch dokkolójához.

Kiderült továbbá, hogy a Switch Lite kisebb akkumulátort használ, mint az alap Switch, így a hosszabb üzemideje leginkább a hatékonyabb APU egységből, valamint a kisebb képernyőméretből ered.

Az is egyértelmű vált, hogy a Switch Lite ugyanazokat a Joy-Con komponenseket használja, mint az alap Switch, a különbség csak annyi, hogy az olcsóbb konzolok ezeket nem lehet lecsatolni.

A Switch Lite tehát ebben a formában egy igazi, klasszikus kézikonzol, ami remek választás lehet azoknak, akik nem igénylik a tévére kötést.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. szept. 25. 19:24
#2

Ezen nem tudom mi ilyen meglepo.

Nyilvan valo volt hogy kikapjak belole ezt a funkciot.

Merwenus
Merwenus
2019. szept. 24. 20:22
#1

Van fent kismillió +1 kép a Switch Literól, akkor miért a sima Switch képét rakjátok be?

Vissza az oldal tetejére