Ahogy arról már mi is írtunk, a Middle-earth: Shadow of War fejlesztése közben agyrákban elhunyt Michael Forgey, a játék producere. A Monolith pedig úgy próbált segíteni a mindössze 43 éves munkatársuk családjának, hogy készítettek egy DLC-t, ami egy Forthog névre hallgató különleges orkot tartalmazott, aki esetenként segít a játékosnak.

A kiadó Warner Bros. azonban elég nagy káoszt okozott. Az eredeti szándék szerint a 3,99 dolláros kiegészítőből befolyt bevételt adták volna oda a családnak, azonban a közönség hamar felfedezte, hogy akad egy apróbetűs rész a dologban: csak az Egyesült Államokból, és azon belül is csak bizonyos államokból származó pénz megy majd adománynak.

Hamar felmerültek a kérdések: mi van a többi állammal? És mi van a többi régióval, például Európával? A maradék pénzt zsebreteszi a kiadó? Nem segített a dolgon, hogy a cég ugyan hamar kiadott egy közleményt, miszerint "nem fognak pénzt keresni a DLC-n", azonban azt már nem részletezték, hogy mégis miért nem, hiszen az apróbetűs rész mást mond.

Látva a még nagyobb felháborodást, a Warner Bros. egy újabb közleményt adott ki és változtatott néhány dolgon. Elmondásuk szerint ez az egész azért vonatkozott csak az Egyesült Államok bizonyos részeire, mert néhány államban ezt megakadályozzák a jótékonysági promóciókat szabályzó törvények. A maradék 241 ország némelyikében, ahol a kiadó terméke jelen lesz, pedig szintén törvényekbe ütközhetett volna a dolog.

Szintén ebben a közleményben azt írják, hogy "mindig is az volt a célunk, hogy a DLC-ből érkező globális bevétel egészét a családnak adományozzuk". Sokak szerint ellentmondásos a történet, de könnyen lehet, hogy tényleg csak a jogi problémák elkerülése végett fogalmazott úgy a kiadó, ahogy, és végül a lincshangulat miatt döntött úgy, hogy inkább ingyenessé teszi a DLC-t, visszafizeti a pénzt azoknak, akik már megvették, és közvetlenül juttat el egy adományt Forgey családjának.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
vandorr
vandorr
2017. szept. 29. 10:54
#2

Szeretném hinni, hogy tényleg csak a jogi dolgok miatt kellett beleírniuk, de a szándékuk tényleg a teljes összeg átutalása volt. Egy ilyen komoly témában nem teheti meg, hogy zsebre vágja a pénzt. Ráadásul a saját munkatársuk.

thestock
thestock
2017. szept. 30. 5:00

Sose tennék meg, az emberek nem ilyenek. A segélyszervezetek sem abból élnek hogy leveszik az adományok X százalékát, és ha leadom a ruhát a rászorulóknak, ott sem válogatják ki az alig használt, tetszetős darabokat.

ASmas
ASmas
2017. szept. 28. 15:29
#1

Vajon miért gondolják ezt egy olyan stúdióról, akik egy full áras single player játékba is képesek P2W elemeket rakni, nem is értem....

VikMorroHun
VikMorroHun
2017. szept. 28. 20:12

Pedig egyszerű. Egyrészt a kiadónak (illetve bármely cégnek) nagyon kell vigyáznia, nehogy támadási felületet adjon azoknak, akik beperelnék minden apróságért. Másrészt az utóbbi időben egyre inkább jellemző az a régi mondás, hogy az internet, más néven az információs szupersztráda olyan, mint egy Mad Max film: tele van száguldozó őrültekkel. Akik bármilyen okból képesek hatalmas balhét gerjeszteni, ha épp olyan a hangulatuk.

Vissza az oldal tetejére