SEBÉSZETI MASZKOK GYÁRTÁSÁVAL SEGÍT A RAZER

A vállalat mérnökei jelenleg azon dolgoznak, hogy a gyártósorokat átállítsák, illetve átalakítsák, így rövidesen készülhetnek rajtuk a sebészeti maszkok.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. márc. 20. 18:17
Sebészeti maszkok gyártásával segít a Razer

A Razer vezetője, Min-Liang Tan nemrégiben Twitteren jelentette be, hogy a vállalat éppen átalakításokat végez gyáraiban annak érdekében, hogy azok perifériák és egyéb termékek helyett sebészeti maszkokat gyárthassanak. A Razer ezzel szeretne segíteni a globális világjárvány kezelésén, illetve a betegek ellátásán dolgozó szakambereknek, főként az orvosoknak, hiszen a sebészeti maszkokból óriási mennyiségre van szükség. Ezek a maszkok csak bizonyos ideig hordhatóak, hivatalosan nem lehet őket újra felhasználni, így tényleg hatalmas igény mutatkozik irántuk, amit a beszállítói lánc csak nehezen tud kielégíteni.

A vezető elmondása szerint most óriási igény mutatkozik saját termékeik iránt is, mivel nagyon sokan maradnak otthon, hogy elkerüljék a tömeget, így sokan játszanak otthon is, ám a csapat ennek ellenére is úgy gondolja, mindenkinek ki kell vennie a részét a vírus elleni harcból – teljesen mindegy, mely iparágban is tevékenykedik.

A jelenlegi tervek szerint egymillió sebészeti maszkot gyártanak le a Razer üzemeiben, ezeket a frontvonalban dolgozó egészségügyi személyzet tagjai kaphatják meg, természetesen világszerte. A Razer mérnökei a minél gyorsabb átállás érdekében akár 24 órás műszakokban is dolgoznak, hogy a meglévő gyártósorok esetében a lehető leghamarabb megtalálják a megoldást az átállásra, így a vállalat gyorsan tud reagálni a sebészeti maszkok iránt hirtelen megnövekedett kereslet enyhítésére.

Arról nem esett szó, hogy az egymillió maszkon felül később további mennyiséget is legyárt-e a vállalat. Hogy lesz-e a kész maszkokon Razer logó? Erről nincs információ, de mivel most nem a márka népszerűsítése a cél, így nincs ilyesmire sok esély, de idővel kiderül. A Razer cselekedete előtt le a kalappal, nemes tett ez egy meglehetősen kemény helyzetben, ahol tényleg szükség van minden segítő kézre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

53 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WazheadBoci__
WazheadBoci__
2020. márc. 22. 15:30
#7

Ugye azt mar senki nem firtatja hogy ezt oda ajandekozzak nem kernek erte lovet, a testvere pedig orvos pontosan tudjak mi kell...

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2020. márc. 23. 7:12

@csabi02 A final RGB boss D:

axe
axe
2020. márc. 21. 17:06
#6

mindmeghalunk újra... ez is egy hulladék lesz dotpontdot már teljesen retteg holott semmi extra járvány nincs csak a szokásos embermennyiség hal meg, de remélem lesz ebből errgébés mert anélkül lófaszt nem ér

Str33twise
Str33twise
2020. márc. 21. 8:17
#5

Razer és az arcmaszk? Hm... Nos, akkor:

 - kurva dizájnos lesz, ellenben nem lesz jó semmire.
 - az anyagminőség 5-10 perc használat után el fog kezdeni magától széthullani
 - Kizárólag a razer gumikesztyűvel és kézfertőtlenítővel együtt lehet majd használni.
 - felesleges Ledek!!!!!!
 - 500-600%-os túlárazás...

tomm27
tomm27
2020. márc. 21. 20:54

@Str33twise  ertem szoval szereted a razert de josz likert kurvalkodni, varjal enis jovok like vadaszni egyet: windows rossz, apple rossz, fosszar amd/intel/nvidia es kulonbenis apja faszat az ssd gyartoknak

ui: Mossatok kezet! :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. márc. 20. 20:52
#3

Ennyi hülyét egy rakáson és elvileg itt azért minimum iq küszöbnek meg kellene haladnia a 90-et,de nagyon nem ez jön le! Tudjátok feleim,amig nincs baj,addig nagy az arc,aztán meg,ha jön a gebasz,akkor meg keményen görbül a száj... Remélem fogjátok,ha nem, vigyorogj tovább,nem fog sokáig tartani.

Kellemes időtöltést neketek! Peace!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. márc. 20. 23:42

@KJ92  Vigyázz magadra! Nyílván nem teheti meg mindenki, hogy ne mozdúljon ki és aki még meg is tehetné az is tesz rá .... Attól tartok Olaszországi szitu lesz a vége. https://www.maszol.ro/index.php/kulfold/123739-megrazo-kepek-katonai-teherautokkal-szallitjak-el-a-koronavirusban-elhunytakat

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. márc. 20. 19:22
#2

Ezzel a vacakkal csak az a nagy gond, hogy szinte semmit nem ér! Vírusok ellen az FFP3-as besorolású vegyipari minősítésű maszkok érnek valamit, azaz ezek a környezeti terhelés minimum 90+%-át képesek kiszűrni, ezáltal erősen csökkentik a vírusok,baktériumok és egyébb részecskék szervezetbe jutását. Ez a razer maszk és társai a műtős masz kategóriába esnek,ami nem a felhasználó védelmét szolgálja elsősorban, hanem az éppen műtőasztalon fekvő páciensét. Miért? Azért mert elsősorban a műtőben dolgozók által cseppfolyósan átadható fertőzések ellen véd, nem a műtőorvost, anesztest,akárkit,aki épp bent teszi a dolgát, hanem azt az illetőt,akit éppen generálra küldtek be. ( Jó persze a fröccsenő vért, testváladékot megfogja, szó sem róla,tehát van seldefence funkciója,is)

A másik,ha már csak ez a vacak jutott... Félelmetes,hogy az embereknek,akik ezt eladták még a helyes maszkhasználatot sem mondják el, csak kérek egy dobozzal, odaadják és jöhet a következő. 

Ma, mivel dolgom volt sajna és muszály volt tömegközlekednem, sétálnom az emberek között.... Legalább 6 főhöz mentem oda 2méterrtől kissé közelebbre, hogy, ugyan már vegye fel normálisan... Miért? mert fordítva vette fel,vagy az ornyergére sem volt képes rendesen felhellyezni és néztek mint borjú mikor mondom,hogy ez így SZART NEM ÉR ÉS OLDALT IS BEJÖN A LEVEGŐ! Persze senki nem köszönte meg... Másik irdatlan barom. Kijön az irodaházból, fullra megfogja amaszk elejét,lehúzza, megtörli az arcát száját és rágyújt... Értitek?! Megfogja a maszk elejét és simán megtörli az arcát. Szóval? Finoman elmagyaráztam,hogy ebben az esetben amit ez az izé még meg is fogott,azt konkrétan a pofájára kente és még nagy sansszal a szájára is jutott.... Feladtam és hazamnetem. Irgalmatlanul buták,felelőtlenek és mindemelett felszínesek és tájékozatlanak az emberek! Erről miért nem tolják Youtoubon 5 másodpercenként a "kúrmányinfót" ,hogy figyelj te barom,vedd már fel rendesen ,ha kint parádézol a banyatankkal és leszarod, hogy lehet ezek az utolsó sétáid míg jön a nagybetüs és kibaszott kaszás érted! Hmmm?

Egy, az idiótákra nagyon dühös EÜ dolgozó!

thestock
thestock
2020. márc. 23. 7:24

@tomm27  30 éve volt a rendszerváltás (HAHA!!!), meddig akarunk még ezzel takarózni? Nem érdekel a hanyatló nyugat, és nem vigasztal ha máshol szarabb a helyzet. Az zavar, hogy lehetne sokkal jobb is a helyzet, csak hiányzik az akarat, a törekvés. Erőforrások beosztásához pedig az kell, hogy legyen erőforrás, de nincs...

thestock
thestock
2020. márc. 20. 18:30
#1

lesz belőle gámeres-ergébés-krómával szinkronizálós? 

/am szép kezdeményezés, hajrá.

peti19870621
peti19870621
2020. márc. 22. 17:34

@thestock patkolt uni kornist mindenkinek!

Vissza az oldal tetejére