Schwarzenegger majdnem visszatért a Predator 2-re

De egyik forgatókönyv sem tetszett neki, inkább elment a Terminator 2-t forgatni.

Schwarzenegger majdnem visszatért a Predator 2-re

Abban nyilvánvalóan nincs vita, hogy az eredeti Predator az egyik legnagyobb klasszikus akciófilm, aminek örökre helye van a hírességek csarnokában. A folytatás azonban már erősen véleményes, aminek nyilván megvannak a maga érdemei, de sosem tudott felérni az első részhez.

Ennek feltehetően köze van a körítéshez, hiszen a történetet átrakták a dzsungelből Los Angelesbe, amikor is a drága Ragadozónk egy hőhullám közepén vadássza le áldozatait. Ugyan a film elég sokat hozzá tett a kánonhoz, például behozta az Alient is a képbe, végső soron számos problémával küzdött, amik közül a legnagyobb baj talán az volt, hogy Arnold Schwarzenegger sosem tért vissza.

Most azonban a folytatás két írója, a testvérpár Jim Thomas és John Thomas elárulta, hogy eredetileg nagyon más terveik voltak a folytatásra, csak éppen a stúdió mindegyiket lelőtte. Pedig mind az írók, mind a stúdió nagyon szerette volna, ha Schwarzenegger visszatér a második részre.

Mint elmondták, az egyik ötletük az volt, hogy a Predator 2 rögtön ott folytatódjon, ahol az első rész véget ért. Ott nyitott volna a film, ahol az első rész végén felrobban a bomba, és a porból előkerül egy másik Ragadozó, akinek először csak a láthatatlan testrészei tűntek volna fel a képen, majd akkor vált volna ténylegesen láthatóvá, amikor bekapcsolja a kompúterét, hogy visszanézze, mi is történ az első rész alatt. Látja, hogy mit csinál Schwarzenegger karaktere, és onnantól kezdve elkezd rá vadászni.

Akadt azonban egy ennél is merészebb ötletük:

"Egy ideig azon is gondolkoztunk, hogy a második világháborúba helyezzük a filmet, a tél közepén. Az alaphelyzet szerint egy német és egy amerikai gyalogos osztag küzdelmébe csöppentünk volna, ahol egyik fél sem tud dűlőre jutni a másikkal. Ebbe a helyzetbe érkezett volna meg a Predator, és a két osztagnak össze kellett volna fogni, hogy legyőzzék őt. Úgy gondoltuk, hogy a havas környezet egészen érdekes lehetne, és másabb, mint az első rész."

Végső soron azonban a stúdió ragaszkodott ahhoz, hogy a Predator 2 egy nagyvárosban játszódjon, azonban az erre írt forgatókönyvek hiába épültek Schwarzenegger karakterére, a színésznek egyáltalán nem tetszett a koncepció, úgyhogy lemondta a filmet. Végül aztán a karakterét fokozatosan átírták a Gary Busey által alakított Peter Keyesre.

Schwarzenegger pedig hiába hangoztatja, hogy nagyon szereti az első Predatort, azóta sem vállalt semmilyen szerepet az ehhez kapcsolódó filmekben, még a most készülő, Shane Black által rendezett The Predatorban sem.

Az is hozzá kell tenni, hogy Schwarzenegger a Predator 2 helyett inkább a Terminator 2-t forgatta le James Cameronnal, és hát lássuk be, igaza volt, hiszen a filmtörténelem egyik legnagyobb klasszikusában alakíthatott így.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap