A SanDisk a belépőszintet vette célba legújabb SSD sorozatával, amelynek tagjai ezúttal csak 2,5 hüvelykes formátumban lesznek elérhetőek. A Z410-es család a tervek szerint nem veszi át közvetlenül a piacon lévő Z400s modellek helyét, inkább kiegészítőként érkezik, adattároló kapacitás terén pedig csak és kizárólag a legnépszerűbb sávokra koncentrál. A Z400s modellek már csak azért is maradnak, mert más piacokra helyezik a fő hangsúlyt, azaz az mSATA és M.2 csatolófelülttel ellátott megoldások szegmensét tartják célkeresztben, ahol 32 GB-tól felfelé többféle kapacitással is elérhetőek maradnak.
A Z410-es modellek a klasszikus kliens és üzleti PC piac mellett a beágyazott rendszerek territóriumába is megpróbálják betenni a lábukat, ahol 120 GB-tól 480 GB-ig terjedő adattároló kapacitással veszik fel a harcot a konkurens megoldások ellen. Az újdonságok 15 nm-es csíkszélességgel készülő TLC NAND Flash chipekre támaszkodnak, az azonban nem derült ki, hogy pontosan milyen SSD vezérlőt használnak – az biztosnak tűnik, hogy a korábbi Silicon Motion SM2246XT modellnek búcsút intettek a mérnökök. Az is biztos, hogy az új SSD vezérlő LDPC hibajavító funkcióval, valamint DRAM helyett SLC alapú gyorsítótárral dolgozhat. Érdekes adalék továbbá, hogy NAND Flash memóriachipek terén is váltás történt, MLC-ről TLC-re.
Az újdonságok a Z400s modellekhez képest folyamatos olvasási tempó terén picivel lassabbak lettek, de folyamatos írási tempó tekintetében gyorsultak. Egyéb képességeik hasonlóak, a jótállási idő is 3 év maradt, viszont a strapabíróság jelentősen nőtt.
Az új SSD meghajtók rövidesen elérhetőek lesznek kereskedelmi forgalomban is. A 120 GB-os modell 48 euróba, a 240 GB-os 63 euróba, a 480 GB-os pedig 146 euróba kerülhet majd. A várható hazai árazással kapcsolatban egyelőre nincs információ.

































