A Samsung a CES alkalmával több táblagépet is bemutatott, de azok mind a felsőházban foglalnak helyet. Ezt az idilli, csúcsgépekből alkotott felhozatalt valószínűleg a dél-koreaiak nem szerették volna megzavarni egy belépő modellel, így hiába lehetett a Galaxy Tab3 Lite érkezésére már hetek óta számítani, egy kicsit csúsztatták a megjelenését.

Galéria megnyitása

Most viszont bemutatkozott a tömegterméknek szánt masinájuk, ami az előzetes várakozásokkal ellentétben nem sokkal lesz „könnyebb”, mint a Galaxy Tab3 7.0. Az újdonság egy 7 hüvelykes megjelenítővel lett ellátva, aminek a felbontása 1024 x 600 képpontos. A pixelsűrűsége így kb. 170 PPI-s, ami egy ekkora tabletnél még éppen belefér a jól használható kategóriába. A gép fedélzetén egyetlen kamera kapott helyet, ami sajnos nem az előlapra került, így videócsevegések bonyolítására nem lesz alkalmas a Tab3 Lite. A hátlapon feltűnő egység 2 megapixeles, ám csak jó fényviszonyok mellett lesz használható, LED villanó ugyanis nincs a társaságában. A tábla 116,4 x 193,4 x 9,7 milliméteres vonalakkal határolható körbe, a súlya pedig 310 gramm lesz, amellyel átlagosnak nevezhető a maga nemében.

A burkolat alatt egy Marvell chipé a főszerep, nevezetesen a PXA986-tal van dolgunk. Ez a lapka két Cortex-A9 magot és egy Vivante GC1000-es grafikus egységet foglal magába, a maximális működési frekvenciája pedig 1,2 GHz. A lapka mellett 1 GB-nyi rendszermemória képviselteti még magát, a háttértár pedig 8 GB-os testet öltött. Ez utóbbi egyszerűen bővíthető lesz, méghozzá microSD memóriakártya segítségével (max. 32 GB). A Lite kapcsolati lehetőségei átlagosak: van 802.11 b/g/n WLAN Wi-Fi Directtel, Bluetooth 4.0 modul, extraként pedig a GLONASS támogatású A-GPS vevő szolgál. Operációs rendszer tekintetében az új Samsung tabletek jól szerepelnek, de sajnos ez a család legkisebb tagjára már nem igaz. Míg a felsőbb ligában már az Android 4.4 van a terítéken, addig itt be kell érni az Android 4.2 Jelly Beannel. Arról, hogy a Google operációs rendszere minél tovább szórakoztathasson minket, egy 3600 mAh-s lítium-ion akkumulátor gondoskodik majd. Az üzemideje a Samsung közlése szerint így is elérheti a 8 órát – ez bizony szép, amennyiben a valóságban is helytálló lesz.

Galéria megnyitása

Összességében a Galaxy Tab3 és a Galaxy Tab3 Lite között nem lesznek hatalmas különbségek, de utóbbin érződni fog a spórolás szele. A Tab3-hoz képest az egyik kameráját például elvesztette, és a főkamera is szerényebb képességekkel rendelkezik majd. Emellett pedig az üzemideje is csökkenni fog valamelyest a nagytesóhoz mérten, mert a telep kapacitásán 10 százalékot faragtak. Az utolsó negatívum, hogy ezt már nem lehet majd 16 GB-tal hazavinni, csak 8 GB-os variáns létezik belőle. Mindezek mellett azért néhány pozitívummal is rendelkezik a Lite. Alapból frissebb operációs rendszerrel kerül forgalomba, jobb lesz a Bluetooth modulja és 0,2 milliméterrel soványabb is, mint a "sima" Tab3.

A Samsung Galaxy Tab3 Lite már nem várat magára, néhány külföldi helyen már fel is bukkant. A táblagép hivatalos ajánlott fogyasztói ára nem ismert, azonban van ahol már 120 euró körüli összegért cserébe magunkévá tehetjük. Ez reálisnak tűnik tekintve a Tab 3 7.0 150 eurós árát. A tablet megvásárolható lesz fekete és fehér színű festéssel is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Rojik
Rojik
2014. jan. 18. 23:39
#4

Ez enyhén fogalmazva is túlárazott. Nem egy jobb specifikációt tudó darab van a piacon, ugyan ilyen áron. A kamera meg, ha már iszonyat gyenge, akkor minek a hátlapra?

tixem
tixem
2014. jan. 17. 16:38
#3

tucatszar.. ki vesz ilyet? Vér István bemegy anyucival a nem vagyok hülye boltba mert kell neki tablet, ezt tudom elképzelni.

Memo Pad, Nexus 7 stb nem is sorolom tovább amik ezt bucira verik.

madcaptain
madcaptain
2014. jan. 17. 12:32
#2

Szerintem meg abbol, hogy egy regi 50 dollaros kinai tablet specifikacioja van tripla aron.

legyes
legyes
2014. jan. 17. 12:15
#1

Ez is a SoC-ból fog elvérezni...

Vissza az oldal tetejére