Az egykor szebb napokat megélt VIA rengeteg területen tevékenykedik még jelenleg is. A WonderMedia leányvállalat atyja most a cég ARM alapokra épített chipjeit próbálja népszerűsíteni egy egyedi igényekhez igazítható tablettel, amit elsősorban ipari célokra szánnak.

Galéria megnyitása

A VIA új reménysége 10,1 hüvelykes megjelenítővel lesz felvértezve, és a felületét tekintve egészen kompakt lesz ahhoz képest, hogy egy strapabíró konstrukcióról van szó. Az 1280 x 800-as felbontású panelnek otthont adó gépezet 26,4 x 17,3 x 1,27 centiméretes testbe lett zárva. A készülékház gumiborítást kapott és megfelel az IP65 előírásoknak, így jól bírja a keményebb eséseket és rezgéseket is, por pedig egyáltalán nem juthat be a borítása alá, a vizet azonban csak kisebb nyomású vízsugár mellett (csap alatt megmosva például) képes garantáltan elviselni. A VIA elmondása alapján így a masina helytáll a bemutatótermek padlóján, raktárakban, építkezéseken, vagy más kemény környezetben is. A Viega előlapjára, a karcálló üveg mögé egy 2 megapixeles kamerát is beszereltek, így alkalomadtán videóhívások is lefolytathatóak lesznek vele. Illetve lesz olyan kivitel is, ahol már egy 5 MPixeles főkamera is a specifikáció részét képezi.

Galéria megnyitása

A WonderMedia nevével meglehetősen régen találkoztunk utoljára, és ez bizony nem a véletlen műve. A legmodernebb mobilokba és tabletekbe szánt chip a kínálatban a WM8860 a dupla Cortex-A7 magjával, ám itt nem ez, hanem az egyébként valamivel erősebb WM8980 került bevetésre. Ebben a lapkában Cortex-A9 magok párosa foglal helyet egy Mali-400 grafikus feldolgozó egységgel társulva, az üzemi frekvenciája 1,2 GHz lesz. A rendszermemória 1 GB-os (DDR3) méretben képviselteti benne magát, míg tárhely tekintetében 16 GB-ot nyújt a felhasználók számára a gépezet. A kapcsolati lehetőségei között minden esetben van 802.11 b/g/n előírásoknak megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul és NFC chip is, opcionálisan pedig még 3G HSDPA hálózati modemmel és GPS vevővel megtoldva is beszerezhető majd – ebben a változatban már az 5 megapixeles kamera is alapfelszereltségnek számít. A szerkezet keretén felfedezhető két darab Micro-USB csatlakozó aljzat, valamint egy Micro-HDMI port, így nagyobb megjelenítőre is rá lehet majd kötni vezetékkel, ha a szükség úgy hozza. A Viega hátoldalára került egy sztereó hangszórópáros, és mivel ipari körülmények közé szánják, remélhetőleg a hangerejével sem lesz gond.

A bevetésre került WonderMedia SoC-nél az Android 4.2 Jelly Bean jelenti a maximumot, így a Viega esetében is ez a legfrissebb operációs rendszer, amihez nyúlni tudtak a fejlesztők. Ezt a VIA valamelyest azért feltupírozta, így lesz hardveres segítséget élvező adattitkosítási lehetőség, és még egy sor olyan dolog, ami nagyon hasznos lehet a vállalati szférában. Továbbá támogatja a közvetlen kapcsolatot nyomtatókkal, vonalkód- és mágnescsík-olvasókkal, OTA pedig távolról lehet rá belsős jellegű szoftverfrissítést küldeni, vagy távfelügyeletet eszközölni. A 690 grammos táblagépbe rejtett akkumulátor kapacitásáról nem beszélt a chipgyártó, azonban azt elárulta, hogy az üzemideje egészen kellemesnek ígérkezik; egy feltöltés után akár 9 órán át is bírja a strapát, mielőtt ismételten „enni” kérne. A VIA viszonylag hosszú, 3 éves támogatást nyújt a készülékhez, és abban bíznak, hogy ez még vonzóbbá teszi a terméket az érdeklődők számára.

A VIA Viega ugyan tényleg idejétmúlt alapokra próbál építkezni, ám mivel egy cégeknek szánt termékről van szó, ez nem jelent olyan komoly problémát, hogy emiatt egyáltalán ne tudna érvényesülni. Ilyen körökben sokkal fontosabb a megbízhatóság, amivel valószínűleg nem lesz probléma. Az ára 770 dollárról fog indulni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
legyes
legyes
2014. júl. 21. 9:07
#3

Talán még 2 éve el tudták volna adni. Ma már csak a könyveket kitámasztani lehet jó.

Captainamerica
Captainamerica
2014. júl. 17. 21:56
#2

Ipades screenshot?

tibaimp
tibaimp
2014. júl. 17. 20:50
#1

"Az egykor szebb napokat megélt VIA" -- nem tudom miért kellett így kezdeni a cikket, ez a cég legalább nyereséges, ha jól tudom.

Vissza az oldal tetejére