Az okostelefonokban legtöbbször olyan rendszerchip található, amit egy másik vállalat állít elő a készülék gyártója pedig csak felhasználja azt. Nagyon kevés esetben tervezi magának ezeket a lapkákat az eszközök tervezője. De az Oppo hamarosan beléphet azon keveseknek a táborába, akik a chiptervezést is a saját kezükbe veszik.

A mobilgyártók közül csak az Apple az, aki kizárólag saját fejlesztésű megoldásokra épít. A Huawei (HiSilicon), valamint a Samsung mondhatja el magáról, hogy egészen szép sikereket ér el a saját fejlesztésű SoC egységekkel. A Kirin és az Exynos márkanevek már ismerősek lehetnek a kevésbé rutinos olvasóinknak is. Korábban a Xiaomi is megpróbálkozott a chipdizájneri pályával, de a kínai vállalat nem járt sikerrel. A Surge S1 2017-ben jelent meg, és hiába beszéltek sokáig arról, hogy lesz folytatása, nem jött több Surge lapka.

Annak ellenére, hogy ez nem egy egyszerű feladat a jelek szerint, az Oppo úgy dönthetett, hogy elindul ezen az úton, és megpróbál összehozni egy olyan „in-house” rendszerchipet, amit a saját igényeihez tud igazítani. A vállalat bejegyeztette az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO) az Oppo M1 védjegyet. És a dokumentumok tanúsága szerint a kínaiak ezt egy olyan egységnél tervezik használni, ami okostelefonokkal kapcsolatos chip, és több feldolgozó egységet foglal magában.

Galéria megnyitása

Az egyedi tervezéseknek megvan az az előnye, hogy nem kell mellette szükségtelen kompromisszumokat kötni, viszont többe kerül ez az út, mint a kész lapkák vásárlása. A legtöbb cégnél a felsőkategóriás okostelefonokban köszönnek vissza elsősorban a saját rendszerchipek, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, mert ebben a szegmensben lehet leginkább profitot felhajtani, itt megoldható az.

Azt egyelőre egyáltalán nem lehet tudni, hogy az Oppo M1 pontosan mire lehet majd képes, milyen felépítéssel rendelkezhet. Viszont a fent elmondottakból kiindulva az Oppo akkor járhat a legjobban, ha rögtön egy csúcsra járatott lapkát próbál kalap alá hozni, abban lehet a legnagyobb potenciál. Viszont ezt nem lesz egyszerű meglépni, a Samsung és a Huawei például sok éve dolgozik ilyen dizájnokkal, és az első próbálkozások egyik vállalatnál sem lettek emlékezetesek. És az Apple is fokozatosan indult el a saját tervezés felé, több generáció telt el, mire teljesen egyedi lapkát tudott használni.

Érdeklődve várjuk, hogy mire jut az Oppo, hiszen töke bőven van mögötte a BBK révén. Amennyiben nagyon komolyak a szándékai, könnyen lehet, hogy olyan megoldással áll elő, ami utána a BBK többi márkájában is visszaköszönhet majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2019. nov. 29. 0:02
#1

Sajat chip. Nem szeretem ezt az elnevezest,foleg akkor ha nem is igaz. Ugyanugy ARM-ra fog tamaszkodni, szoval amig valaki nem jon egy tenylegesen sajat chippel, addig ez csak marketing duma.
Bizonyitek erre a Huawei KIirin chipje. Ha az ARM kitartott volna a ban mellett, akkor "sajat" Kirin chipet nem gyarthattak volna.

Vissza az oldal tetejére