Saját kulturára épülő játékokat akar az indiai miniszterelnök

A játékok esetében is le kéne másolni a helyi filmipar sikerét.

Saját kulturára épülő játékokat akar az indiai miniszterelnök

India miniszterelnöke, Narendra Modi hivatalos közleményben beszélt arról, hogy fontos a nemzeti játékipar növekedése, és hogy a játékoknak az indiai kultúrán kellene alapulnia. A közlemény ugyan általánosan beszél a játékiparról, amibe többek között a videojátékok is beletartoznak, de bizonyos pontokon kitér kifejezetten a videojátékokra is.

A közlemény hangsúlyozza, hogy több szükség lenne hackathon jellegű eseményekre, ami be tudná vonzani a fiatalokat és tanulókat a játékfejlesztésbe, és ezzel elindulhatna egyfajta innovációs folyamat az ország videojáték-iparában.

"Indiának ki kell használnia a szektor által nyújtott komoly potenciált, és vezető szerepet kell betöltenie a nemzetközi digitális játékszektorban. Ezt pedig úgy kellene elérni, hogy a játékokat az india kultúra és népmesék inspirálják" - írja a miniszterelnök. Mindez egyébként egy 2015-ben, az ő vezetésével elindult nagyobb kezdeményezés része, melynek célja, hogy az országban gyártott termékek hangsúlyozzák India történelmét és hagyományait, és ezzel erősítsék a nemzeti egységet.

Egyébként nem rég jelent meg egy játék, ami kiválóan megfelel ezeknek a céloknak: a Raji: An Ancient Epic kifejezetten indiai népmesei háttérrel rendelkezik, egy helyi stúdió készítette, és pár hete jelent meg Nintendo Switch-en, és elvileg később jön PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.

A helyi játékfejlesztők uralma a (helyi) játékiparban nem lenne egyedülálló, hiszen a filmipar esetében tulajdonképpen ugyanezt már el tudták érni. A méretei okán csak Bollywoodnak nevezett indiai filmipar annyira sikeres, hogy már évek óta több jegyet tudnak értékesíteni az ott készült filmekre, mint Hollywood. 

"Ha megnézed az indiai filmipart, akkor indiai tartalmak uralkodnak. Szintén a televízióban és a zeneiparban is. Néhány más országgal ellentétben, ahol Hollywood elpusztította a helyi filmipart, ez itt nem történt meg. Szeretjük a magunk módján elmesélni a történeteinket, és semmi kétségem afelől, hogy ugyanez fog történni a játékiparban is, ahogy fejlődik" - nyilatkozta Rajesh Rao, az indiai Dhruva Interactive alapítója.

Kérdés persze, hogy ezek mennyire jutnak majd el nyugatra. Bollywood népszerű ugyan, de csak egy-egy kiemelkedő cím jut el hozzánk, és azok is jellemzően is inkább kisebb kult-státuszt érnek el, mintsem hatalmas kasszasikert. Persze, India egy hatalmas ország, így amíg megélnek a helyi piacról, talán felesleges is abban gondolkozniuk, hogyan feleljenek meg a nyugati ízlésnek.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap