Shop menü

SAJÁT FEJLESZTÉSŰ HPC PROCESSZOR KÖRÉ ÉPÜLHET A LEGFRISSEBB INDIAI SZUPERSZÁMÍTÓGÉP-FÜRT

Az indiai kormányzat úgy gondolta, érdemes támogatni a helyi processzor-fejlesztést, amelynek eredményeként házon belül kifejlesztett központi egységgel gazdagodhat a helyi HPC piac, azaz saját processzorral szerelt számítógép-fürtöket építhetnek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Saját fejlesztésű HPC processzor köré épülhet a legfrissebb indiai szuperszámítógép-fürt

Egyre több és több ország vezetése gondolja úgy, érdemes lehet házon belül kifejlesztett processzorokkal megoldani az ország igényeihez passzoló szuperszámítógép-fürtök építését, ami több szempontból is ütőképes ötlet lehet.  Egyrészt olyan processzorok és rendszerek készülhetnek, amelyek az adott igényekhez maximálisan illeszkedhetnek, másrészt felpörgethetik a házon belüli fejlesztőkapacitást, ami más területeken is jól jöhet, harmadrészt pedig kevésbé függenek a globális piacon kapható általános komponensek elérhetőségétől. A jelek szerint India is erre az útra lépett, ugyanis a The Next Platform beszámolója szerint sikeresen kifejlesztették saját, kifejezetten a HPC szegmensbe szánt processzorukat, ami az Aum HPC nevet viseli.

Galéria megnyitása

Az exascale teljesítményszintű szuperszámítógép-fürt építésére is használható központi egység fejlesztéséért az indiai kormányzat National Supercomputing Mission névre keresztelt részlege felelt, ami az Indian Institute of Science, a Department os Science and Technology, valamint a Ministry of Electronics and Information Technology és a C-DAC együttműködéséből jöhetett létre. A kormányzat természetesen a fejlesztéshez és a gyártáshoz szükséges folyamatokat anyagilag is támogatta a siker érdekében.

Galéria megnyitása

Az új processzor, vagyis az Aum HPC egy igen érdekes megoldás lett, amely chipletes felépítést használ és az ARM v8.4-es architektúrája köré épül. A két chipletből álló termék egy-egy chiplete 48 darab ARM Zeus processzormagot tartalmaz, ezek a Neoverse V1 IP köré épülnek, azaz a két darab chiplet összesen 96 processzormagot tartalmazhat. Minden egyes processzormaghoz 1 MB-nyi másodszintű gyorsítótár, valamint 1 MB-nyi rendszer-gyorsítótár tartozik, azaz a teljes processzor 96 MB-nyi másodszintű gyorsítótárral és 96 MB-nyi rendszer-gyorsítótárral gazdálkodhat.

A memória-vezérlő ebben az esetben 16 darab 32-bites csatornát használhat, amelyre DDR5-5200 MHz-es memóriamodulok kapcsolódhatnak, így a memória-sávszélesség 332,8 GB/s-os értéket képvisel. Annak érdekében, hogy ne okozzon problémát az esetleges memória-sávszélesség hiány, a fedélzeten még 64 GB-nyi HBM3-as memória is jelen van, ami négy vezérlőt használ és így összesen 2,87 TB/s-os memória-sávszélesség elérésére képes. Az Aum HPC processzor tartalmaz még 64 darab PCI Express 5.0-s sávot kínáló PCIe vezérlőt is, ami CXL támogatással is fel van vértezve.

Galéria megnyitása

Maga a chip a TSMC 5 nm-es osztályú gyártástechnológiáinak egyikével készül, TDP kerete 300 W. Magórajel tekintetében 3 GHz-re, míg maximális boost órajel terén 3,5 GHz feletti órajelre is számíthatunk, így a termék 4,6 TFLOP/s körüli, illetve e feletti számítási teljesítmény elérésére képes, és ez processzorfoglalatonként értendő, kétszeres pontosságú műveletek esetén.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére