Az elmúlt években egyre több mobilokkal foglalkozó vállalat fog tervezői munkába. A trendből pedig a jelek szerint a Lenovo sem szeretne kimaradni. A chiptervezében a Huawei korábban kiemelkedő sikereket ért el, és ez inspirálhat más gyártókat is, most, hogy a HiSilicon lényegében kiszállt erről a területről.
Azok között, akik okostelefonokat gyártanak, a Huawei mellett az Apple és a Samsung tervezett magának chipeket is. Majd ilyen útra lépett a Xiaomi is pár éve, de neki az első próbálkozása nem hozott nagy sikert, és nemrégiben újra nekifutott ennek. Időközben pedig az Oppo is elkezdett chipeket tervezni, és már be is jelentette az első lapkáját, ami nagyon izgalmas lett, és idén fog munkába állni. Most viszont már arról számolhatunk be, hogy a Lenovo is ebbe az irányba indult el.
Megalapította a kínai alakulat a Dingdao Zhixin (Shanghai) Semiconductor nevű vállalatot, 50 millió dolláros jegyzett tőkével, aminek túl nagy jelentősége igazából itt aligha lesz. A chiptervező részleg teljes egészében a Lenovo tulajdonát képez, ennek megfelelően alatta fog üzemelni, és a működési költségeknek a fedezése is az anyavállalaton keresztül történhez. Egészen pont a vállalat sanghaji ágának az égisze alá tartozik az új leányvállalat.
A Dingdao Zhixin Semiconductor üzleti tevékenységének oldalán olyan dolgok vannak felsorolva, mint az integrált áramköröknek a tervezése és ezeknek az értékesítése, számítógépekbe szánt hardveres komponensek előállítása, segédeszközök kereskedelme, és szoftveres megoldások létrehozása. Szóval eléggé szerteágazó területeket jelölt meg a Lenovo. Persze ebből messzemenő következtetéseket egyáltalán nem lehet levonni.
Nem lehet tudni, hogy pontosan milyen chipeknek a tervezésére helyeződik majd a legnagyobb hangsúly kezdetben. Az utóbbi időben az új belépők általában különböző társprocesszoroknak, kiegészítő komponenseknek a megalkotásával próbálkoztak elsődlegesen, nem pedig komplett rendszerchipekkel, amikkel felválthatnák az androidos eszközeikben a Qualcomm és a MediaTek lapkáit. Elképzelhető, hogy a Lenovo is az egyszerűbb végéről fogja majd meg a dolgot, és egy olyan egyedi megoldással próbál majd előhozakodni, amivel némi pluszt nyújthat a készülékeinél a konkurenciához képest.
Az is benne van a pakliban, hogy a Lenovo igazából nemcsak mobilokhoz, hanem személyi számítógépekhez és szervezekhez is tervezni fog saját lapkát. Ugyanis tavaly novemberben a cég beszámolt arról, hogy LA2 azonosítóval egy intelligens beágyazott vezérlőt alkotott, amit az egyik notebookjában használ fel. A Yoga Pro 14s Carbon modellben jelent meg az egyedileg tervezett komponens.
A Lenovo más chiptervezőkkel együtt is dolgozhat majd a jövőben, ugyanis a vállalat három különböző befektetési cégén keresztül több mint egy tucat olyan céggel tartja a kapcsolatot Kínában, amik kisebb chipeknek a tervezésével foglalkoznak. Van a Lenovo érdekeltségeiben olyan cég, ami gépi tanulási megoldásokkal foglalkozik, de akadnak IoT, 5G és sok más területeken érintett partnerei is.
































