Shop menü

RYZEN 9 7900 IGPU TUNING: 42%-OS TELJESÍTMÉNYNÖVEKEDÉST IS SIKERÜLT ELÉRNI

A szerény teljesítményű RDNA 2-es iGPU-nél elég komoly órajel-emelésre nyílt lehetőség, ami a teljesítmény emelkedését is hozta.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
RYZEN 9 7900 iGPU tuning: 42%-os teljesítménynövekedést is sikerült elérni

Az AMD RYZEN 7000-es sorozatú asztali processzorai különböznek az előző generációs megoldásoktól, ugyanis immár egy alap iGPU is helyet kapott a fedélzetükön, így lényegében APU egységeknek tekinthetőek. Persze az iGPU nem kínál hatalmas teljesítményt, alapvető célokra azonban így is tökéletesen megfelelhet, igazából ez is volt az AMD célja a beépítésével – az Intelnél régóta tartalmaznak iGPU-t a vállalat asztali processzorai.

Galéria megnyitása

A SkatterBench YouTube csatornán, ahol rendszerint érdekes tuning-kísérletekre kerül sor, nemrégiben egy RYZEN 9 7900-as asztali processzort vettek kezelésbe, amelynél arra volt  kíváncsi a tesztelő, hogy meddig lehet tuningolni az iGPU-t, illetve ez a tuning mekkora teljesítménynövekedéssel jár. Maga a szóban forgó processzor 12 maggal és 24 szállal rendelkezik, magórajele 3,7 GHz, míg a boost órajel 5,4 GHz. Az iGPU részleg esetében 2,2 GHz-es órajel van érvényben a 2 CU tömbbel szerelt RDNA 2 alapú megoldásnál, míg a GPU memória 2,4 GHz-es órajelen ketyeg alap esetben.

Galéria megnyitása

Első körben egy fogyasztásteszt készült, amelynek során az iGPU 0,997 V-os üzemi feszültség mellett 38,5 W-os fogyasztást produkált a Furmark stressz-tesztje alatt. A következő lépés már a tuning volt, ennek során 1,395 V-ig emelték az iGPU feszültségét, míg a magórajel 3,1 GHz-en foglalt heylet, a GPu memória pedig 3200 MHz-en üzemelt. A mérések alapján a GPU és a SoC fogyasztása 60,689 W-ra emelkedett, azaz majdnem dupláját képviselte az eredeti értéknek. A feszültség-beállítás során GFX feszültséggörbe-optimalizációra is sor került annak érdekében, hogy az eredmény a lehető legjobb lehessen.

A tuningot követően a méréseké volt a főszerep, ennek során maximum 42%-os gyorsulást sikerült elérni, ahogy az a fenti diagramon is látszik. Itt a kék színnel jelölt oszlopok az alapértelmezett beállítások mellett elérhető teljesítményt szemléltetik, míg a zöldek a tuning következtében elért gyorsulás mértékéről adnak képet. A legnagyobb gyorsulás Tomb Raider alatt jött össze, igaz, az 1080p-s felbontás mellett futó teszt esetében az átlag FPS még így is bőven a játszható szint alatt volt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére