Az Intel háza táján januárban mutatkozhat be a következő asztali processzor-generáció, a Rocket Lake-S, amelynek tagjai még a 14 nm-es csíkszélesség köré épülnek, igaz, a rajt a hírek szerint formális lesz. A Rocket Lake-S után, még a következő év második felében érkezhet meg a következő, a 12. Intel Core sorozat, az Alder Lake-S, ami már 10 nm-es csíkszélességgel készülhet, plusz a klasszikus processzordizájnnal is szakíthat. Hogy miért? Mert a Golden Cove processzormagok mellé Gracemont Atom processzormagok is kerülnek a tokozáson belülre, így egyfajta big.LITTLE felépítésre lehet számítani, ahol a csúcsmodell 16 maggal és 24 szállal rendelkezhet. Utóbbi úgy jön össze, hogy a 8 darab nagy teljesítményre hangolt Golden Cove processzormaghoz jár Hyper-Threading támogatás, míg a nyolc darab energiahatékonyságra kihegyezett Gracemont Atom processzormagnál már nem kapunk Hyper-Threadinget.

Az LGA-1700-as processzorfoglalatba illeszkedő újdonságok közül néhány már elérhető mérnöki mintapéldány státuszban a különböző partnerek számára, így csak idő kérdése volt, mikor szivárognak ki az első velük kapcsolatos teszteredmények. Erre a napokban került sor, az eredmények forrása pedig ismét a GeekBench 5, ami sok kritikát kapott már megbízhatatlansága miatt, de információforrásként még mindig jól lehet hasznosítani.

Galéria megnyitása

A szóban forgó Alder Lake-S tesztpéldány a szoftver szerint összesen 16 maggal és 24 szállal rendelkezik, ami a fentiek alapján aligha meglepő. Egy fokkal érdekesebb, hogy az L2 gyorsítótár a 8-8 processzormagnál 320 KB-os és 1,25 MB-os kapacitással bír, így a teljes L2 Cache 12,5 MB-ot tesz ki. Az L3 Cache esetében ezzel szemben már 8-8 darab 768 KB-os és 3 MB-os szeletet használhat a rendszer, vagyis a teljes L3 Cache kapacitása ennél a modellnél 30 MB. A szoftver által visszajelzett magórajel 1,38 GHz, ami alighanem a Gracemont processzormagokra vonatkozik, a boost órajel esetében azonban valahol hiba csúszhatott a gépezetbe, ugyanis a 17,6 GHz-es érték tűnik fel az adatlapon, ami természetesen hibás adat lehet. Ez persze nem túl meglepő a megjelenés előtt álló hardvereknél, amelyekhez még nincs tökéletes szoftveres támogatás.

Sokkal érdekesebb a teljesítmény: az egyszálas teszt alkalmával 996 pont jött össze, ami a ZEN 2 alapú RYZEN 5 4600H mobil processzor teljesítményéhez van közel, hiszen az 994 pontot ér el átlagban; a többszálas teszt viszont már 6931 pont lett, azaz a RYZEN 5 3600X szintje környékén vert sátrat, ugyanis az a processzor átlagban 6904 pont elérésére képes

A fenti eredmények egyelőre nem túl impresszívek, de ez nem is csoda, hiszen a termék tényleges megjelenéséig még sok víz lefolyik majd a Dunán, így a teljesítmény is egészen biztosan javul majd – mindenesetre érdekes lesz visszatekinteni erre az eredményre a későbbiekben.

Az Alder Lake-S processzorok várhatóan 2021 második felében kerülhetnek forgalomba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LengyelFerenc
LengyelFerenc
2021. jan. 8. 9:21
#5

A 17,6 GHz úgy jön ki, hogy 8 mag szor 2,2 GHz, azaz 17,6 . . . .  :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. jan. 2. 11:33
#4

Tehát jön egy CPU, amiben 2 féle CPU mag dolgozik. Mért? Vagy csak intel nemtudta megoldani a  jó energiahatékonyságot.

8 core Alder Lake-S + 8HT = 16 szál  2,2GHz alapórajellel ?

8 core Atom = 8 szál  1,38 GHz -en

DDR5 RAM 

https://wccftech.com/intels-next-gen-alder-lake-desktop-cpus-to-support-ddr5-memory-several-big-small-sku-configurations-leak-out/

https://www.notebookcheck.net/16-core-Alder-Lake-S-processor-from-Intel-hits-17-6-GHz-on-Geekbench-but-it-s-an-engineering-sample-so-no-liquid-nitrogen-cooling-system-required.512387.0.html

Perecke
Perecke
2021. jan. 3. 17:42

@Busterftw Az alacsonyabb fogyasztás miatt szerintem desktop-on is lenne értelme. A gond ott van, amire utaltál, hogy kezelni tudja-e a windows!

Perecke
Perecke
2021. jan. 1. 21:51
#3

Röviden:

Formálisan érkezik egy processzorgeneráció 14 nm-en, amiről a cikkből nem derül ki, hogy valójában mikor lesz, ha lesz!

Majd jövőre „érkezhet” egy 10 nm-es processzorgeneráció, amely több maggal és több cashe-sel hozni fogja a konkurencia előző generációja középkategóriás processzorának teljesítményét.

Ennek mi a hírértéke?

Egy másik oldal kitart a 17 GHz mellett, az legalább vicces!

Perecke
Perecke
2021. jan. 3. 17:18

@Terror A 17 GHz, amiben nem kételkedik senki!

ZoliS
ZoliS
2021. jan. 1. 15:07
#2

Fogyasztási adatok nélkül értelmetlenek ezek az eredmények.

j4ni
j4ni
2021. jan. 1. 12:17
#1

Ez olyan gyenge, hogy ezt az eredményt még én sem tudom elhinni/ komolyan venni, pedig én aztán nem várok túl sok jót egy ilyen big.LITTLE koncepciótól desktopon (szerver/mobil az más tészta). Gondolom engineering sample volt a véglegesnél jóval alacsonyabb órajeleken. 

Kíváncsi vagyok, kit fognak tudni ezzel (jelenleginél is alacsonyabb üresjárati alacsony terheléses fogyi => kb ez az egyetlen előny ami kisülhet) desktopon megszólítani.

j4ni
j4ni
2021. jan. 3. 16:24

@s_otto  Igen, azt írtam hogy ezt az eredményt nem tudom komolyan venni. Konkérétan meglepne, ha majd az új 10nm gyártástechnológián 8 NAGY mag nem hozna kb ugyanannyit mint a ZEN 3 8 magja. Szvsz elképzelhetetlen. Aztán itt még van 8 kis mag is. 
Egyébként a Geekbenchet sem tudom komolyan venni (attól függetlenül, hogy éppen kinek fekszik jobban)

Vissza az oldal tetejére