RYZEN 5 3600-AS PROCESSZOROK RYZEN 3 3200G CSOMAGOLÁSBAN?

Az eset sokak számára okozhatott kellemetlen percet, míg leesett, valójában azt kapták, amit rendeltek, csak a doboz nem teljesen stimmelt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. júl. 13. 15:13
RYZEN 5 3600-as processzorok RYZEN 3 3200G csomagolásban?

A kínai HKEPC munkatársai egy fura sztoriról számoltak be a minap, amelynek lényege, hogy a RYZEN 5 3600-as processzorok közül néhányat fura módon egy RYZEN 3 3200G csomagolásában szállítottak le. A csomagolás minden tekintetben a RYZEN 3 3200G dobozát idézi, mindössze a csomag lezárására használatos matricán tüntették fel a RYZEN 5 3600-as típusjelzést, vagyis technikailag azt kapta a megrendelő, amit kért, ám a tálalás egy picit szokatlan volt.

Galéria megnyitása

A Hardware Times információi szerint az eset egy teljes szállítmányt érintett és csak Kínába kerültek RYZEN 3 3200G dobozban lapuló RYZEN 5 3600-as processzorok. A „hibás” csomagolásnak prózai oka van: az év közepén esedékes kínai akciók keretén belül messze felülmúlták a várakozásokat a rendelések, így a kínai csapatnak improvizálnia kellett annak érdekében, hogy a megrendelők időben kézhez kaphassák termékeiket. Noha a magyarázat hihetőnek tűnik, hivatalos forrásból nem erősítették meg, így azt sem lehet kizárni, hogy egy egyszerű figyelmetlenségből eredő jelenségről van szó.

Öröm az ürömben, hogy legalább nem fordítva történt az összekeverés, azaz nem RYZEN 3 3200G került a RYZEN 5 3600-as csomagba. Mindenesetre így is okozhattak néhány kellemetlen percet a különös csomagok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. júl. 15. 9:27
#5

Ilyet megléphetnek a gyártók ha például nincs elég doboz. Az a lényeg hogy a címkén szereplő modellnév és ami benne van stimmeljen.

R4z0rfish
R4z0rfish
2020. júl. 14. 19:55
#4

Lehet már tudni , hogy mikor lesz újra kapható 1600af,2600 vagy 3300x? Tökmind1 milyen dobozban,de siralmas h nem lehet egy ideje ebben a kategóriában amd procit kapni..és nem, nem veszek 65k-ért 3600at. :D

Perecke
Perecke
2020. júl. 15. 23:35

@R4z0rfish  Ja! Állítólag a 12 nm-es verzió csak az előre ledadott rendelések teljesítése miatt készült, így most már az első adódó lehetőségre kell lecsapni!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. júl. 14. 7:07
#3

Villámhír:

Az Intel közleménye, hogy azok a kedves vásárlók akik ez év Június 1. után  vásároltak  INTEL Core i9-9820X  https://ipon.hu/shop/termek/intel-core-i9-9940x-330ghz-2066-box/1707529  processzor került a dobozokba.  Használatuk a foglalatba zárlatot égést okoznak, így azonnal küldjék vissza a gyártónak, vagy a vásárolt  helyre juttassák vissza. Egy napon belül megkapják az eredetileg várásolni szánt hibátlan terméket , ráadásul kis ajándékkal kedveskedve, plusz egy hologramos 3D-s intel matrica is az ajándék része kárpótlásul.

:P na bammeg :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. júl. 14. 16:14

@KiaLexia  Tudod mikor küldenék vissza egy jóval erősebb procit :D így jártak... jó benézték

xD

axe
axe
2020. júl. 14. 1:00
#2

még mindig jobb, mintha intel lenne úajbb csomagban régebbi proci :D

tomchee
tomchee
2020. júl. 14. 1:06

@axe  Ha azt vesszük, a kékeknél már 5 éve az megy :)

ZoliS
ZoliS
2020. júl. 13. 17:12
#1

"Az elmúlt héten 240 ügyfél vásárolta meg."
Ha ennyire fogy, nem is csoda. Kapkodniuk kell xD

tomchee
tomchee
2020. júl. 14. 20:05

@ZoliS  az intelekeből (10400, 10600, 10700 + a K széria) meg 3-7 db fogyott a múlthéten. Na bumm akkor az a 240 sztem még som olyan rossz:)

Vissza az oldal tetejére