RYZEN 4000G ALAPÚ 1000 KÖBCENTIS MINI PC AZ ASROCKTÓL

Az egyedi alaplapot használó apróságban Socket AM4-es tokozással ellátott processzor kaphat helyet, a rendszer általános felszereltsége pedig egész jó lesz.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. jan. 28. 10:41
RYZEN 4000G alapú 1000 köbcentis Mini PC az ASRocktól

Az ASRock egy kifejezetten pici, ennek ellenére kivételesen jól bővíthető asztali számítógéppel jelentkezik, ami a Jupiter X300 nevet kapta, alapját pedig az AMD RYZEN 4000G sorozatú asztali APU egységek adják. Azok az „új” APU-k, amelyek már régen megjelentek, de az OEM partnereken kívül más nem igazán juthat hozzájuk normál kereskedelmi forgalomban, hiszen ezek nem kerültek önálló dobozos formában a DIY piacra, csak PRO kivitelben, ami alapvetően az üzleti felhasználókat célozza, de ezek legalább olykor-olykor elérhetőek (PRO 4350G, PRO 4650G, PRO 4750G).

Galéria megnyitása

A Jupiter X300 belsejében található alaplap ebben az esetben egy Socket AM4-es processzorfoglalatot kapott, amelyben maximum 65 W-os TDP keretig bezárólag kaphatnak helyet a RYZEN 4000G, RYZEN 3000G, vagy RYZEN 2000G sorozatú asztali APU egységek, ezek mellé maximum 64 GB-nyi DDR4-3200 MHz-es rendszermemória is társulhat.

A rendszermemória a szűkös helykínálat miatt már csak So-DIMM formátumban érkezhet, természetesen két slotba. Az adott APU egységhez egy HDMI, egy DisplayPort, illetve egy D-SUB videó kimeneten keresztül csatlakozhat monitor, egyidejűleg természetesen mindhárom videó kimenet kezelésére is képes a rendszer. A HDMI és a DisplayPort csatlakozón keresztül akár 4K-s kijelző is meghajtható, méghozzá akár 60 Hz-es képfrissítési ráta mellett is.

Galéria megnyitása

A 178 milliméter széles és 178 milliméter hosszú házban található 170 x 170 milliméteres alaplap, ami egyedi fejlesztés, természetesen M.2-2280-as bővítőhellyel is rendelkezik, amelyben PCI Express 3.0 x4-es, illetve SATA 6 Gbps-os SSD kártya foglalhat helyet, választásunktól függően.

Ezen kívül a 34 milliméter magas házban még egy 2,5 hüvelykes SATA 6 Gbps-os adattároló is elfér, ami 7 vagy 9,5 milliméter magas lehet. A bővítőhelyek sorát ez M.2-2230-as slot zárja, ami szokás szerint ezúttal is WiFi és Bluetooth vezérlővel ellátott kártyát fogad – opcionálisan kérhető egy Intel® AC-3168-as kártya a termékhez, felár keretén belül. A Gigabites Ethernet portról egy Realtek RTL8111GN típusú vezérlő gondoskodik, míg az audió kimeneteket egy Realtek ALC233-as megoldásra bízták.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az előlapra két darab USB 3.2 Gen1 Type-C, valamint két darab USB 3.2 Gen1 Type-A port került a szokásos audió csatlakozók társaságába, míg a hátlapon két darab USB 3.2 Gen1 Type-A, két darab USB 2.0-s, egy 3,5 milliméteres Jack Audió, egy Gigabites Ethernet port, valamint egy HDMI, egy DisplayPort és egy D-Sub csatlakozó található. A tápellátást 19 V-os külső tápadapteren keresztül lehet megoldani, amelynek teljesítménye 90 W, maga a rendszer pedig akár monitor vagy televízió hátuljára is felszerelhető, hála a VESA 75/100 támogatásnak. Az opcionálisan TMP 2.0-s támogatással is elérhető újdonság 2 W-os beépített hangszórót és Kensington Lock portot is kapott.

Az ASRock Jupiter X300-as apró asztali számítógépe hamarosan elérhetővé válhat kereskedelmi forgalomban. A barebone kivitelben, azaz processzor, memória és adattároló nélkül érkező Mini PC várható ajánlott végfelhasználói árát egyelőre nem közölték.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
croix
croix
2021. jan. 28. 11:14
#1

Deskmini X300-at kéne inkább szereznetek...  15515580mm-es, szal vaskosabb, de kisebb, attó függ milyen irányból nézzük

croix
croix
2021. jan. 29. 12:20

@worxland én összeraktam Deskmini A300-ra egy 3400G-s konfigot, szintén 2-3 monitor...  X300-ra inkább azért lenne szükségem, hogy a Pro 4650G vagy 4750G béta bios nélkül belemenjen, az A300-hoz csak béta van, és azt sem lehet már csak úgy leszedni, vadászni kell

Vissza az oldal tetejére