Shop menü

RÖVIDESEN MEGJELENIK A ZOTAC ELSŐ KÉZI JÁTÉKKONZOLJA, A ZONE, DE...

... egyáltalán nem lesz olcsó.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Rövidesen megjelenik a ZOTAC első kézi játékkonzolja, a ZONE, de...

A ZOTAC első kézi játékkonzolja még június folyamán mutatkozott be, de akkoriban nem igazán lehetett tudni, pontosan mikor kerül az üzletek polcaira, valamint az is rejtély volt, hogyan alakul a listaára. A GamesCom 2024 alkalmával ismét felbukkan a szóban forgó kézi játékkonzol, valamint ezzel egy időben néhány árlistán is megjelent. A gyártó szerint a rajt most már küszöbön áll, ám ennél konkrétabbat nem mondtak – a német CaseKing szerint szeptember 12-én válik elérhetővé az újdonság, ami már tényleg nincs messze.

A kézi játékkonzolok kínálata a ZOTAC jóvoltából egy nem is akármilyen újdonsággal bővül, ami az eddigi AMD Phoenix alapú termékekkel ellentétben nem IPS alapú LCD kijelzőt használ, hanem AMOLED kijelzőt, ami mind színhűség, mind fényerősség, mind pedig kontrasztarány terén ütőképesebbnek ígérkezik. Valószínűleg a kijelző bekerülési költsége is hozzájárul ahhoz, hogy a ZONE nem lesz éppen olcsó: lényegében az ASUS RoG Ally X szintjét hozza, vagyis 899 euró, 7990 angol font, vagy éppen 3899 lengyel zloty lesz az ára.

Hogy mit kapunk ezért a pénzért? Egy 7 hüvelykes képátlójú AMOLED kijelzővel szerelt kézi játékkonzolt, ami AMD RYZEN 7 8840U típusú APU egységgel rendelkezik, ez igazából a Phoenix APU alapjait viszi tovább, de nagyobb teljesítményű NPU-t kínál. A 8 maggal és 16 szállal rendelkező APU egység maximális boost órajele 5,1 GHz lesz, és a kínálat részét képezi még egy RDNA 3-as iGPU is, ami 12 CU tömbbel érkezik és 2,7 GHz-es boost órajelen ketyeg. Rendszermemóriából 16 GB-nyi LPDDR5X-7500 MHz-es RAM jár, míg az adatok tárolásáról 512 GB-nyi NAND Flash tárhely gondoskodik, méghozzá PCI Express 4.0 x4 alapokon, ahogy azt megszokhattuk, de nem a kompakt M.2-2230-as, hanem a jóval szokványosabb M.2-2280-as kivitelben.

Galéria megnyitása

A 700 gramm körüli tömeggel rendelkező kézi játékkonzol AMOLED kijelzője 1080p-s felbontást kínál és 7 hüvelykes képátlóval érkezik, maximális képfrissítési rátája 120 Hz lesz, míg maximális fényerőssége 800 niten tetőzik, ami a szokásos 500 nithez képest jelentős előrelépés. A vezeték nélküli kommunikációt Wi-Fi 6E és Bluetooth 5.2 támogatás segíti, míg a mobil áramellátásért egy 48,5 wattórás akkumulátor felel.

A fentebb említett konfiguráció lényegében az ASUS RoG Ally X szintjén helyezkedik majd el, már ami az árazását illeti, ám cserébe 512 GB-tal kevesebb tárhelyet (512 GB vs. 1 TB), illetve 8 GB-tal kevesebb fedélzeti memóriát (16 GB vs. 24 GB) kínál. A többi rivális is olcsóbban kapható, például az ASUS RoG Ally 2023-as verziója és a Lenovo Legion Go is benéz néha 600 dollár alá, már ami az aktuális árazást illeti, ehhez mérten pedig jobb ajánlatnak tűnnek, mint hírünk főszereplője.

Hogy a ZOTAC Zone megér-e majd ennyit? Az majd csak az első tesztekből derül ki.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére