A Toshiba távolabbi terveivel kapcsolatban éppen nemrégiben írtunk, most azonban a vállalat közeljövőben megjelenő következő generációs merevlemezeivel kapcsolatban is érkezett némi információ. Noha az üzleti szegmenset célzó MG10-es sorozatot még nem jelentették be, az új adattárolók érkezésére már utalnak jelek: a SATA-IO adatbázisa szerint ezek a meghajtók átestek a szokásos teszteken és megfelelőnek találtattak. A 20 TB-os adattároló kapacitású üzleti merevlemezek mellett várhatóan hálózati adattárolókba szánt példányok, valamint asztali környezetbe való meghajtók is érkeznek az elkövetkező időszakban.
Jelenleg az MG09-es modellcsalád képviseli a csúcsot a Toshiba kínálatán belül, amelynek tagjai 18 TB-os adattároló kapacitással rendelkeznek, összesen maximum 9 adattároló korongot használnak, adatrögzítő eljárásként pedig az FC-MAMR (Flux-Control Microwave-Assisted Magnetic Recording) technológiára alapoznak, házuk pedig héliummal töltött.
Ehhez képest az MG10-es modellek már 20 TB-os maximális adattároló kapacitást hozhatnak, amelyet 9 helyett 10 darab HDD koronggal valósítanak meg, ugyanúgy FC-MAMR alapokon, mint előző generációs társaik, valamint a héliummal töltött ház is közös nevező marad. A 10 koronggal ellátott Toshiba merevlemezek a vállalat korábban látott útiterve alapján a 2021-es pénzügyi év végéig, vagyis 2022. március 31-ig mutatkoznak be hivatalosan, azaz heteken belül tiszteletüket tehetik a piacon – első körben jó eséllyel csak az üzleti szegmensben.
Érdekesség, hogy az MG10-es sorozat mellett MG10F néven egy másik család is megjelenik, ám az egyelőre nem világos, hogy ez az „F” jelölés pontosan milyen különbséget takar. Az üzleti felhasználóknak fejlesztett példányok mellett MN10-es sorozatú NAS meghajtók és MD10-es sorozatú asztali merevlemezek is megjelennek a közeljövőben.