Shop menü

RÖVIDESEN EGY OLCSÓBB RADEON RX 9070-ES SOROZATÚ VIDEOKÁRTYA ÉRKEZHET, A RADEON RX 9070 GRE

A friss modellel elsősorban Kínára koncentrál az AMD, de nincs kizárva, hogy idővel egyéb térségekben is elérhetővé teszik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Rövidesen egy olcsóbb Radeon RX 9070-es sorozatú videokártya érkezhet, a Radeon RX 9070 GRE

Az AMD Radeon RX 9070-es sorozatú videokártyái már elérhetőek néhány hete kereskedelmi forgalomban, igaz, előfordul készlethiány az egyes modellek esetében, mivel a kereslet és a kínálat nincs igazán egyensúlyban. Az első hullám alkalmával a 16 GB-os Radeon RX 9070 XT és az ugyancsak 16 GB-os Radeon RX 9070 jelent meg, de a hírek szerint hamarosan egy harmadik verzió is tiszteletét teheti a piacon, amivel elsősorban Kínára koncentrálhat a vállalat.

A friss modell érkezésére több jel is utal, hivatalos forrásból azonban még nem érkezett megerősítés. Az egyik jel egy kínai viszonteladó háza tájáról érkezett, aki a vállalkozás hivatalos WeChat fiókján keresztül azt közölte követőivel, hogy „aki nem rendelkezik elegendő anyagi erőforrással a jelenlegi Radeon RX 9070-es modellek megvásárlásához, várjon egy kicsit, érkezik a Radeon RX 9070 GRE, ami jobb ár/teljesítmény aránnyal rendelkezik majd. Később a Radeon RX 9600-as sorozat tagjai is megjelennek, de azokra még várni kell.”

GRE, azaz Golden Rabbit Edition sorozatú videokártyákat már korábban is bemutatott a vállalat, az első a Radeon RX 7900 GRE volt, ami még 2023-ban bukkant fel, kifejezetten Kínára szabva, ugyanis a nyúl évének tiszteletére készítették, ezért is kapta az említett rövidítést. A GRE mára már egy elavult név, így a „Golden Rabbit Edition” helyett inkább a „Great Radeon Edition” elnevezéssel reklámozhatják a friss modelleket. A GRE széria a pletykák szerint egy NAVI 48XL GPU köré épülő verzióval bővülhet, ami a Radeon RX 9070 GRE nevet kapja majd.

Galéria megnyitása

A Radeon RX 9070 GRE pontos paramétereivel kapcsolatban egyelőre nem áll rendelkezésre minden információ, csak annyi tűnik biztosnak, hogy a VRAM kapacitását csökkenteni fogják, így az 16 GB helyett már csak 12 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriából állhat, ami nem 256-bites, hanem csak 192-bites memória-adatsínre kapcsolódhat. Ezzel az új modell csökkenthetné a szakadékot a Radeon RX 9070-es és a Radeon RX 9060-as sorozat között, memória-alrendszer terén pedig a GeForce RTX 5070-hez igazodhatna, ami ugyancsak 192-bites memória-adatsínt használ. A Radeon RX 9060-as modelleknél egyébként 128-bites memória-adatsín lehet érvényben, amire 8 GB-nyi vagy 16 GB-nyi VRAM kapcsolódhat.

A Radeon RX 9070 GRE a Radeon RX 9070 alá érkezhetne mind árazás, mind pedig teljesítmény terén, azaz 550 dollárnál mindenképpen olcsóbb lenne, valahol 500 dollár környékén helyezkedhetne el az ára. Az új modell érkezésére utal az is, hogy Kínában nem igazán töltik újra a leapadt Radeon RX 9070-es készleteket, már az új modell rajtjára készülnek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére