Repül az idő, a 300-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapok hátralévő napjai már meg vannak számlálva, pedig szinte olyan, mint ha tegnap jelentek volna meg a piacon. A szóban forgó lapkakészlet-sorozat eredetileg 2017-ben, a 8. generációs Intel Core sorozatú processzorokkal karöltve debütált, lényegében az LGA-1151-es processzorfoglalat második revíziójának tekinthető.

A 300-as sorozatban a Celeron, a Pentium, a Core i3, a Core i5 és a Core i7 sorozat tagjaihoz egyaránt találtunk passzoló alaplapot a belépő szinttől egészen a felsőkategóriáig. Ezt a családot H310-es, B365-ös, Z370-es és Z390-es lapkakészletek alkották, utóbbiakban Core i7-8700K, vagy éppen akár Core i9-9900K processzor is helyet kaphatott, amennyiben felsőkategóriás PC építése volt a cél.

Galéria megnyitása
A Coffee Lake processzorok és a hozzájuk tartozó alaplapok felett mára már eljárt az idő, és ezt mi sem jelzi jobban, mint az Intel nemrégiben kiküldött termékváltozási értesítője, ami felvázolja, milyen főbb dátumok övezik a régi lapkakészletek kivezetését.

A dokumentumból kiderül, hogy a 300-as sorozatú lapkakészletek esetében az utolsó rendeléseket 2021. január 23-án adhatják le a partnerek, míg az utolsó szállítmányok 2022. január 28-án hagyhatják el az Intel üzemét.

Érdekesség, hogy a H310-es lapkakészlet a jelek szerint nem lesz olyan hosszú életű, mint a H81 volt, amely 7 évnél is tovább maradhatott a piacon, mielőtt kivezették. A H310-ből pedig többféle változat is készült: 14 nm-es csíkszélességgel a H310 és a H310D várta a megrendelőket, de 22 nm-es csíkszélességet használó változat is készült, ami a H310C típusjelzést viselte.

A 300-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapok helyére már egy ideje beléptek a 400-as sorozatú modellek, amelyek LGA-1151 helyett immár LGA-1200-as processzorfoglalattal rendelkeznek, így csak a Comet Lake-S modellekkel kompatibilisek – valamint az érkező Rocket Lake-S processzorok is működhetnek bennük egy BIOS frissítést követően. Egyébként már küszöbön áll az új generáció, az 500-as sorozat bejelentése is, amelynek tagjai a CES 2021 folyamán bukkanhatnak fel, méghozzá PCI Express 4.0-s támogatással karöltve.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. jan. 13. 18:39
#1

Na ezért (is) NE vegyetek Intelt. Pár év alatt kukáznak mindent. AMD meg 5 év múlva is kompatibilis MINDENNEL.

kissiga
kissiga
2021. jan. 16. 0:58

@Dragon3k  hasznalt piacon pont amit irsz azert is kapod jo aron a lapokat igy nem tudom, miert kerdeses az ara?
99%-a meg siman be volt dobva egy vasdobozva, ha kifogsz egy olyat ami 0/24-ben volt szanaszet hajtva nagyon peches vagy

Vissza az oldal tetejére