A technológiai piacon továbbra is azt lehet látni, hogy jobbára emelkedést érnek el a gyártók, és a Samsung esetben sem úgy tűnik, hogy egyhamar ennek vége szakadna. Pandémia ide, ellátási nehézségek oda, a Samsungnak sikerült rekordokat halmoznia az első negyedévben, és állítólag a Galaxy S22 széria is nagyon jól teljesít, amire mondhatni külön ügyelt is a gyártó.
77,78 billió won lett a Samsung első negyedéves forgalma, ami egészen döbbenetes, annak fényében, hogy az előző negyedévben, az ünnepi időszakban sem volt képes ennyire magas teljesítményt nyújtani. Átszámolva 61,2 milliárd dollár lett a vállalat bruttó bevétele, ami két százalékkal haladja meg az előző negyedéves produkciót, és hajszál híján 20 százalékos előrelépést jelent ez az egy évvel korábbi adathoz képest. De a nyeresége ennél is jobb ütemben emelkedett a gyártónak.
A dél-koreaiak 14,12 billió wonos hasznot tudtak most felmutatni, miközben tavaly az első negyedévben még csak 9,38 billió won volt a vállalat profitja. Ez egyébként a működési nyereség, nem a nettó eredmény, de így is dicsőségesnek számít, 11,12 milliárd dollárról beszélhetünk az aktuális árfolyamon átszámolva. Az 50,5 százalékos profitemelkedésből az következik, hogy a Samsung főleg olyan területeken tudott erősíteni, amik magasabb nyereséggel szolgálnak. Tipikusan ilyen a memória és a félvezető ágazat.
Csak a különböző memóriák értékesítéséből 8,45 billió wonos haszon származott az első negyedév során, ami azt jelenti, hogy már közel akkor volt ezen részleg nyeresége, mint tavaly az első negyedévben az egész vállalatnak. Az aktuális profit nagyjából 60 százaléka eredt a DRAM és NAND egységekből. A bruttó bevétel is érdekes persze, összesen 26,87 billió won volt félvezető részlegnek a forgalma, amiből 20,1 billió wont tettek ki a memóriák.
A nyereség szempontjából messze ez volt a legfontosabb terület a Samsungnak, de érdekes módon a bevétel egyébként nem itt volt a legmagasabb. Az okostelefonok és a hálózati megoldások nagyobb forgalmat generáltak az első negyedév folyamán. 32,37 billió wonnal járult hozzá ez a részleg a cég bevételéhez, és csak a mobilok 31,23 billió wont termeltek, ebből azonban csak 3,82 billió won lett a profit. Azt mondta a Samsung, hogy a Galaxy S22 nagyon szépen megy, és korábban voltak arról hírek, hogy a gyártó feltűnően sok promóciót indít ezzel kapcsolatosan, szóval tesz is arról, hogy nagy legyen az érdeklődés.
A televíziók és más digitális képernyők eladásával a Samsung 15,47 billió wont keresett. Ezen a területen már arányosan oszlott el a különböző termékek forgalma. Külön kiemelte a Samsung a Neo QLED tévék népszerűségét, és azt, hogy nagy fókuszt helyeznek a prémium termékek fejlesztésére, mivel azt látják, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére az igény megvan ezekre. Itt célja a vállalatnak a nyereségben való erősítést, ugyanis most például csak 0,8 billió won volt a profit, aminél igazából csak a Harman hozott kevesebbet, de az egy lényegesen kisebb részleg.
A Harman teljes bevétele mindössze 2,67 billió won volt, és emellett hozott össze 0,1 billió wonnyi porfitot. De a Harman technológiáit a Samsung más termékeknél, például a televízióknál is alkalmazza, így ebből lényegében más divíziókban is képes hasznot húzni.
Külön jegyzi még a vállalat a Samsung Display részleget is, ami éves szinten ugyancsak egy kényelmes növekedesét tudott felmutatni. 15 százalékkal emelkedett a vállalat forgalma éves szinten, a profitja pedig a többszörösére nőtt. A QD LED panelek hatalmas forgalmat biztosítanak, és az idei első negyedévben már megjelentek az első új generációs OLED képernyők is a televíziók és nagyobb megjelenítők számára. Továbbá ott a mobilpiac, aminek évek óta a Samsung a lenagyobb AMOLED beszállítója. 7,97 billió won volt a kijelző részleg teljes forgalma és 1,09 billió won lett itt a nyereség.
A Samsung minden ágazatában pozitív kilátásokkal tekint a következő negyedévekre is. Arra számít, hogy a memóriapiac még tovább fog növekedni, felfutnak a QD OLED panelek, emelkedik a prémium szórakoztatóelektronikai eszközök iránti kereslet, és így tovább.




































