A MotoGP-sorozatról ismertté vált olasz Milestone úgy döntött, ideje lenne valami saját címbe fektetni a megszerzett tőkét. Ez lett a RIDE, ami több mint 100 motorkerékpárral érkezik, melyek négy osztályból kerülnek ki, és lesznek köztük superbike, supersport és történelmi gépek is.

Ezeket a masinákat a készítők ígérete szerint nagyon változatos pályákon terelgethetjük majd, melyek között lesznek városi pályák, vidéki útvonalak és klasszikus, legendás versenypályák is. A fejlesztők külön kiemelték, hogy rendkívüli testreszabhatóságra számíthatunk, nem csak a motorok, de a motorosok területén is.

"A licencre épülő játékainknak köszönhetően most már nemzetközi szinten is tudunk versenyezni a nagyobb fejlesztőkkel. 15 év kemény munka után úgy döntöttünk, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot összehozzuk a ránk jellemző kreativitással" - mondta Marco Micallef, a játék marketinges vezetője. Hozzátette, hogy a RIDE koncepciójának kialakításakor alaposan körbekérdezték a rajongókat és a közösséget, és teljes mértékben igyekeznek kielégíteni az igényeiket.

A RIDE megjelenik Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PS3-ra, PS4-re és PC-re.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gumitamin
gumitamin
2014. szept. 22. 14:44
#5

Ja most nézem külföldi oldalon, innen lemaradt hogy a 4 kategória ennyi, kiegészülve a naked motorokkal.

Se egy robogó, se egy supermoto, se egy enduro, chopper :(

De most komolyan, supersport és superbike között nem sok különbség van!

gumitamin
gumitamin
2014. szept. 22. 10:13
#4

Remélem nem csak sportmotorok lesznek benne!

Netere
Netere
2014. szept. 22. 10:03
#3

Az a baj, hogy majd a Crew-hoz kiadnak egy motoros dlc-t néhány körpályával aztán reszltek a ride-nak...

jocek
jocek
2014. szept. 22. 9:46
#2

Az ötlet jó! Sőt hiány pótló lehet. Egy dolog van ami aggaszt az a milestone, nagyon bugyuta és gagyi hatású játékokat csináltak eddig.

jocek
jocek
2014. szept. 22. 9:46
#1

Az ötlet jó! Sőt hiány pótló lehet. Egy dolog van ami aggaszt az a milestone, nagyon bugyuta és gagyi hatású játékokat csináltak eddig.

Vissza az oldal tetejére