Az üveg oldallappal rendelkező számítógépházak már régóta nem csak a felsőkategória kiváltságai, hiszen az olcsóbb termékek között is több hasonló koncepciót követő ház is felbukkant már az elmúlt évek során – az abszolút belépőszinten pedig plexi odalablak biztosíthatja a zavartalan betekintést. A trendre a gyártók is reagáltak, hiszen azzal, hogy egyre több esetben láthatunk rá a működő rendszerre, egyre fontosabb, milyen képet festenek az egyes komponensek. Éppen ezért egyre több alkatrész kapott RGB LED világítást, a fényár pedig az esetek többségében szinkronizálható is, így egységes összkép érhető el. Persze olyanok is vannak, akiknek az első dolguk az RGB LED alapú világítás kikapcsolása – hírünk főszereplője nem is nekik készült.

Galéria megnyitása

A Lamptron műhelyéből érkezett, SM436 Sync Edition PCI RGb & Fan Controller névre keresztelt kiegészítő egy speciális ventilátor-vezérlőnek tekinthető, amely egyszerre maximum négy darab ventilátort képes kezelni, méghozzá PWM támogatással, illetve nélküle is, csatornánként 36 W-os teljesítménnyel. A ventilátorok fordulatszámát az üveg oldallap mögé szerelhető kijelzőn kísérhetjük figyelemmel, ami három PCI slotnyi helyet foglal. A ventilátor-vezérlő részleget egy MOLEX tápcsatlakozón keresztül láthatjuk el megfelelő mennyiségű árammal, de egy SATA csatlakozó is rendelkezésre áll, ami az RGB LED részleghez tartozik.

Galéria megnyitása
A szettre négy darab RGB LED-es ventilátor, illetve négytűs tüskesort használó RGB LD szalag csatlakozhat, így csatornánként összesen maximum 60 darab RGB LED kezelésére nyílik lehetőség. A vezérlő ezzel együtt a háromtűs címezhető RGB LED szalagokat is kezeli, amelyekhez összesen négy csatlakozó jár, vagyis csatornánként maximum 60 aRGB LED irányítására kapunk lehetőséget. Extraként négy darab hőérzékelő is csatlakozhat a szetthez.

Az RGB LED alapú világítást, illetve a ventilátorok üzemmódját a mellékelt távirányítón keresztül kezelhetjük, a ventilátorok fordulatszámának variálását azonban a vezérlőre is bízhatjuk. Igény esetén az RGB LED világítást az alaplapi tüskesoron keresztül is lehet szinkronizálni, illetve egyéb vezérlőhöz is kapcsolódhat az egység.

A vezérlőhöz egy 95 x 45 milliméteres kijelző kapcsolódik, méghozzá külön kábelen keresztül, így a vezérlőt és a hozzá csatlakozó kábeleket könnyedén el lehet rejteni mondjuk az alaplaptálca hátulján, vagy éppen a tápegység kamrájában, amennyiben rendelkezésre áll elegendő hely. A kijelző körül kialakított szálcsiszolt alumínium keret ezüstben, illetve feketében egyaránt elérhető lesz.

A Lamptron újdonsága már elérhető kereskedelmi forgalomban, ára 69,90 euró.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2019. okt. 20. 0:35
#2

Valaki, aki jobban ért nálam ehhez: Erre rá lehetne kötni 8db. Pantheks Halos-t? Mondjuk kettesével daisy chain-elve?

KikiGames
KikiGames
2019. okt. 20. 8:12

@Gabesz19922 Igen az, bocsi egyszer elírtam és a telefon elmentette autofillbe. Na a lényeg az hogy ugye én annyira nem értek a LED-ekhez hogy még azt sem tudom hogy a csatlakozó kompatibilis-e vele vagy kell-e valamilyen átalakító. Egyébként azt kifelejtettem hogy 8db 140mm-esről lenne szó. Itt https://www.amazon.com/Phanteks-Halos-140mm-Digital-PH-FF140DRGBP_BK01/dp/B07BGWLH14 azt írja hogy LED numbers 30db.

Bocsi a hülye kérdésért de pont most újítom a gépházat és a hűtést és kap 19db Noctua ventilátort viszont eddig nekem csak sötét gépem volt. Ebbe is azért lesz elől 2 és felül 6 RGB mert illik hamár üveg az egész. De ha esetleg tudsz jobb kontrollert akkor megköszönném ha segítenél. Nekem olyan lenne a legjobb amit szoftverrel tudnék irányítani. Eddig csak a Coolermaster RGB LED Controllerel volt dolgom de ahhoz 9db. Coolermaster venti volt kötve pár elosztóval. Ahhoz például működne átalakítóval vagy valahogy? A Phanteks felé adapter kábel jó hozzá mert az olyasminek tűnik? Ha ezekkel a kérdésekkel inkább fórumra menjek szólj. Bocsi!

:D

Gabesz19922
Gabesz19922
2019. okt. 19. 12:27
#1

Aquacomputer aquaero sorozat már vagy lassan +10 éve tudja, sőt sokkal többet... igaz 100 euro, és felette.. de tipikusan az egyszer megveszed, és nem kell többé másik vezérlő, mert minden igényt lefed! :) Igaz azt nem tudod bővítő hely furatokhoz rögzíteni gyárilag, de simán megoldható amúgy, egy hasonló kerettel mint az itt látott megoldás!Ránézésre egy kellmes darab ez is, csak kicsit nagy helyet foglal a külön kijelző és külön a modul.

Vissza az oldal tetejére