A Rockstar teljesen szűkszavú volt a Grand Theft Auto: The Trilogy újdonságaival kapcsolatban, korábban is csak nagyon keveset kommunikáltak arról, hogy miben értek el javulásokat az eredeti verziókhoz képest. Most, hogy a játék már megjelent, végre kaptunk részleteket és összehasonlító videókat is.
A lényeg, hogy nem csak grafikai, hanem kezelésbeli újdonságok is érkeztek a felújított trilógiával.
Ennek megfelelően mindhárom játék, így GTA 3, a Vice City és a San Andreas is az ötödik rész által inspirált kontroller kiasztást használja majd, de felfrissítették a fegyverválasztó és a rádiócsatorna választó felületeket is, illetve a minimap sem maradt érintetlenül: erre behetünk waypointokat, így egyszerűbb lesz odatalálni a célunkhoz.
A Rockstar szerint sokat javult a fegyveres harc és a célzás irányíthatósága, amiben mondjuk a korai GTA-részek legendásan rosszak voltak. Ezen kívül azt ígérik, hogy az autók vezethetősége is fejlődött és szintén fontosnak tűnik, hogy a bebukott küldetések újraindíthatóak lesznek. Olyanokat már talán felesleges is mondani, hogy az achievementek, trófeák is frissültek.
Természetesen grafikai fronton is nagy előrelépések történtek, de inkább csak olyan szinten, amit az eredeti dolgokból ki tudtak hozni - arra tehát nem kell számítani, hogy egy remake színvonalán újultak meg a játékok, inkább csak vállalhatóbbak lettek mai szemmel. A környezet részletesebbé vált, nagyobb felbontásúak a textúrák, és az olyan objektumokon, mint az épületek, további 3D-s részletek jelentek meg, hiszen a poligonszám most már nem jelent korlátot.
Ezen kívül számíthatunk jobb bevilágításra, szebb vízre és időjárási effektusokra (beleértve az esőt és a ködöt is), valamint a napszakok közti átmenet is javuláson esett át. A Rockstar ezen kívül alakított az árnyékokon és a tükröződéseken, több fa és aljnövényzet lesz látható, és a látótávolság is alaposan megnövekedett az eredeti verziókhoz képest.
Ami a platformokat illeti: PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en 4K-s felbontásra és 60fps-re számíthatunk, a PC-s verzió támogatni fogja a DLSS-t, a Switch-re készült változat pedig támogatja majd a giroszkópos célzást, illetve bizonyos funkciókhoz az érintőképernyő használatát is. Az iOS-re és Androidra tervezett verziókról egyelőre nem sokat tudunk, de azok csak valamikor jövőre jelennek meg.
Grand Theft Auto: The Trilogy elérhető PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series, PC és Switch platformokra, de a Game Pass-előfizetők ebből a felújított San Andreast ingyenesen tolhatják az előfizetés részeként, a PlayStation Now felhasználói pedig a felújított GTA 3-nak örülhetnek majd december 7-től.



































