A Qualcomm még hetek múlva, december elején fogja hivatalosan bejelenteni a Snapdragon 875 rendszerchipet, és még a leleplezést követően is hosszú idő fog eltelni, mire kész termék kereskedelmi forgalomba kerülhet a lapkával. Ugyanakkor már most eléggé sok dolgot tudunk róla a kiszivárgott információk záporozásának köszönhetően.

Az aktuális csúcs-Snapdragon mindig meghatározó fontosságú az okostelefonok piacán, ugyanis elképesztően sok dizájn épül ezekre évről évre. A termékenyebb gyártók magukban képesek tucatnyi készüléket kiadni a egy-egy Snapdragon 800 szériás lapkával, és a Snapdragon 865/865+ is elképesztő mennyiségű készülékben van jelen már most, de még érkezhetnek is ilyen gépek, míg a Snapdragon 875 átveszi a helyét.

A Digital Chat Station arról számolt be, hogy a prototípusa a mobilplatformnak már üzemel, és meg is tudtunk erről néhány lényeges információt. Ahogy arra már egy ideje számítani lehet, 5 nm-es csíkszélességen fog készülni az egység, és már nagyjából az is biztosra vehető, hogy a Samsung fogja gyártani, tehát a TSMC erről lecsúszott. A Snapdragon 875 processzora három klaszterre oszlik a magok alapján, lesz egy kiemelkedően erős egység, ami 2,84 GHz-en fog üzemelni, ezt követi három 2,42 GHz-es megoldás, és a sor végén a hatékonyságról négy darab 1,8 GHz-es feldolgozó gondoskodhat.

Galéria megnyitása

Nagy valószínűséggel a Qualcomm a Snapdragon 875-öt már a Cortex-X1 magnak a felhasználásával alkotja meg, ami egy olyan különleges ARM dizájn lett, melynél nem a kiegyensúlyozottság, hanem egyértelműen az erő került a fókuszba. Ez még a szintén új Cortex-A78-tól is 23 százalékkal izmosabb. És egyébként az SD875-nél a három „középső” mag már Cortex-A78 lehet, és az utolsó négy egység pedig vélhetően Cortex-A55.

Az integrált grafikus vezérlőt tekintve jelentős architekturális változásra idén sem érdemes számítani abból kiindulva, hogy az Adreno 600 számozás maradhat. Az információk szerint az Adreno 660 IGP megjelenésére kell itt számítani. Állítólag a fejlesztők növelhették a gyorsítótár kapacitását és más szempontból is fejleszthették ezt, plusz a memória sávszélességén is dolgozhattak. Az új mobilplatform hatékonyságban javulni fog, és ezáltal hosszabb üzemidőt nyújthatnak majd a mobilok a mostani akkukapacitások mellett.

A Snapdragon 875-ről a napokban több előzetes mérés is megjelent, amikben azt lehet látni nagyvonalakban, hogy a processzor szempontjából páratlan teljesítményt fog nyújtani, már 850 ezer körüli pontot érhet el az AnTuTuban (a Kirin 9000 700 ezer pont körül áll), viszont az integrált GPU-ja hasonló tempót biztosíthat majd, mint amire a Kirin 9000-ben található egység képes.

Mivel egyelőre csak pletykákról van szó, és még fejlesztés alatt áll a lapka, ezért mindent érdemes fenntartással kezelni. Ha a híresztelések beigazolódnak, akkor a teljesítménybeli előrelépés nem lesz csekély. Hiába volt már a Snapdragon 865 is döbbenetesen gyors, a Snapdragon 875 több lapáttal is rátehet az elődjére. Persze ebből a felhasználók már túl sokat valószínűleg már nem fognak érzékelni közvetlenül, mert szélsebesek a mai csúcsgépek is, viszont az új platform a fejlesztők számára új lehetőségeket teremthet meg például a képalkotás terén.

Kíváncsian várjuk, hogyan néz majd ki jövőre a felsőkategóriás mobilok kínálata, de a Huawei háttérbe szorulása miatt jelenleg úgy tűnik, hogy a Qualcomm rendszerchipjei minden eddiginél nagyobb piaci részre tehetnek szert. És bár eléggé kényelmes a chipdizájner helyzete, a jelek szerint nem lazított ki a fejlesztések tekintetében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére