RÉSZLETEK AZ INTEL JÖVŐRE ÉRKEZŐ SZERVERPLATFORMJÁRÓL

A Whitley platformban a Cooper Lake-SP és az Ice Lake-SP processzorok kaphatnak majd helyet, de CPU tokozás terén nem lesz átjárás a két generáció között.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. nov. 1. 10:55
Részletek az Intel jövőre érkező szerverplatformjáról

Az Intel szerverplatformja jövőre duplán frissül, hiszen a Whitley Platformba rögtön két processzorgeneráció is érkezik, ahogy azt a korábbi információk alapján már tudhatjuk. Nemrégiben egy rendezvényen napvilágot látott egy dia, amelyen részletek is láthatóak a két friss generáció legfontosabb tulajdonságaival kapcsolatban.

Ezekből kiderül, hogy a Socket P+, vagyis LGA-4189-es tokozást használó központi egységek mindannyian C620-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapba illeszkednek, nyolccsatornás DDR4-3200 MHz-es memóriatámogatást használnak, amelyet 16 memóriafoglalaton keresztül lehet igénybe venni, valamint maximum 64 darab PCI Express sávval is rendelkezni fognak.

Elsőként a Cooper Lake-SP generáció mutatkozhat be a következő év második negyedévében. Ezek a szerverprocesszorok még 14 nm-es csíkszélességgel készülnek majd, összesen négy UPI linket foghatnak munkára, a maximum 64 PCI Express sáv pedig még a 3.0-s szabvány köré épülhet. Processzormagok számát tekintve 48 lesz a plafon, ám a 28 magos lapkákat egy tokozásba illesztve akár 56 maggal rendelkező megoldás is készülhet a Xeon Platinum 9282 mintájára. A Cooper Lake-SP generáció esetében a maximális TDP keret 300 W-on tetőzhet, viszont az 56 maggal rendelkező speciális kiadás ezt az értéket túlszárnyalhatja, így 300 W feletti, 400 W körüli TDP keretre lehet számítani. Ezek a processzorok az LGA-4189-5-ös foglalatba illeszkednek

Galéria megnyitása

Később, az év harmadik negyedévében az Ice Lake-SP sorozat is tiszteletét teszi a piacon, ám ezek a szerverprocesszorok már 10 nm-es csíkszélességgel készülhetnek. A magok maximális száma csak 38 lesz, a maximális TDP keretet pedig 270 W-nál húzzák meg. Ezek a modellek extraként PCI Express 4.0-s sávokkal rendelkeznek majd, plusz kezelni fogják a második generációs Optane DC Persistent Memory modulokat, amelyek a memóriafoglaltba illeszkedve egyesítik a DRAM alapú chipek sebességét, valamint az SSD meghajtók tartósságát és adattartó képességét, így egyfajta gyorsítótárként funkcionálhatnak. Az Ice Lake-SP modelleknél az LGA-4189-4-es processzorfoglalatot veti be az Intel, UPI linkekből pedig már csak három áll majd rendelkezésre.

A két új processzorsorozat nem marad rivális nélkül, ugyanis az AMD jövőre dobhatja piacra a harmadik generációs, ZEN 3 architektúra köré épülő megoldásait, amelyek a Milan lapka köré épülnek és a 7 nm-es gyártástechnológia EUV levilágítással kiegészített változatát használhatják. Hogy mire mennek az Intel újdonságai az AMD megoldásaival szemben?  Jövőre kiderül. Az biztos, hogy az Intelnek nem lesz egyszerű dolga a piacon, de ügyes árazással kifoghat némi szelet az AMD vitorlájából.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j4ni
j4ni
2019. nov. 4. 13:30

@talgaby Igen...Itt egy másik (a Xeonok fogyasztását nem is mérik)van benne 48 magos Epyc vs 2db Xeon 8280

Twisty1986
Twisty1986
2019. nov. 2. 9:16
#2

Ismerjük az intel üzlet politikáját... Pénz, pénz, pénz, profit, profit, profit, más nem számít. Csak egy a gond. Ezt nem lehet a végtelenségig csinálni termék fejlesztés nélkül.

TyphoonX
TyphoonX
2019. nov. 4. 16:47

@Boostocska Nem hiszem hogy értettél. Több mag többet tud? Ez így van. Én arról beszéltem hogy az AMD 7nn-en képes utolérni vagy egy picit lehagyni egy 14nm-es intel procit. Tudom hogy vannak itt vér kékek meg vérvörösek de ettől függetlenül erre még nem kell annyira büszkének lenni. Sajnos a Magok, a nanométerek és a gighertzek mögött a probléma pont ez a vásárlóréteg. Akinek ez kell. Egy server grade processzor hogy nomja a Fortniteot. (Ryzen és TR). Erre az intel elkezdi a 10 magosat aztán majd utoléri és amikor már mindkét retardált 32 meg 64 maggal dobálodzik dektop piacon is, a józsi meg nem érti miért 20K az áramszámla és miért nem 9000+ az Fps.Nekem mind1 melyik gyártó csinál jobbat én csak annyit mondtam hogy ne nagyon fikázz le valakit aki gyengébb autóval is ugyanazt a köridőt futja mint más "2x jobbal"

j4ni
j4ni
2019. nov. 1. 19:05
#1

Elszomorító az intel szünni nem akaró bénázása, egymás után dobják piacra az eleve halvaszületett platformokat. 10nm-en kidobták a Cannon Lake NUC platfomot, egy évet sem élt, csak a vásárlókat és a partnereket szivatták...

Most meg jön a 10nm-es saga második felvonása: 38core@270W. Ezt mégis hova és kinek gondolják !?

Nem lesz ennek jó vége, tudom, hogy nem érdemlik meg, de sajnálom őket.

A MS most nyert egy 10milliárd dolláros adatközpont tendert, szerintem az is mind ZEN2(-3) Epyc-kel lesz kitömve...

Terror
Terror
2019. nov. 2. 15:37

@gabushi Hogy hol tévedsz, azt már s_otto kifejtette, de ha már így beszélgetünk, akkor a megjegyzem, hogy én meg azt imádom, amikor előkerülnek a száraz, számszerűsíthető tények, akkor azt mindig a saját spekulációtokkal próbáljátok felülírni, aminek értelmében évek óta baromi nagy bajban vannak, a valóságban meg még soha nem álltak ilyen jól. Aztán erre a dologra negyedévről negyedévre visszatérünk, de valahogy soha nem tanultok belőle.

Vissza az oldal tetejére