Az Orion nevű fejlesztés bemeneti eszköze egy szemüvegre szerelt videokamera, amely a rögzített képeket kódolt formában a látókéregbe ültetett elektródák felé továbbítja, teljesen kihagyva a körből a szemet és a látóideget. Az új rendszert a texasi Baylor Orvostudományi Egyetem és a Kaliforniai Egyetem kutatói hozták létre, akik eddig hat emberen próbálták ki a fejlesztést.

Az eredmények nagyon ígéretesek: bár az alanyok egyelőre nem képesek formákat és éles körvonalakat azonosítani, azt „látják”, hogy hol vannak egyes tárgyak, mondja William Bosking, a Baylor kutatója. Az objektumok helyét kisszámú fényes pötty jelzi a résztvevők számára, ami ugyan nem jelent tényleges látást, de segíthet megtalálni, hol végződik a járda és hol kezdődik a gyep, vagy azonosítani egy szoba ablakait. Ez pedig jelentős változást hozhat mindennapjaikba.

A vakok látásának helyreállítására irányuló erőfeszítések a legutóbbi időkig elsősorban az szemre összpontosultak. Egy 2018-as kutatás során például apró arany fényreceptorokat ültettek be vak egerek retinájába, mások pedig őssejtekkel próbálják helyreállítani a fotoreceptorok működését. Az új fejlesztés nagy előnye ezekhez képest, hogy az esetlegesen károsodott látóideget is áthidalja, ami idegszövetként közismerten alig képes regenerálódni.

Az implantátum 60 elektródából áll, amelyek különböző mintázatokban képesek stimulálni a látókéreg sejtjeit. Azon betegek esetében, akik nem vakon születtek, az agy képes ebből a korlátozott információból képeket összerakni, és gyakorlatilag leegyszerűsítve megjeleníteni számukra a környezetet.

A projekt még nagyon az elején jár, és egyelőre csak hat főn próbálták ki, de a fejlesztők bizakodnak: úgy vélik, hogy a következő évek során sikerülhet úgy alakítani a technológiát, hogy az egy napon valódi, funkcionális látást biztosíthat a vakok számára. „Amikor a látásra gondolunk, rögtön a szemek jutnak eszünkbe, de a munka java valójában az agyban zajlik. A külső fényjelek a retinára vetülve idegi jelekké alakítódnak át, majd a látóidegen keresztül az agyba jutnak” – mondja Daniel Yoshor, a Baylor idegsebésze. Elméletileg kellően nagy számú elektródával képesek lehetünk ezt a folyamatot reprodukálni, és vizuálisan gazdag képeket létrehozni, folytatja a kutató.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lordy
Lordy
2019. júl. 17. 22:45
#4

A Dobelle Institute mesterséges szeme ugrott be nekem, ami 2002-ben 68 elektródával rendelkezett. Sajnos a professzor 2004-es halála azt a fejlesztést teljesen lenullázta.

pdx006
pdx006
2019. júl. 17. 20:18
#3

Ugyanazok a "szenzációk" ismétlődnek 15 évente. Magyarnál meg aztán sokat számít aki 6-15 hónapot vár egy mezei ultrahangra ha esetleg kimegy a válla.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. júl. 17. 19:46
#2

"új" kb. 10 éve volt erről valami műsor a tv-ben is...

Renhoek
Renhoek
2019. júl. 17. 19:02
#1

60 elektród (60 pixel). 1 bites foszfén retinotopiás megjelenítés.

Nem igazán haladunk előre... Ebben nincs igazi újdonság. Ennél már vannak fejlettebb dolgok is, csak emberbe nem engedik ültetni :(

Az újdonság az lenne, ha ez működne wireless, mint az űrhajósok látókérgén áthaladó kozmikus sugárzás. Foszfén felvillanásoknak érzékelik. 

Bármilyen invazív beültetés nélkül, mondjuk transzkraniális mágneses stimmel 60 pixel.

BiroAndras
BiroAndras
2019. júl. 24. 18:04

@Renhoek

Én teljesen értem, hogy miért nehéz probléma, és mint már mondtam, nem is azt várom, hogy holnap kész legyen. Csak azt mondom, hogy nem lehetlen, és sokkal hamarabb megcsinálják, mint gondolnád. Az utóbbi száz év technológiai fejlődése azt mutatja, hogy teljesen reménytelennek tűnő problémákat is meg lehet oldani, csak akarni kell.

A SpaceX-et és a Teslát se azért hoztam fel, hogy hasonló nehézségű lenne a feladat, hanem azért, hogy lásd mennyivel gyorsabban tudnak haladni, mint bárki más. Bármiről is legyen szó, a fejlődés üteme nem konstans, hanem attól függ, hogy mennyire akarják azok, akiknek van pénze és hatalma. Más példákat is fel lehet hozni, például az atombombát vagy a holdraszállást. Minkét esetben a normális ütemnél legalább egy nagyságrenddel gyorsabban haladtak, mert az amerikai kormány minden szükséges erőforrást biztosított és minden akadályt elhárított. Az atombombát például a maghasadás felfedezése után 5 éven belül megcsinálták, pedig az is iszonyatos nagy munka volt. Az urán dúsításhoz egy teljesen új iparágat kellett létrehozni, ami nagyobb volt, mint az autóipar, és annyi energiát fogyaszott, mint egy nagyváros. A plutonium előállításához pedig egy csomó atomreaktort kellett építeni. Kezdetben a plutoniumot mikrogrammokban mérték, a bombához pedig több tíz kiló kellett. Összehasonlításképpen ma egyetlen atomerőműnek az építése sokkal tovább tart, mint akkor az egész technológia kifejlesztése nulláról indulva. De talán még jobb példa az Apollo program. Kevesebb, mint 10 év alatt eljutottunk a Holdra, pontosan 50 évvel ezelőtt. És ha ez önmagában nem lenne nagy szám, akkor vedd hozzá, hogy ma ezt nem tudjuk megismételni. Jelenleg is vannak tervek arra, hogy visszamenjünk, de a legoptimistább becslések szerint se fog összejönni 2024 előtt. Legalábbis ha a SpaceX-et nem számoljuk. Mindkét programhoz tucatnyi új technológiát kellett kifejleszteni. Például az Apollo program esetében a leszállóegységet számítógépnek kellett vezetnie, csakhogy akkoriban a számítógépek szobányi méretűek voltak. Ennek az egyetlen feladatnak a megoldása elkésztő mérnöki munka volt, és valószínűleg jelentősen felgyorsította a számítógépek fejlődését. https://www.youtube.com/watch?v=Bh_gP5aF3ys Mellesleg az is kiváló példa, hogy a számítógépek mennyit fejlődtek ez alatt az 50 év alatt, miközben a ma használt rakéták többsége kevésbbé fejlett, mint a Saturn V volt. Természetesen megint csak kivétel a SpaceX. A közelmúltig egyes amerikai rakéták a hatvanas években gyártott Orosz hajtóművekkel repültek, mert senki sem tudott azoknál jobbat csinálni. És mégegyszer, nem a hatvanas években tervezett hajtóművekről van szó, hanem ténylegesen a hatvanas években gyártottakról, amik a következő évtizedeket egy félig összedőlt fészerben töltötték.

Szóval a lényeg az, hogy ha szerinted normális körülmények közt 100 évig tartana elérni a célt, akkor a Neuralink valószínűleg meg tudja csinálni 10, de legfeljebb 20 év alatt. Mégegyszer, nem az a lényeg, hogy mennyire nehéz a feladat, hanem az, hogy mennyi idő alatt lehetne normális körülmények közt megoldani, és hogy ezt milyen mértékben tudja Elon Musk lerövidíteni. Az előbbire elfogadom a te becslésedet, az utóbbit pedig a már más területeken elért eredményei alapján objektíven meg lehet becsülni.

Vissza az oldal tetejére