Az Nvidia szoftverfejlesztő csapata előrukkolt a GeForce 465.89-es WHQL drivercsomaggal, amely természetesen Game Ready minősítést is kapott. Az új driver esetében az egyik legfontosabb extra a Resizable BAR támogatás bevezetése, ami az asztali és mobil GeForce RTX 30-as videokártyáknál érhető el.

Ez lényegében elérhetővé teszi a processzor számára a teljes VRAM kapacitást, nem csak a szokásos 256 MB-os tartományt, ahogy az lenni szokott, így valamekkora teljesítménynövekedést hozhat a játékok alatt. Ehhez szükség van a szóban forgó új driverre, valamint a videokártya BIOS-át is frissíteni kell, ahogy arra maga a gyártó is felhívja a figyelmet. A szükséges alkalmazások listája ezen a linken, a weboldal alján található. Az új driver ezzel együtt béta támogatást is hozott a GeForce GPU-k virtualizációjához, plusz bevezette az OpenCL 3.02-es támogatást is.

Galéria megnyitása

Az újításokon kívül természetesen a legfrissebb játékokhoz is érkezett némi optimalizáció, ezek között megtaláljuk a Dirt 5 RayTracing frissítését, az Evil Genius 2: World Domination című alkotást, valamint az Epic Store-ban található Kingdom Hearts rajtjára is felkészítették a drivert, vagyis ehhez is kapott optimalizációkat.

Ahogy az lenni szokott, a korábbi hibák javításai sem maradhatnak ki a sorból, így az alábbiakban ezekről lehet olvasni:

  • (Rainbow Six Siege)(Vulkan): A füst effektek pixelesen jelentek meg (3266916)
  • (Vulkan)(X4: Foundations 4.00/X4: Cradle of Humanity): A játék összeomolhatott a GeForce RTX 30-as sorozatú kártyákon (200701230)
  • (GeForce RTX 3090): Ha a Samsung Odyssey G9 mellé HDMI TV-t kapcsoltunk, az kékhalált eredményezett (3240366)
  • (GeForce RTX 2060): Ha játék közben YouTube videót is néztünk, akkor kékhalált tapasztalhattunk DPC_WATCHDOGS_VIOLATION hibaüzenet kíséretében (3196272)
  • (Sunset Overdrive): Amennyiben a játékon belül engedélyezve volt a Depth of Field opció, véletlenszerű zöld képhibákat produkált a szoftver(2750770)
  • A Realtek DisplayPort->HDMI 2.1 protokoll konverter órajele 600 MHz-es pixelórajel limitet eredményezett (3202060)
  • A GPU fogyasztása magasabb volt üresjáratban, ha bizonyos magas képfrissítési rátájú G-SYNC monitorokat használtunk (200667566).
  • (GFE Screenshot/HDR): A képernyőmentések mosottak voltak aktív HDR támogatás mellett (3229781)

A kijavított hibákon felül sajnos még mindig maradt néhány aktív hiba is, amelyekre a későbbiekben érkezhet javítás:

  1. (World of Warcraft: Shadowlands): A játék egyes helyszínein véletlenszerű villódzást lehet tapasztalni (3206341)
  2. (Supreme Commander/Supreme Commander 2): A játék alacsony FPS érték mellett fut (3231218)
  3. (Batman Arkham Knight): A játék összeomlik, ha a Turbulence Smoke opció aktív (3202250)
  4. (Adobe Camera RAW 12.x): A RAW fájlok esetenként fekete képként jelennek meg az Adobe Lightroomban (3266883)
  5. (Steam VR game): Ha a háttérben fut bármilyen GPU monitorozó szoftver, a játék szaggat és akadozik (3152190)
  6. (VR): Microsoft Flight Simulator 2020 VR esetenként akadozva futhat, ha a Hardware-accelerated GPU Scheduling
  7. inaktív. (3246674)
  8. (YouTube): A videó lejátszása akadozik, ha görgetjük a YouTube lapját (3129705)
  9. (Notebook): Az egyes Pascal alapú notebookoknál, amelyek magas képfrissítési rátájú kijelzőt használnak, a képfrissítési ráta játék alatt 60 Hz-re esik vissza (3009452)

A GeForce 465.89-es drivercsomag tartalmazza az nView 201.66-as, a HD Audio driver 1.3.38.40-es, az Nvidia PhysX rendszerszoftver 9.19.0218-as, illetve a GeForce Experience segédprogram 3.21.0.36-os kiadását. Ezeken kívül az Nvidia Control Panel DCH kiadása is a kínálat részét képezi. Videokártyák terén a mobil GeForce 830M és az asztali GeForce GT630-as sorozattól felfelé minden újabb modell támogatott, beleértve a GeForce RTX 3070-es, 3080-as és a GeForce RTX 3090-es újdonságokat is, plusz a GeForce RTX 3060 Ti, a GeForce RTX 3060 és a GeForce RTX 30 Laptop GPU sorozat mellé is passzol a csomag. A noteszgépek esetében előfordulhat, hogy az adott rendszerre nem települ a GeForce, ilyenkor a notebook gyártójától kell beszerezni az új kiadást. A friss driver letöltéséhez ide kell ellátogatni, a hozzá tartozó dokumentáció pedig itt olvasható.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2021. ápr. 1. 12:38
#2

Szerintem simán képes lenne rá a Turing is, csak szarnak bele... Vegyél újat, horror áron. Elmennek a...

KikiGames
KikiGames
2021. ápr. 2. 9:23

@nanotek Nvidia the way its meant to be payed!

KikiGames
KikiGames
2021. ápr. 1. 5:05
#1

A Resizable BAR vagy maga az update okoz bármiféle különbséget hashrate-ekben?

KikiGames
KikiGames
2021. ápr. 2. 19:06

@Resike Filecoin mostanában eléggé aktív. ETH szerintem hosszútávon az egyik legjobb befektetés. A BTC az kicsit félelmetes számomra mert nagyon nagyon nagy összegek vannak csupán pár pénztárcába és egy kicsit így ijesztő, de nekem is volt most egy ideig BTC-be a pénzem egy része és jót is tett neki, néha néha újra veszek nagyobb esések után de akkor hosszabb ideig tartom.

Én Civic-et vettem még 70 Ft környékén mostmár 232 Ft/db. így ezt egy elég jó befektetésnek tartom. Érdemes a kisebb coin-okra is nagyobb figyelmet szentelni mert van bennük potenciál.

Köszönöm hogy megosztottad a befektetéseidet! :)

Vissza az oldal tetejére