Rengeteg Huawei mobil kaphat Android Q frissítést

Most úgy tűnik, hogy ilyen téren nem lesz gond a már forgalomba került készülékekkel.

Rengeteg Huawei mobil kaphat Android Q frissítést

A Huawei esetében az Egyesült Államok döntése miatt egy ideig úgy tűnt, hogy talán már az Android 10 operációs rendszerre sem frissülhetnek majd az okostelefonok, miután ezzel elkészül a Google, de most pozitív fordulatot vett ez az ügy. Jelen állás szerint nem lesz probléma az Android Q frissítéssel, vagy legalábbis nagyon sok készüléke kaphatja majd meg – ha nem is mind, amire eredetileg ezt szerette volna biztosítani a cég.

Azt ígéri a Huawei, hogy az Android Q bétatesztjében résztvevő Mate 20 Pro mellett egy sor másik eszközi is kaphat majd főverziós frissítést. És az új operációs rendszerhez természetesen új grafikus felhasználói felület is jár majd, itt a friss hírek szerint már az Emotion UI 10 lesz biztosított a mobilokon. Az EMUI 10 még nem mutatkozott be, de az információink szerint hozni fog egy jelentősen átalakított kamerát, új ikonokat, valamint más dizájnbeli módosításokat, és a menürendszer is változni fog valamelyest. Ahogy az az alábbi felsorolásban látható, már középkategóriás mobiloknak a frissítését is előre vetíti a nehéz helyzetben levő kínai alakulat.

  • Huawei P30 Pro
  • Huawei P30
  • Huawei P30 Lite
  • Huawei Mate 20 Pro
  • Huawei Mate 20
  • Huawei PORSCHE DESIGN Mate 20 RS
  • Huawei Mate 20X
  • Huawei Mate 20X 5G
  • Huawei Mate 20 Lite
  • Huawei P20 Pro
  • Huawei P20
  • Huawei P Smart 2019
  • Huawei P Smart+ 2019
  • Huawei P Smart Z
  • Huawei Mate 10 Pro
  • Huawei PORSCHE DESIGN Mate 10
  • Huawei Mate 10
Galéria megnyitása

A lista jelenleg 17 okostelefont tartalmaz, de még frissülni fog a cég elmondása alapján, szóval idővel újabb nevek kerülhetnek fel rá. Fontos, hogy ez a felsorolás most kizárólag a Huawei készülékeire vonatkozik, és nem arról van szó, hogy a Honorok egyáltalán nem kaphatnak majd Android 10 frissítést. A GSMArena megbízható forrásra hivatkozva például arról számolt be, hogy a Honor 20 és annak minden változata, tehát a Honor 20 Lite és a Honor 20 Pro is frissülni fog, de szinte biztos, hogy adott esetben más Honor készülékek is a terítékre kerülhetnek majd.

Remélhetőleg a Huawei be tudja majd váltani az ígéretét, és tényleg nem kell majd attól tartani, hogy az összes korábban értékesített mobil hirtelen frissítés nélkül marad, amikor augusztus 19-én életbe lép az Egyesült Államok korábban meghozott korlátozó intézkedése.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward