A folyadékhűtő rendszereknél komoly probléma forrása lehet, ha a processzorfoglalat körüli szellőzést nem biztosítjuk, ugyanis a tradicionális léghűtésekkel szemben a folyadékhűtő blokk nem generál légáramlatokat. Utóbbi gondot orvosolják a Cryorig új hibrid processzorhűtői: a Cryorig A Series tagjainál a processzorra illeszkedő folyadékhűtő blokkon egy 70 milliméteres átmérőjű ventilátor is helyet kap. Emiatt a VRM áramkör, illetve a CPU foglalat körül elhelyezkedő többi rendszerkomponens szellőzése is biztosított lesz.
A PWM támogatással is rendelkező ventilátor fordulatszámát intelligensen, a processzor aktuális üzemi hőfoka alapján szabályozza a rendszer, a maximális fordulatszám pedig 3000 RPM lehet.
A lenti videó a koncepció létjogosultságát próbálja alátámasztani, és ezt meglehetősen hatékonyan teszi. Az alábbiakban egy hőkamerás felvételen nézhetjük meg, hogyan teljesít egy klasszikus folyadékhűtő blokk, illetve hozzá képest pontosan milyen előnyt kínál a Cryorig A Series ventilátorral is ellátott folyadékhűtő blokkja.
A fentiek alapján a koncepció nagyon is működik, de valamiért az az érzésünk, hogy a teszt a lehető legrosszabb esetet, vagyis az egészen minimálisan szellőző rendszert vette alapul a különbség szemléltetésénél. Tesztmetódus ide vagy oda, az első független tesztek úgyis megmutatják majd, mi a helyzet az újdonsággal.
A Cryorig hibrid hűtőket tartalmazó sorozatában első körben háromféle változat lesz jelen, amelyek mindannyian dupla hosszúságú hőleadó radiátorral gazdálkodnak (240 mm / 280 mm). Az A40-es kiadás hőleadó radiátora két darab egymás mellett elhelyezett 120 milliméteres ventilátorral érkezik majd, a radiátor pedig 25 milliméter vastag lesz. Az A40 Ultimate egy testesebb, 38,1 milliméter vastag hőledó radiátort kap, ugyancsak két 120 milliméteres ventilátorral. Az abszolút csúcsot az A80 képviseli, ami már két darab egymás mellett elhelyezett 140 milliméteres ventilátorral bír, a 280 milliméter hosszú hőleadó radiátor azonban csak 25 milliméter vastag lesz.
Mindhárom modell felszerelhető lesz a legmodernebb processzorfoglalatokra, ventilátoraik pedig PWM támogatással érkeznek. A 120 milliméteres ventilátorok 2200 RPM-es, a 140 milliméteresek pedig 1850 RPM-es maximális fordulatszám mellett dolgoznak majd
Az új folyadékhűtő szettekkel kapcsolatban bővebb információ idén nyáron érkezhet, amikor majd forgalomba kerülnek. Listaáraikra is ekkor derül fény.



































