RENDKÍVÜL FURCSA HAJTOGATHATÓ MOBILDIZÁJNT VÉDETETT LE A SAMSUNG

Ennek a kialakításnak az előnye talán nem is feltétlenül nyitott állapotban mutatkozna meg leginkább, de itt bőven elkélne a Samsung magyarázata, hogy mi is a cél pontosan.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. márc. 12. 13:48
Rendkívül furcsa hajtogatható mobildizájnt védetett le a Samsung

Szinte hetente kerülnek újabb hajtogatható dizájnok bejegyzésre a különböző szabadalmi szerveknél, sokszor vannak olyan megoldások, amik sok újat már nem mutatnak, az a forma azonban, amit most a Samsung levédetett, egyáltalán nem ilyen. Meglehetősen radikális szabadalmi ábra bukkant fel ezúttal.

A flexibilis képernyőt a Samsung úgy szokta használni, hogy belül van a panel zárt állapotban, a cég a kezdetek óta ezt a kialakítást preferálja. Most azonban egy olyan szabadalom látott napvilágot, aminél a hajtogatható kijelző kívül van, és lényegében átöleli a burkolatot. Viszont nem a teljes felületén. Hasonló egy kicsit a szerkezet ahhoz, mint amilyen a Huawei Mate X volt, azzal a jelentős eltéréssel, hogy itt igazából csonka a panel.

Galéria megnyitása

Egy olyan flexibilis kijelzőt használna fel a Samsung, ami nem szabályos négyzetes formájú, hanem csak a felső részén van egy túlnyúlása, minta egy jelentős darabot kivágtak volna belőle. És csak azon a kicsi részen lehet hajtani a szerkezetet, mintha egy plusz ablakot nyitna meg a felhasználó, a készüléken, csak nem szoftveresen, hanem valódi fizikai értelemben véve. Hozzávetőlegesen a képernyő teljes magasságának a 40 százaléka hajtogatható.

Galéria megnyitása

Ilyen elgondolást eddig még nem láttunk egyetlen gyártótól sem, és részben arra emlékeztet, amilyen az LG Wing volt széthajtott állapotban, csak itt nem lesz mindkét oldalon szárny, hanem csak az egyik oldalra lehet a panelt „bővíteni”. Sajnos semmilyen magyarázat nincs a szabadalomhoz, így nem tudjuk azt, hogy a Samsung milyen lehetőségeketben gondolkodhat majd itt. A feltételezések szerint extra információk megjelenítése lesz a kisebb képernyőrész feladata.

Galéria megnyitása

A kihajtható szekción a játékok közben megjelenhet például a statisztikai rész, és mindig látható maradhat úgy, hogy semmilyen fontos dolgot nem takar ki, nem zavarja az embert. De felbukkanhatnak itt az értesítések is a szórakozás közben. Illetve videózásnál például a YouTube esetében látható lehet a kiegészítő részen a hozzászólások szekciója, valamint a felvételhez tartozó leírás. Videóhívásoknál pedig menet közben lehet másoknak válaszolni, vagy például böngészni, miközben a kamera képe folyamatosan létszik a kisebb „ablakban”.

Galéria megnyitása

De zárt helyzetben is nagyon fontos szerepet kaphat majd a plusz képernyőfelület. Ez éppen elegendő lehet majd ahhoz, hogy a hátsó kameramodult lehessen használni önarcképek készítésekor, vlogok megörökítésekor. Így kiváló minőséget lehetne elérni videózásnál és fotózásnál, illetve lehetne olyan szelfiket is készíteni, amik az ultra-széles látószög miatt gazdag látvánnyal szolgálnak. A kamerák mellé több mobilnál is került az elmúlt évek során segédkijelző, és itt a hajtogatható dizájn révén ezt úgy lehetne megoldani, hogy lényegesen több módon kihasználható az extra felület.

Galéria megnyitása

A szabadalmi ábrák szerint itt a képernyőfelület egy nagyon vékony szerkezeten kapna helyet, szóbal csak éppen olyan vastag lenne, hogy a panel és a szükséges elektronika el férjen, és kellően masszív legyen a felépítése. Nem kerülne erre a részre semmi más, és a zsanérja is eltérne a megszokottól, mert az is egy a jelenleginél használtnál lényegesen kompaktabb megoldás lenne.

Jelenleg egyértelműen a Samsung áll a legjobban a hajtogatható készülékek fejlesztését tekintve, de a vállalat nem igazán kísérletezik új megoldásokkal – legfeljebb prototípusok szintjén. Meglepő lenne, ha ez a meglehetősen különleges kialakítás lenne a cég következő kész terméke, de azt meg kell hagyni, hogy van potenciál a koncepcióban, a távolabbi jövőben akár még meg is valósulhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. márc. 13. 2:18
#2

Ez a baj az imperialista kapitalistákkal.
Minek le tiltólicenszelni bármit is???
A háborúk pont az ilyen amerikai
gondolkodású férgek miatt vannak.

expander
expander
2022. márc. 12. 22:36
#1

mit erőlködik ez a samsung. Legalja.

Vissza az oldal tetejére