Az IDC munkatársai elkészültek legfrissebb elemzésükkel, amelyből kiderül, hogy a globális mobiltelefon piacon pontosan mekkora forgalmat bonyolítottak az egyes mobiltelefon gyártók, illetve arról is lehull a lepel, hogy az egyes vállalatok pontosan mekkora mennyiségben szállítottak mobilokat az elmúlt negyedév folyamán.

A 2010-es év utolsó negyedévében világszerte összesen nem kevesebb, mint 401,4 millió mobiltelefont tudtak leszállítani a különböző gyártók, ami a 2009-es év utolsó negyedévében tapasztalt eredményhez képest 17,9%-os növekedést jelent. Ez a növekedés azzal magyarázható, hogy az utóbbi időben rohamosan növekszik az okostelefonok népszerűsége, így sokkal több is fogy belőlük, mint korábban.

A finn Nokia előző héten jelentette be, hogy a tavalyi év negyedik negyedévében 12,7 milliárd eurós teljes árbevételt könyvelhetett el, darabszámra pedig ismét az első helyre futott be a mobiltelefon gyártók szegmensében. A Nokia ugyanis összesen 123 ,7 millió mobilt szállított le világszerte az utolsó negyedévben, így a piac 30,8%-át uralta, ami a 2009-es év azonos időszakában elért 37,6%-os részesedéshez képest egyértelmű csökkenést jelent.

A dobogó második fokán a Samsungot találjuk, ami 80,7 millió mobiltelefont és okostelefont szállított le az előző negyedévben, így piaci részesedése 20,1%-ot tett ki, ami a 2009-es év azonos időszakában elért 20,2%-os részesedéshez képest pici csökkenést mutat. A harmadik legnagyobb mobiltelefon gyártó szerepét az LG kapta, ami 30,6 millió mobilt tudott leszállítani, így a mobiltelefon piac képzeletbeli tortájából 7,6%-os részt hasított ki magának.

A negyedik helyet a mára már egyre ismertebbnek számító kínai vállalat, a ZTE szerezte meg, ami 2010 harmadik negyedévében még a TOP 5-be sem tudott bekerülni. A vállalat belépő szintet megcélzó és a kereskedelem fő áramába szánt mobiljai főleg a fejlődő országok vásárlóinak körében népszerűek. A gyártó 16,8 millió darabos szállítási mutatójával 4,2%-os piaci részesedésre tett szer.

A TOP 5 utolsó helyezettje nem más, mint az Apple, aki 16,2 millió darabos okostelefon szállítmányával a piac 4%-át tudhatta magáénak. Ahogy az a fenti táblázatból is látható, a 2010-es év összegzésével sem változik a helyzet az első 5 gyártó között, legalábbis ha a sorrendet nézzük, részesedések tekintetében ugyanis már jobban elszakadnak egymástól a mezőny tagjai.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
__tom_
__tom_
2011. febr. 7. 11:23
#9

nekem is zte-m van, teljesen elégedett vagyok vele, első androidos telóm.

mondjuk a quadrant teszten elért kemény 360 pont azért kissé lelombozott :)

aroon12
aroon12
2011. jan. 31. 22:01
#8

mivan szegény sonyval?

LavX
LavX
2011. jan. 31. 18:12
#7

Holnap jön hozzám egy ZTE Blade, mert először behalt az érintőkijelző most meg elvileg el se indul. Elég sok panaszt hallok rájuk (főleg a kijelzővel vannak gondok).

princeps
princeps
2011. jan. 31. 17:29
#6

myckie2: a ZTE kínai

LavX
LavX
2011. jan. 31. 15:01
#5

ZTE részesedése meglepett. :O Sony Ericsson merre van?

maláj
maláj
2011. jan. 31. 14:08
#4

ha jól müxik akkor nem mind1 ??? :)

Flyingpig
Flyingpig
2011. jan. 31. 10:42
#3

Az lehet, hogy Kínai, lehet Japán is. Hol szerelik össze? :)

myckie2
myckie2
2011. jan. 31. 10:10
#2

hoppá utánanéztem és Japán :O

myckie2
myckie2
2011. jan. 31. 10:09
#1

ZTE hát igen kína :)

Vissza az oldal tetejére