Shop menü

RENDHAGYÓ RYZEN THREADRIPPER PRO TESZT: 400 PÉLDÁNYBAN IS ELKEGYEGETT A DOOM A CSÚCSPROCESSZORRAL SZERELT RENDSZEREN

Ez a terhelés nem is jelentett kihívást a csúcsprocesszor számára, később azonban előkerült a Crysis, amit szintén több példányban futtatott a tesztelő.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Rendhagyó RYZEN Threadripper Pro teszt: 400 példányban is elkegyegett a Doom a csúcsprocesszorral szerelt rendszeren

Az AMD meglehetősen erős kínálatot villantott a munkaállomás-processzorok szegmensében, ahol a RYZEN Threadripper Pro 9000 WX sorozattal veszi célba a felsőkategóriás termékek szegmensét, míg az olcsóbb, szerényebb paraméterekkel rendelkező, de így is óriási teljesítményt nyújtó processzorok szegmensét a RYZEN Threadripper 9000-es szériával szolgálja ki. Előbbiek már megjelentek kereskedelmi forgalomban, a róluk készített első tesztek is publikusak, utóbbiak viszont még nem rajtoltak el hivatalosan, csak formális bemutatásukra került sor, egyelőre áraikat is homály fedi.

Galéria megnyitása

A RYZEN Threadripper Pro 9000 WX tesztek között számtalan érdekes és részletes írás található, némelyik olykor-olykor érdekes, szórakoztató tartalmakkal is előrukkol, mind például a Level1Techs alkotója, Wendell Wilson. A RYZEN Threadripper Pro 9995WX tesztek között üde színfolt az alábbi videó, amelynek keretén belül arra kereste a választ az alkotó, hány példányban képes futtatni a Doomot az AMD új munkaállomás-csúcsprocesszora. Az egyértelmű volt, hogy az új munkaállomás-processzornak nem jelent problémát a Crysis futtatása sem, azt viszont tisztázni szerette volna a tesztelő: hány példányban futhat az adott játék zökkenőmentesen ugyanazon a rendszeren?

Galéria megnyitása

Az efféle tesztek nyilván a szórakoztatás céljából készültek, és valamilyen szinten arra is rámutatnak, mekkora mértékben fejlődtek az elmúlt évek során a processzorok. Az aktuális csúcsmodell, vagyis a RYZEN Threadripper Pro 9995WX egy 96 maggal és 192 szállal büszkélkedő bestia, ami a ZEN 5 architektúra köré épül, 2,5 GHz-es alap- és 5,4 GHz-es maximális boost órajelen ketyeg, megosztott harmadszintű gyorsítótárból pedig 384 MB-nyit tartalmaz. A 350 W-os TDP kerettel rendelkező processzor fedélzetén összesen 13 lapka található, memóriacsatornákból pedig nyolcat képes kezelni, amelyekre RDIMM típusú DDR5-ös modulok kapcsolódhatnak, méghozzá 6400 MT/s sebességgel.

Galéria megnyitása

A fentebb részletezett processzor köré épülő tesztrendszer végül döbbenetes mennyiségben, 400 példányban tudta zökkenőmentesen futtatni a régi klasszikus játékot, a Doom-ot, amihez arra is szükség volt, hogy négy virtuális gépre ossza a rendszer erőforrásait a tesztelő. A móka után előkerült a CineBench R24 is, ami alatt nem teljesített úgy a processzor, ahogy kellett volna: 500 ponttal elmaradt a teljesítmény a várttól, így vizsgálat indult, miért csökkenhetett a teljesítmény.

A válasz viszonylag hamar meglett: az egyik virtuális gép továbbra is ketyegett a háttérben a rajta 100 példányban futó Doom-mal, ez okozta az 500 pontos teljesítménycsökkenést. A Doom-ot persze már nagyon sok érdekes hardveren működésre bírták, nem jelent különösebben nagy terhelést a modern hardverek számára, de az, hogy 400 példányban is hibátlanul elketyeghet az AMD új csúcsprocesszorán, eléggé impresszív adat. Ugyanezt a tesztet az Intel aktuális HEDT csúcsprocesszorával is érdemes lenne megismételni, hogy lássuk a különbséget. Érdekesség, hogy a 400 példányban futó Doom a 12 CPU chipletből csak 4-5 darabot foglalt le, azaz nem jelentett extrém magas terhelést.

Ezt követően már a Crysis kapta a főszerepet. Ezt a játékot is több példányban próbálta futtatni a tesztelő, végül 8-nál állt meg a móka, és a folyamat során „meg sem izzadt” a RYZEN Threadripper Pro 9995WX. Ebben az esetben lehetett volna még fokozni a tesztelést, hiszen első körben egy-egy chiplethez egy-egy Crysis példányt társított, így 8-ig jutott, de csak azért, mert a maradék négy chiplet terheléséhez még egy további, harmadik GPU-ra is szükség lett volna. A tesztrendszerben egyébként két darab RTX Pro 6000-es típusú, a professzionális piacra szánt videokártya foglalt helyet.

A RYZEN Threadripper Pro 9995WX az eddigi tesztek egybehangzó véleménye szerint óriási előrelépésnek tekinthető a munkaállomás piacon, amiből nagyon sokat tudnak majd profitálni mindazok, akiknek óriási párhuzamos számítási teljesítményre van szükségük. Ide tartoznak a komplex háromdimenziós animációkkal kapcsolatos renderelési feladatok, a videók renderelése, illetve a több virtuális gép futtatása is – ezen felül AI és egyéb fronton is bőségesen lehet profitálni az új processzorból. A videó egyébként némi tuningot és egyéb érdekességeket is tartalmaz, érdemes lehet megtekinteni mindazok számára, akit érdekel a téma.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére